Mindenki feszülten figyeli az eseményeket a közelünkben folytatott háborúról. Nincs is olyan közel, de messze se. Barátnőm már Brüsszelből hívott, mi mit csinálunk, illetve mit fogunk csinálni?! Hagyj békén, ne vegzálj! –mondom ingerülten, pedig bennem is ott van az ideg, de nyugtatom magam. Nem történhet meg velünk, amikor eddig már több mint 60 éve örülünk, hogy a mi életünkben nem volt, nincs és nem is lesz háború. Francba!

Az utóbbi 3 év nem a hurrá optimizmusról szólt, műtétek, vírus, immunrendszer erősítés felsőfokon, most meg háború a szomszédban. Tudjuk egyáltalán mi, miért történik, érdekel egyáltalán bennünket? Muszáj, hogy érdekeljen. Dúl az érzelmi háború, sajnáljuk az ártatlan civileket, az átlagembert, olyanokat, mint mi, mert belekerülnek egy olyan körbe, melyet nem tudnak érdemben befolyásolni. Ma reggel, miután bekapcsoltam a telefont, olvasom a híreket, mások bejegyzéseit és egy fajsúlyos levezetés keltette fel a figyelmemet, mely szabatosan, lényegretörően elmagyarázta, mi történt 1991-óta, kvázi mi áll a mai dolgok hátterében. Mint megtudtam a német Der Spiegel magazine is megírta a történelmi háttér történéseit, tehát már közel 85 millió német számára is világos, miért és kik között folyik a harc valójában. Újra belekerültünk az elefántok, a nagyhatalmak harcába, mint a kisegér és reménykedhetünk, hogy megússzuk.

Ki, miben és mikor hibás az érdekek háborúja folyik a hatalomért, a világ feletti uralomért, a nyersanyagokért és persze sok minden másért. Kétséged ne legyen, nem értem, értünk, hanem felettünk döntenek, ki, hol és mikor háborúzzon, saját érdekeik által vezérelve. Ki kell próbálni, el kell használni a lejárathoz közeli fegyvereket, hogy a fegyvergyártó ipar újra termelhessen, hiszen végső soron a profit, amely mozgatja a világot. Ki, hogyan szerzi meg a nyereséget, mi a koncepció, az érvrendszer és mit tudunk kisemberként, erről a kommunikáció csatornái gondoskodnak. Utána ránk tartozik mit hiszünk és mit akarunk elhinni belőle, azután pedig van miről vitatkozni, bizonygatni igazunkat családon belül és a munkahelyen is. Ehhez nagyon értünk, megmagyarázzuk és ismételgetjük a tutit, nem engedünk a 21-ből.

Kiabálunk, haragszunk és haragot tartunk, pedig a mostani helyzetben az összetartás a célravezető. Tegnap óta alig hallani a vírusról, még a vírus is alább hagyta, látva, hogy más a fontossági sorrend. Egyébként is már múlóban van és jön a jobb idő, a meleget, mint tudjuk, nem szereti. Felejtős, remélem jó sokáig. A hírek mellett minden más kisebb fontossságúnak tekinthető, olyan egyszerű dolgok, mi lesz a vasárnapi ebéd, milyen filmet nézünk meg, mind háttérbe szoruló témák, jóllehet ezek az apró dolgok, a mindennapi rutin segít az óriási, akár fenyegető információk elviselésében. Hamis hírek, idegeket borzoló felvetések homályosítják a napsütést és kedélyállapotunkat. Mi az igaz, találgatjuk és próbáljuk a valóságot látni, ami nem olyan egyszerű. Mit tehetünk, több forrást olvasunk, megbeszéljük, ki, hogyan látja a dolgokat. Okosnak lenni ebben a helyzetben szinte lehetetlen.

Vásároljunk-e vagy sem, még nincs tele a spájz, bár lehet, hogy az oroszok már nyitják az ajtót. Még az is előfordulhat, hogy nem oroszok, hanem amerikaiak eszik hamarosan az eltett baracklekvárt. Kell egy kis tartalék a szokásos túlélési készlet, bírjuk egy darabig, amikor a körülmények kényszeríthetnek a maffia nyelven mondott, matracra vonulásra. Ki tudja, mi történik holnap? Nem árt az óvatosság, a magyar mindig éhen akar halni, akkor is ha tele a hűtő és a kamra.

Ma még senki nem tudja, mit hoz a holnap, bízom benne, hogy elkezdődnek a tárgyalások és mehetünk, élhetünk, békében tovább. Kezdődhet Ukrajnában az újjáépítés, lenyugszanak a kedélyek és mindenki megbékél a status quo-val.

Semlegesség, ami célravezetőnek látszik Ukrajna részéről, az orosz medve ennek ígéretétől, legalábbis ideiglenesen megnyugszik és a világ másik felén is elfogadják a helyzetet.

Örülnék, ha mihamarabb ez történne és csak rossz álom lenne a háború veszélye, melynek a szele ma megcsapott. Megijedtem, de ezzel nemcsak én vagyok így, hanem az egész ország, a régió és minden békeszerető ember, akinek a nyugalom, a csendes, kvázi “unalmas” megszokott, hétköznapi élet elégedettséget, boldogságot jelent.

Jó lenne, ha elmondhatnák az unokáim is, hogy az ő életükben sem volt és lesz háború, amit mi ma vagy holnap lehet, hogy már nem mondhatunk el!