A kérdésre válaszolva , Igen én járok,  mi járunk. Nem túl sűrűn ,de gondolatban szeretteim , szüleim , nagyszüleim , rokonaim gyakran eszembe jutnak ,anélkül ,hogy fizikailag ott lennék sírjuknál. Érdekes megfigyelés , az idősebbek többet foglalkoznak az elmúlással , visszajönnek a fiatalkori , gyerekkori emlékek, érzések, illatok, helyzetek ,melyekre nem gondoltak korábban ,amikor a munka , a gyereknevelés voltak fókuszban. Már nem "annyira " riasztja őket az élet vége , mint mondjuk tizenéves koromban  amikor megrettentem attól, mi lesz ha anyukám, apám - nagyszüleim már nem élnek. Sajnos eljött az idő ,amikor már több kedves arc, hang már messze jár ,de nincs olyan nap , hogy ne gondolnék rájuk. Sőt zűrös helyzetben hozzájuk fohászkodom ,segítsenek. Segítenek , persze én is saját magamon. Közeledik a Halottak napja, sokan az év ezen az egy napján mennek ki a temetőbe ,hogy leróják tiszteletüket halottaik előtt . Az évszámok előre haladtával egyre gyakrabban fordul elő ,hogy temetésre kell, illik járni ,akár egy barát , közeli ismerős ,régi munkatárs vagy rokon távozik közülünk. Az ilyen alkalmak szinte társas programnak tekinthetők ,találkoznak a rég nem látott ismerősök ,megy a terefere, kivel mi újság , kihasználva a nem várt alkalmat. Nemcsak az elhunytat, családját siratjuk ,kicsit magunkat is. Meghatódom, jókat sírok, mert ez egy szelep, nemcsak a rokonoknak , hanem a temetésen résztvevőknek is. Valahol magunkat is siratjuk ,minden hozzánk közel álló távozásakor , mert valamikor mindannyiunkra ez a sors vár , legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Mindig könnyebb - szokták mondani ,annak , aki távozik , az itt maradónak a nehezebb, pláne ha sok-sok évnyi együttélés, összetartozás után marad magára. Mi lesz velem - hogyan élek tovább - merülnek fel a logikus kérdések ,a válasz nem egyszerű.

Ma , gyönyörű , szép , koraőszi időben mi is kimentünk a legnagyobb pesti temetőbe , ahol már pezsgett a halottak napi élet . Egymás mellett sorakoztak a virágos standok ,szezon van ,most kell kiszolgálni az ügyfeleket. Gondoltuk, egy héttel az ünnep előtt megyünk , hogy elkerüljük a tömeget.-  Gyerekkoromban félnapos túra volt egy temetői járat, találkozás a rokonokkal , zötyögés a villamoson , kis piknik a sírnál , nehogy éhen haljunk hazáig, szép emlékek. Ma hozzájuk mentünk , akikkel korábban együtt tettük meg az utat , velük gyalogoltunk a hosszú temetői fasorban. -- Sokan gondolkodtak hasonlóan , mint mi, ezért sorban álltunk a bejutásnál -most már autóval - a virágosnál . Majd ezek után kezdődhetett a sír vadászat és bár nyáron is voltunk kint a sírnál, ahol szeretett 6 rokonom nyugszik, nem volt könnyű megtalálni. Tudtuk a számokat, parcella, sor ,helyszám, de mégis nehéz volt. Melyik fa, közeli sírhely felirat ad iránymutatást ,melyeket próbáltam memorizálni legközelebbre. Jól is tettem ,mert 3 nap múlva , telefonos eligazítást kellett adnom másik rokonnak , hol találja a sírt. Navigálás , fa, sírfelirat mint iránymutató ,jól működött. Ösztönszerűen haladtunk ,követtük a jeleket és a megérzések helyes irányba tereltek bennünket, megtaláltuk . Ápolt sír ,feliratok , újra és újra kiszámolom ,ki -meddig élt . Közben párom , aki a tettek híve , veszi elő a mécsest ,a gyertyát. Hol a gyufa - kérdezem , kiderült üres dobozt hozott, de sebaj van a kocsiban másik. Újabb menet , megvan , gyújtja a gyertyát ,ami nagyon csele ,mert többször elalszik, amin jókat nevetünk. Többszöri próbálkozásra sikerült, feladat elvégezve . Emlékezünk, pár történet , a sírban nyugvókkal kapcsolatban ,beszélgetünk, felidézzük a múltat.

Rendben , irány a kijárat, mely egy rally túrával felér , ha nem lennének néhol táblák , akkor akár estig is kóborolhatnánk  a sírok utcái között. Jöhet a megérdemelt ebéd, mivel természetesen megéheztünk, elfáradtunk. Kiérdemeltük ,megtettük kötelességünket , jó érzés. Vajon mi lesz ezzel a hagyománnyal 10-20-- 50 év múlva- kérdezem. Már most is elhangzik a család, az ismerősök körében, minek menni , elég ha otthon gondolunk rájuk és gyertyát gyújtunk, ennyi. Tényleg ,ennyi? Nekem fontos, hogy kimenjek , oda , ahol fizikailag, hamvaik, poraik nyugszanak. Nem elég a rágondolás ,nekem kevés. Persze a világ változik, megértem ,de a hagyományok tisztelete az életformához , az érzelmi intelligencia kifejezéséhez hozzá tartozik. Ha már eltemettük valamilyen módon őket ,akkor halottukban is gondoskodjunk róluk. Legalább egyszer Halottak napján látogassuk meg őket.

Az új temetési gyakorlat , a szórás más eset, mert nem marad az emberből fizikailag semmi, de van ,aki azért jár ki az emlékhelyhez , hogy ott ,hol elszórták érezze az elhunyt jelenlétét, így emlékezzen rá. A gyász , az emlékezés az egyik érzés, melynek kezelésére nincs általános recept. Mindenki máshogy gyászol, emlékezik. A családnak , a nevelésnek , a családi szokásoknak, hagyománynak ebben jelentős szerepe van. Mi , így szoktuk - hangzik el sokszor, ebben az esetben is igaz és követendő.

Az idő halad, a fiatalok szokásai mások, mint az idősebb nemzedéké. Érdemes megtanítani őket a múlt iránti tiszteletre ,megismerésére , emlékezésre. 

Ne feledjük , a gyökerek , a korábbi generációk iránti tisztelet az emberi  élethez ,léthez tartoznak. Lehet mesterséges intelligencia, virtuális lét , de az emberi érzelmeket semmi nem pótolja, ettől vagyunk emberek, nem gépek , melyek segítik életünket ,de ha életre kelnek az már más világ lesz.

Halottak napján , kövessük  elődeink hagyományait és emlékezzünk azokra , akiket szerettünk és ma is szeretünk, bennünk - velünk vannak, amíg emlékezünk rájuk.

Őrizzük őket azzal is , hogy kimegyünk hozzájuk , tisztelgünk sírjuknál, jelenlétünkkel -legalább az év -e - napján.