Mostanában újra divatba jött a bicikli, a biciklizés. Felvonulás, biciklisáv, sport, mozgás, fittség, megannyi fogalom rejlik az eszköz mögött, melyet már régóta használunk.
Számomra a biciklizés megtanulása óriási siker, szinte fegyvertény volt. 7-8 éves lehettem, amikor nagyapám ösztökélésére ráültem a kétkerekűre és megpróbáltam a szinte lehetetlennek tűnő kerekezést. Persze azonnal leestem, dőltem balra–jobbra, de egy idő múlva rájöttem a titokra és sikerült egyenesen ülnöm és haladnom. A nehézséget a le és felszállás jelentette, ez nem ment. Végül győzött az akarat, a kreativitás és az utcánk egyik végén állt nagyapám, aki felrakott a gépre, a másik végén meg Balogh bácsi, akinek messziről ordítottam, hogy közeledek, állítson meg és vegyen le. Működött a dolog, egészen addig, amíg egyszer nem volt hallótávolságon belül és magamra maradtam, valahogyan megálltam és a bicikli jobbra repült és meg halált megvető bátorsággal balra leugrottam róla. Sebesüléseim száma határtalan, a mai napig óriásiakat tudok esni még szoba biciklivel is. Térdeim, mint egy világtérkép mutatják hősi biciklis történeteim nyomait.
Pár hét gyakorlás után már önállóan karikáztam és róttam a köröket, kilométereket, nagy élvezettel. Imádtam, imádok, imádnék biciklizni. Ahogyan leértünk a nyaralóba, mert csak ott volt erre lehetőség, a budapesti, városi, körfolyosós házban nem, máris pattantam a szeretett, Döme névre hallgató gépre és már mentem, mint a szélvész. Ez a nosztalgia történet gondolkodtatott el a mai bicikli használók érzelmein, akik életformaszerűen használják, kvázi csúcsforgalom elkerülő eszközként ezt a járművet. Ugyanakkor nemcsak erről szól a történet, hanem egy más, komolyabb téma is a biciklihez kapcsolódik. A címben szereplő piros biciklinek szimbolikus jelentősége van, mivel a vezetői munkakör egyik fontos területére utal. Mire is? Ki és hogyan motiválja a vezetőt? Vezetőnek születni kell vagy azzá lehet válni, örök dilemma, mely sokakat megihletett, hogy írjanak róla. A formálisan kinevezett vezető és a mások, a csapat által felhatalmazott, közülük szinte természetesen kiválasztódott vezető mást jelent. Az egyiket a hatalom, a cég teszi erre a posztra, a másik, aki a hitelessége, munkája, kisugárzása, hozzáállása révén lesz vezetővé. Persze a szükséges készségek, képességek tanulhatók, de szerintem a vezetői gén megléte nélkül nem az igazi. Több mint 40 éve vezetek. Biciklit, autót, családot, férjet, társat, partnert nem, mert e téren az együttműködés a fő ismérv. Már 28 évesen 100 ember munkájáért voltam felelős, ami valódi erő és személyiség próba volt, vezetővé tudok-e válni. Rengeteg hibát követtem el, és mondhatjuk saját káromon tanultam meg, mit lehet és mit kell csinálni, hogy valóban vezető legyek. Mostanra már tudom, a szerénység az a tulajdonság, mely elengedhetetlenül szükséges e munkakör betöltéséhez. Persze mindannyian tudjuk, hogy szakmai hozzáértés, magabiztosság, önbizalom és még sorolhatnám a végtelenségig, ami jól jön, de a szerénység az más. Tudd, hogy hol a helyed! Ez a rövid mondat sok mindent megmagyaráz, azt is, hogyan kerül a bicikli ezzel kapcsolatban terítékre. Abban a pillanatban, hogy valaki a hierarchia létrán akár egy fokkal is feljebb jut, egyre több és több ember számára lesz fontos, hogy jó véleménnyel legyenek róluk, jóban legyenek a vezetővel, hátha ettől nekik jobb lesz és hát végső soron az önös érdekek a legfontosabbak. Hogyan lehet ezt elérni, egyszerű, piros biciklivel. Dicsérni kell, fényezni, tömjénezni a vezetőt, aki mivel kevés pozitív visszajelzést kap általában, vevő az ilyen megnyilvánulásra. Örül a talmi sikernek és nem tekint a dolog mögé. Miért mondják ezt nekem? Ha a munkatársak észreveszik, hogy van antennája az ilyenfajta befolyásolásra, akkor jöhet igazán, teljes erőből a piros bicikli tekerése. Ettől a pillanattól kezdve működik a piros bicikli elve, ki hogyan tapossa a pedált és közelíti meg, azaz befolyásolja a maga irányába a vezetőt. Az ember gyarló, a dicséret, a tömjénfüst segít elhitetni, hogy egyenlőbbek vagyunk az egyenlők között, még akkor is, ha valójában tudjuk, hogy ez nem így van. Az elején még működnek a józan ész szabályai, de hát ha olyan sokan mondják, ők csak tudják, és a hamis, rózsaszín kép saját magunkról máris kirajzolódik. Milyen ügyes vagyok, mások is mondják, tehát biztosan igazuk van. Ha elég nagy a holdudvar, a tábor, akik hajtják a piros bicikli kerekét, sokan hajlamosak bedőlni ennek a szakállas trükknek. Sok példa volt előttem, hogyan nem és nagyon kevés a hogyan igen, vezetők között és megtanultam, hogy halljam a hamis hangot és a piros bicikli csörgését. Igyekeztem kordában tartani a hízelgés, részrehajlás csapdáit, persze nekem sem sikerült mindig. Irodám ajtajára kikerült egy piros bicikli képe, mely engem figyelmeztetett arra, hogy résen legyek minden helyzetben és ne feledjem, hogy senki, így én sem vagyok tökéletes még akkor sem, amikor sokan el akarták hitetni velem. Segítettek az elődeim, példaképeim, akiknek sorsa, karrierje utat mutatott, milyen a jó vezető. A környezet ilyen szempontból nagyon fontos, mert az őszinte, nyílt kommunikáció segít abban, hogy ne legyenek titkok. A legnehezebb helyzeteket kell a legőszintébben intézni, még akkor is, ha abban az adott pillanatban fájdalmas. Tévedhetetlen ember és vezető nincs, de ha sikerül legtöbbször elkerülnünk a piros bicikli okozta csapdát, már sokat tettünk a fejlődés érdekében. Ma a bicikli egyfajta szimbólum a szabadság kifejezéseként. Saját erőből hajtjuk, arra megy, amerre mi fordítjuk a kormányt és élvezhetjük a levegő áramlását. Az idősebbeknek, mint nekem, akinek csípő protézise van marad a szoba bicikli, amit szívből utálok. Először is bénának érzem magam, ahogyan egy helyben állva tekerek, másrészt én ezen is meg tudok sérülni, aminek bizonyítékait ma is viselem. Tehát addig biciklizzünk érdek nélkül, amíg a lábaink bírják, mert az elektromos bicikli illúzió, csinálja ugyan, amit kell, de hol marad a munka és az erőfeszítés, amitől harcosnak érezhetjük magunkat.
Ma ebédnél beszélgettem idősebb lányommal az öregedés szépségeiről és azt mondtam, aki tud ilyet mondani, az hazudik. Ő erre azt felelte, de idősebb korban a sok tapasztalat birtokában tisztábban látod a dolgokat, kvázi bölcsebbek leszünk, de nem árt a bölcsesség már fiatalabb korban sem. Amikor tudjuk, mit érdemes elengedni, mi a fontos és mi a kevésbé, ilyen a piros bicikli is, ha később erre gondolsz és bevillan a hang, a bicikli képe, már tudod, mennyire vagy és lehetsz jobb vezető.
Csík Klára
