Szinte hihetetlen. Elmúlt már hat x az életemből és olyan, mintha ma kezdődött volna. Vagy mégsem? Azért találok annyi írni való témát, mert olyan sok minden történt velem. Tegnap este is felidézhettem 50 évvel ezelőtti énemet, amikor gimnáziumi padtársammal találkoztam egyik kedvenc kerthelységes éttermünkben. 4 évig ültünk egymás mellett a neves, máig ismert Veres Pálné Gimnáziumban, ahova a nővérem és a mi gyerekeink is jártak később. Már akkor nagyon tudatos, magabiztos leányzó volt, aki szinte anyaként terelgetett, melyből a gyermekem megszólítás vagy éppen a kislányom, ezt csináld máig megmaradt. Érdekes hallani a régi hívószavakat és hol van már az a kislány, aki hallgatott is minden irányítószóra. Másfelé vitt a sorsunk, ő külhonban találta meg a boldogulást szakmailag és magánéletileg is. Én zömében itthon éltem, alkalmazkodva a környezet, a rendszer, változásaihoz. Mindketten kihoztuk életünkből eddig is és ezután is a maximumot, ami igen jó teljesítmény. Kétfelé mentünk, de időnként újra kapcsolódunk és nem felejtjük a közös múltat, mely összeköt bennünket. Fura helyzet visszamenni időben és mivel ő több mint 30 éve külföldön él és dolgozik, neki a korai emlékek jobban rögzültek az emlékezetbe. 

Ülünk az asztalnál, kellemes, kánikulai este, jó vacsora és beszélgetünk. 3 éve nem találkoztunk, de tartjuk a kapcsolatot, e-mailek útján. Nézem az arcát, kicsit kikerekedett, nemhiába jól élnek. Megnőtt a haja a Covid alatt és több ősz hajszál villan elő, mint korábban. Látod, ha összefogom kontyba milyen más -mondja és igaza van. Mikor ránézek az anyukája arca néz vissza rám, aki sajnos már nincs köztünk. Elszaladt az idő. Bár én nem tudom összefogni a hajam, mivel szinte mindig rövid hajam volt, de én is felfedezek anyám vonásaiból magamon. Kire hasonlít ez a gyerek? -szokták feltenni a kérdést és saját gyerekeimet nézve felfedezem a rokonok arcvonásait és jellemvonásait bennük. 

Így lesz ez a Covid-dal is, vonok párhuzamot az egyes hullámok között, mert az mindig van, most éppen a Delta és a harmadik típusú vakcina találkozások vannak műsoron. Lesz ez még így se, mondhatnánk, de már a hócipőm tele van a témával. Elegem van a vírusból, a hullámokból, élni szeretném az életet, ahogyan megterveztem. Nem kell a balhé, a váratlan fordulat, a nem várt események sora. Csendes, nyugodt, viharmentes időszak eljöttét várom, bár tudom ez csak Csokonai féle illúzió. Mégis a rohanás elégedettséggel tölt el, bár a lábaim nem örülnek neki. Milyen jó, hogy ezelőtt több mint 30 évvel megtanultam autót is vezetni. Látom a környezetemben, hogy a mobilitás mennyire fontos. Beülök és megyek, ahova akarok. Nem kell a tömegközlekedésre várnom a 35 fokos melegben.

Már nyár közepe van, sőt túl vagyunk a delelőn és már itt is lesz a vízválasztó, az augusztus 20-a, ami után rögtön jön a karácsony. Ez így megy minden évben, tehát nem csoda, ha úgy érezzük röpül az idő. Készíthetjük a mérleget, milyen évünk a 2021 és nem igazán vagyok elégedett. Egy biztos, jobb, mint a 2020, ami már haladás. Voltunk már külföldön is egy kicsit és remélem még megyünk is. Munka volt, van és bízom benne még lesz is. Az óvatosság, az odafigyelés megmaradt, szedjük változatlanul a vitaminok egy részét, a többit tartalékoljuk őszre.

A változás tetten érhető az élet minden területén, legyen az gazdálkodás, turizmus, árak vagy akár a saját magunk szemléletén, hozzáállásán is. Már nem száguldok annyira, de még fél sebességgel is rohanok sokakhoz képest. Az agyam nem változik /még/, de a testem már kívánja a törődést. Torna, fizioterápia a bokámba, amit elektrosokként élek meg és még a protézis is szóba kerül. Nem baj, projektként kezelem. Meg kell oldanom. Már tudom is mikor. Beillesztem az időtervembe és viselem sorsomat. Alkatrészcsere nem csak az autónak kell, hanem a testnek is. Ez a kisebb baj, ha más betegségekkel összehasonlítjuk.  Ha kaucsuk baba /retro szó/ lennék két láb cserét kérnék, mert a sok esés, biciklis és focis sérülés mind mozgalmas gyerekkoromat idézik. Az is kortünet és a rohanó időt idézi, hogy helyekre máshogy gondolunk, melyek fontosak voltak bizonyos időperiódusban. Sok meghívást kapunk, invitálnak a haverok, jó ismerősök, menjünk látogatóba a Balatonra, mely újra reneszánszát éli. Sikk lett a Balatonra járás, ház és apartman vétel, ami jó, mert itthon is lehet jól nyaralni. Idén már az ötödik hőhullámot éljük, mely a Hőhullám Berlinben c. egyik kedvenc könyvemet idézi. A Balaton nekem 47 évig a riviéra volt, mely a mai mércével, az akkori körülményeket tekintve inkább falusi turizmusnak tekinthető. Vaskályha, majd később kandalló. Lavór és később zuhanyfülke. Szalonnasütés, majd mostanra divatos kerti grillezés. Fröccsözés, palacsintázás mára koktélozás és macaron vagy éppen fagylaltkehely. Nekem ezt jelentette a Balaton, amikor még 50 fillér majd 2 forint volt egy gombóc fagyi. Tudom, nem kell nosztalgiázni, változnak a körülmények, feltételek és mi magunk is. A hely is fontos, nekem a Badacsony -Szigliget látványa a Balaton, máshol idegennek érzem magam és nem is megyek. A fürdőzés jó, de mára ez az élmény is megváltozott. Így maradunk itthon vagy éppen utazunk, ami színessé teszi az életet. 

Hullámzunk, ahogyan a vírus, ahogyan az életünk is és bízunk benne, hogy van időnk tervezni és addig is élvezni az életet. A boldogság titka, tanuljuk meg élvezni, díjazni azt, amink van, mi ezt az elvet valljuk. Örömmel ébredünk, akár 25 fok lesz, akár 35. Bár már a 25 foknál néha fázunk, mert már alkalmazkodunk a hőgutához.