Nyár van. Üresek az utcák, punnyadt meleg, csak a madarak csivitelnek megszokottan. Vasárnap délelőtt szinte autó se jár. Tele vannak a strandok, provokáljuk a vírust. Várjuk a negyedik hullámot és persze jöjjön, aminek jönnie kell. A lesötétített szobában elviselhető a párás, kart nedvesítő levegő, főzöm az ebédet. Tejfeles krumplifőzelék pörkölttel, ahogyan a nagyanyámtól láttam. Jó magyaros nyálcsorgató ízek, de közben van időm a neten elolvasni a híreket.
Bécsben a háztartások 48%- a egyszemélyes háztartás, olvasom. Itt is közel járunk ehhez az arányhoz, nem kétséges. Életemben egy napot sem éltem egyedül és remélem, hogy minimum 12 évig még így lesz. Miért 12? Számomra az egyedüllét szokatlan, mostanában a vírus okán szoktattam magam ehhez a stílushoz. Előtte mindig rohantam, mint a mérgezett egér, végeztem a dolgom és persze elfoglaltam magam. Férjem, életem párja dolgozik rendületlenül, a vírus alatt is ezt tette. Ment az irodába, a partnerekhez, este pedig itthon készítette a további ajánlatokat. Szinte irigyeltem, mivel én az online világra kényszerítettem magam a home officos itthonléthez, pedig a pörgés lételemem. Működött, szerencsére volt és van munkám, ami nélkül, mi együtt, több, mint 40 éve nem létezünk. Most már kezdünk visszatérni a megszokott rutinhoz és a személyes találkozások újra lehetségesek. Máris más a hét, több a házon kívüli program, kvázi újra élünk. Ha nem hagy el bennünket a szerencse, akkor még így lesz 12 évig. Ez a 12 az optimális tervem, akkor azt mondhatom, teljesítettem, amit kitűztem célul. Az eredményorientáltság számomra egyértelmű, nem kérdés. Ki, mit, mikor, hogyan tervezek, csinálom és az esetek túlnyomó többségében elérem, teljesítem.
Amíg ő távol volt, van és lesz, addig tanulom az egyedüllétet, hogy ne legyen magány belőle. Legtöbbször sikerül. Mi kell ehhez? Célok, feladatok itthon, a családban és a munkában. No meg persze a kapcsolatok. Ahogyan az idő telik, a családnak egyre kevésbé van ránk szüksége, felnőttek a gyerekek, már az unokák is lassacskán. Mi marad? Mi ketten, ami jó dolog, beszélgetünk, morgunk, keveset veszekszünk, ülünk a teraszon és élvezzük egymás társaságát. Mi van akkor, ha valakinek nem jut szerencse kártya és sokat van egyedül és még a tetejében magányos is? A kettő közötti különbség markáns, lényeges. Az egyedüllét lehet szabadon választott, átmeneti vagy akár hosszútávra szóló elkötelezettség, míg a magány adottság, életforma, egyszerűen így alakult. Ha elemezzük, az egyedüllét lehet pozitív, a magány pedig inkább szomorú, negatív fogalom és érzés. A kettő együtt a halmozott státusz, mely nemre, korra, helyszínre vetítve gondot jelenthet. Mivel mostanában több ismerősöm, rokonom érte el az időskor határát, gyakrabban hívom őket, segítek némely dolgot elintézni, magyarul törődök velük. Örömet okoz, hogy segíthetek és a velük való együttlét, gyakoribb beszélgetés mindkettőnk számára fontos.
Rájöttem, ez az új hobbim a régi mellett. A korábbi, ami már 44 éve tart, az aprószemű, keresztszemes hímzés, mely most is megvan. Az intenzitás változott, de öröm elővenni a hímzőrámát, a mintát, a fonalakat és varrni, mely idő a feltöltődést jelenti. Sok jó ötletem kerekedett ebből a tevékenységből az évtizedek alatt. Párom szerint eleve Teréz anya típus vagyok, sokan fordulnak hozzám tanácsért, kéréssel, ami nemhogy leszívja az energiáimat, hanem éppen ellenkezőleg, feltölt és újratermeli tettre készségemet.
Mindent egyedül kell megoldanom, -mondja időskorú unokanővérem és tudom nem panaszként mondja, hanem tényként állapítja meg. Az egyedüllét lehet jóleső érzés is, amikor a sok idegi stressz után vágyunk arra, hogy magunkban legyünk és végig gondoljuk a következő időszak tennivalóit. A reklámok, segélyhívó vonalak mind azt sulykolják nem vagy egyedül! Csak éppen akiknek szüksége lenne támogatásra, azok valóban sokszor egyedül vannak és sokuk magányos is. Ezt hozta számukra a sors, az élet vagy döntéseik következménye.
Az új ötletek korszakát éljük. Vállalkozzunk, a piac, a szükségletek ismerete rengeteg lehetőséget kínál. Van, akinek az unokázós lenyúlás jelenti az új vállalkozást és bele se gondol, mennyi értéket rombol le maga körül. Az egyedül élő és magányos kategória halmozottan hátrányos helyzetet tükröz. A kettő együtt túl sok és a nem várt helyzetek kihívást jelentenek, jó, ha van, aki segít megoldani azokat. Nekik valóban szükségük van segítségre, mert teljesen egyedül léteznek a világban. Én kicsiben vállalkozom a környezetemben élők támogatására, főzéssel, bevásárlással, nem utolsósorban beszélgetéssel. Érdemes egy emberrel kezdeni és szinte észre sem vesszük egyre tágul a kör.
A kapcsolati háló eszköz arra, hogy ne csak magunkkal törődjünk, hanem nézzünk körül, családban, társaságban, szűkebb, tágabb környezetünkben és tegyünk a másikért. Nem a vállveregetésért, hanem azért, hogy ha nekünk jó, másnak is jobb lehessen az élete. A mostani jótékonykodunk, pénzt adunk metódus ebben csak részben segít. Van benne valami formális, na ezt is letudtuk, adtunk valamit. A jó szó és a jó tett mást is jelent. Én is részt veszek több körben, melyek valóban nemes célok megvalósításáért küzdenek. Nekem ennyi nem elég, túl sok a közvetett cselekvés, hatás. A másik oldal, amikor közvetlenül tehetünk valakiért valamit, azonnali visszajelzés, hogy ott vagyunk, amikor kell, magyarul számíthatnak ránk.
Én nem hívő, hanem hívó lélek vagyok, aki nem vár arra, hogy keressék, hanem proaktívan keresem őket, akik várják a hívásomat. Persze nekem is jólesik, ha valaki rám csörög és megkérdezi, hogy vagyok, de ezen az oldalon még van mit fejlesztenem.
Addig is arra bíztatok mindenkit, vegye észre, ha valaki magányos és a tetejében még egyedül is van környezetében, tehet-e érte valamit, bármit, amitől ő is és te is jobban érezheted magad ebben a bágyadt nyári melegben.
