A magyar nyelv különlegességének, ezzel együtt gondolkodásunknak és kifejezőkészségünknek sokat köszönhetünk. Megóvhattuk általa népünk szabadságát, akkor is, amikor erre nem nagyon volt másképp lehetőség. A kilencvenes évek elején, amikor kvázi kinyílt a világ előttünk és az utazás már nem csak kevesek kiváltsága volt, többen kérdezték más országok polgárai tőlem-, mi is oroszul beszélünk–e. Ilyenkor büszkén kihúztam magam és a magyar nyelv szépségére, különlegességére hívtam fel a figyelmet.
Ma, amikor az internet, az online kommunikáció, a világháló határozza és formálja életünket, érdemes elgondolkodni, milyen hatással van ez a változás a magyar nyelv fordulataira, használatára. Ismeritek a már viccnek felfogható párbeszédet, amikor megkérdezik a gyerektől, - na és milyen volt a Kőszívű ember fiai – Jókai regény – mi újság a Baradlay családban? – a gyerek csak néz, milyen családról van szó – amikor mosolyogva válaszol – ja, a Bredli családdal –/fonetikus angolsággal mondva/ ezt így már érti, számára ennek van értelme. Dobtam egy hátast, mostani szlenggel mondva, amikor mesélték.
Itt tartunk és nincs min csodálkozni. A mai oktatás nem segít, amikor sokszor figyelmen kívül hagyja a megváltozott életet, szokásokat és továbbra is biflázni kötelező a János vitéz irdatlan hosszú versszakait vagy éppen a Légy jó mindhalálig- Móricz regény, cirkalmas mondatainak olvasása elé állítja a tizenéveseket. Szenvednek és velük szenvednek a szülők és a tanárok is. Meg kell tanulni, el kell olvasni és ezek a vezényszavak még inkább ellenállásra késztetik a tanulókat. A kortárs, modern irodalom több helyet igényelne, akár a világirodalomról, pld. Harry Potter vagy bármelyik jeles mai magyar író munkáiról lenne szó. Mi a fókusz, a számítógép, az internet, melynek befolyása a mostani időszakban még inkább meghatározó.
A vírushelyzetben az online módszerek a gép elé kényszerítik az amúgy is érzékeny kamaszokat. Figyelem unokáim fejlődését és a mai szóhasználatot, melyet tanulni kell tőlük, mert különben nem értem, hogy miről beszélnek. A teljesség igénye nélkül pár példát említek. A király, a klassz, a cool a trendi szavak az elragadtatás kifejezésére már letűnőben van, jönnek új szavak, melyek látszólag ismertek, de jelentésük megváltozott. Amikor nagyon tetszik valami arra azt mondják, igen szigorú vagy éppen enyhe és ezekel fejezik ki az elragadtatást, a megfelelést, de lehetséges az adok rá vagy adnék rá, ami szintén erre utal.
Kapkodom a fejem, mi van? Ugyanakkor párom előszeretettel használ a fiataloknak maradinak tűnő szavakat, a modell helyett manökent, a díjat kap helyett a kitüntetik igét, melyeket a mi generációink gond nélkül megértenek. A fiatalabbak jókat derülnek amikor mondjuk megyünk a tanácsba ügyet intézni az önkormányzat helyett vagy a presszóba ülünk be – a kávéház korábbi megfelelőjeként. E fogalmak, megnevezések ma már régimódinak hangzanak. Pedig nem is olyan régen volt, amikor a dohánybolt helyett trafikot, a tisztító helyett patyolatot használtunk, a lidli helyett pedig közértbe mentünk vásárolni.
Véget nem érően sorolhatnám, de mindegyikre felelni tudna a mostani fiatalság az ő általuk használt megfelelővel és ez így megy, amióta beszélünk, írunk. Ilyen egyszerű, az egyes korosztályok szóhasználata tükrözi az aktuális helyzetet, körülményeket, de szerencsére olykor megmarad a klasszikus tájjellegű szókincs, mely alapján nemcsak Amerikában, hanem nálunk is tudni lehet, ki melyik országrészből jött. Óvni, őrizni és gyakorolni érdemes a magyar nyelvet, annak értékeit, melyek évszázadokon keresztül változtak, de adott helyzetben a történelem viharaiban segítettek és azóta is segítenek identitásunk, különbözőségünk megőrzésében. Mi magyarok, hangzik el büszkén, sokszor, sokfajta indíttatásból, mivel ez a fajta megközelítés különbözővé tesz bennünket más népektől. Igen, egyediek vagyunk, vannak jó és kevésbé jó tulajdonságaink, amelyek szinte csak ránk jellemzőek. A magyar nyelv használatában is tükröződik a mostani köz és társadalmi helyzetre jellemző feszültség, stressz. A meg nem értés vagy éppen egyetértés markánsan, az első megnyilvánulástól kezdődően kifjezésre juttatja, hogy azért vagyunk ilyenek, mert magyarok vagyunk.
Mindig, mindenről van véleményünk és ezt el is mondjuk. Vitatkozunk, érvelünk, bár emellett a belenyugvás, kényelmesség és a változások kerülése is jellemző ránk. Kivárunk, mert ugye mindig jöhet rosszabb és még rosszabb is, nem számít, csak nekünk legyen jó. Érzelemmel teli a kifejezésmód és a magyar nyelv ezt hűen szolgálja, sok szófordulat, szinonóma, árnyalatnyi különbségek érzékeltetése lehetséges egy–egy szó használatával. Éppen ezért érdemes odafigyelni, hogyan beszélünk, modern kifejezéssel, hogyan kommunikálunk, nemcsak otthon, hanem a munkahelyen, az utcán, bárhol legyünk.
Az utóbbi 1-5 évben elterjedt online módokon, amikor csak a képernyőn keresztül érzékeljük a testbeszédet nehézkesebbé vált a direkt, személyes kapcsolat és nem mindig érzékeljük, mire utal a beszélgető partner, mire érdemes koncentrálni. Az írás más tészta, mondom magyarosan, e téren is változott a magyar nyelv használata. Az e mailek világában a magyar fogalmazási szabályok torzulhatnak, ha nem figyelünk rá. Az alapok jól ismertek, megszólítással kezdeni, utána térhetünk a tárgyra, majd a végén egy udvarias lezárással befejezni. Mindegyikünk tanulta ezt a rendszert a fogalmazási órákon, de mára megkopott használatuk. Sietünk, pongyolán fogalmazunk, igyekszünk gyorsan túllenni az íráson, pedig nagyobb figyelmet érdemelne.
Az írás és a beszéd együtt alkotják a kommunikáció teljességét a testbeszéddel kiegészülve. A kézírást sokan lassan el is felejtik annyira kiment a divatból, pedig segíti az agy működését, előbbre viszi a gondolkodást, hiszen írás közben átgondolhatjuk a leírtakat.
Az aktuális híreket nézve egyre erőszakosabbak vagyunk, a türelem, tolerancia, az egymás iránti tisztelet hova lett? Nemcsak az utcán verekszenek össze a gépkocsivezetők, hanem már a hivatalokban, intézményekben sem ritka az agresszív megnyilvánulás. Ordítunk, veszekszünk, csapkodunk, egyre hangosabban bizonygatjuk saját véleményünket, mely az egyetlen igaz, némelykor még a családban is. Ha nem egyezik a vélemény, akkor sokan már nem is beszélnek egymással, mert nem tudják elviselni csak saját véleményüket. Van ennek értelme? Persze, hogy nincs! Megálljt parancsolni, uralkodni magunkon nehezebb, mint leordítani a másikat és ezzel a lendülettel megsértődni és haragot tartani.
Eddig és ne tovább, beszéljünk, írjunk, szépen és helyesen magyarul, még akkor is, ha jogosnak véljük az extrém megnyilvánulásokat, amikor káromkodunk, anyázunk, udvariatlanok vagyunk, mert ez nemcsak nekünk, a környezetünknek, de a magyar nyelvnek, a kultúránknak és nekünk magyar embereknek is árt. Való igaz, ha kinyílik a bicska a zsebünkben, akkor annak vehemensen hangot adunk, magyarosan elkanyarítjuk a mondatot, de nem mindig érdemes.
Hiszek abban, hogy a magyar nyelv megfelelő használata, az udaviasság, az egymás iránti tisztelet megadása a másik félnek, a kultúra része és az élet minden területén szükséges ahhoz, hogy megőrizzük valódi magyarságunkat, mely tiszteletet és elismerést ébreszthet a más országokban élőkben, a magyar emberek, a magyar kultúra és nyelv iránt. Ki vagy, honnan jöttél,- fontos kérdés, amikor ilyen sok honfitársunk él és dolgozik külhonban. Igen, magyarok vagyunk, de van javítanivaló beszédünkön, viselkedésünkön minden helyzetben. A magyar kultúra, a magyar nyelv segít abban, hogy valóban azok lehessünk, amire vágyunk, kulturált, értékes tagjai a régiónak, Európának és az egész bolygónak. Mi kell ehhez, még nagyon sok minden, elsőként a nyelvet említem, mely közös eszközünk, fegyverünk, hogy elérhessük céljainkat. Rajtunk múlik mit teszünk ezért, nap mint nap.
