Én is így vagyok ezzel, egyrészt szakmám, a kereskedelem szeretete, másrészt az emberekkel való foglalkozás az egyik kedvenc szórakozásom, hobbim. Minden bolt, kereskedelmi lánc más és más jelleget ölt, a tulajdonos koncepciója tükröződik a polcokon és a bolt elrendezésén is.

A vírus hatott a vásárlási szokásokra, a vevők tudatára és egzisztenciális helyzetére és az évek óta dübörgő diszkontok hasítanak változatlanul. Mindenkinek megvan a kedvenc boltja, ahova rendszeresen jár és bár a láncok állítják, hogy ugyanazt találjuk egy–egy egységben, ha ugyanaz a logo van a bejárat fölé írva, vallom, a vezető hatása megmutatkozik az adott üzletben. Ez így van a diszkontok esetében is, pedig az uniformizáláshoz is nagyon értenek.

Egy hónapban egyszer körutat teszek és a nem távoli kedvenc üzleteimet végig járom. Megnézem mi változott, listát nem készítek, de a polcok rendje diktálja az iramot. Már a kocsi felvétele is izgalmas kihívás, sokszor szemetesek, a kerekek kánkánt jár, pedig én a lassabb, biztonságosabb menetre készültem. Ok, megvan, felvettem és beleteszem a táskámat a lehajtható részbe, ami rögtön lehetőséget adna egy profi zsebesnek, hogy megszabadítson értékeimtől, de a szemem jár, mint a sublótfiók és bízom a magam odafigyelésében. Eddig sikerrel. Kezdem a sétát, tolom a kocsit, igyekszem nem forgalmi dugót okozni, ami nem mindig sikerül, mivel a feltöltési folyamat állandóan zajlik és ez inkább kedvemre való, mint az üres polcok látványa. Dolgoznak, takarítanak, segítenek, feltöltenek, pénztárba ülnek, tetszik ez a hozzáállás.

Csütörtök van, akció kezdés, nagy a forgalom, tódulnak a nyugdíjasok és a spórolós gazdagok, akiknek márkás autóival tele a parkoló. Igazuk van, a takarékosság a napi bevásárlásnál kezdődik. Akciós újság, van, akinek sport és nézegeti a láncok eltérő kínálatát, majd újra a kedvenc boltjába megy, hogy meggyőződjön jó helyen jár-e és a megfelelő termékek, akciósan elérhetők.

A polcok átrendezése, mely a cégek vezetésének hobbija, időről időre feladatot ad, hogy újra megtaláljam, amit keresek. Mindenhez hozzá lehet szokni, mondják és ez így igaz. Kell hozzá pár hét és alkalom, már tudom mit hol találok, azután pár hónap után kezdődik a játék újra. 

A vásárló közönség, mely törzsvevőkből és alkalmi betérőkből áll, garancia a forgalmi számok elérésére . Akció kezdetekor nagyobb a vevőszám, figyelem ki, mit vesz és látom a nyugdíjasok ott vannak a szeren, párosan, rokonnal, barátnővel vagy éppen a nem olyan szerencsések egyedül. Bár ez is hozzáállás kérdése. Szeretek olykor-olykor egyedül vásárolni, bár szerencsés vagyok, mivel a férjem is vásárlás párti.  Ha egyedül vásárolok, nem szól senki, nem befolyásol, hogy ne azt vedd, hanem amazt, a magam ura vagyok. Élvezem. Utána a cipekedés és elrakodás nem könnyű feladat, de megoldom.  

 A virágkínálat áttekintése mindig öröm, hála a kenyai rózsának. Szerencsés esetben akár egy hétig megmarad és gyönyörködteti a szememet. Ember legyen a talpán, aki ellenáll a széles csoki, nass és chips választéknak, még ha müzliszelet lesz is belőle.

Figyelem a bolti újításokat, ami szakmai ártalom és alkalom adtán továbbadom észrevételeimet a szakembereknek, remélem sikerrel. Most is volt. A gyümölcs szekció igazi kaland. Mindenki válogat, keresi a legszebb barackot, banánt és egyebet. Itt szoktam szert tenni egy üres karton dobozra, melybe belerakom az apróbb cikkeket, hogy strukturált legyek és a végén jobban áttekinthessem, hogy mit vettem.

Zacskó, keresés a diszkont kincsvadászat egyik eleme, mely mindig hiánycikk. Most új felirat látható, biozacskó, darabja 12 Ft, mellette odadobva a normál zacskó henger és hívogat, válassz. Nem kérdés. Ki a fenének kell a 12 Ft-os, amikor otthon úgyis kidobjuk. Lehet, hogy automatikusan ezt ütik be a pénztárnál, fedezetet teremtve a leltár hiányra, okoskodom rosszindulatúan. Mivel alig-alig nézik az emberek a blokkot, 12 Ft nem feltűnő, de sokszor 12 már tétel. Hagyjuk, megyek tovább, kedvencem a sajtpult, ahol a trappista, mint a legkeresettebb magyar sajttermék, szinte mindig hiányos, jelezve, hogy imádjuk. Nem mindig jóízű, attól függően milyen típusú és mennyiségű sajtból ömlesztették, de szeretjük. Ugyanolyan kategória, mint a párizsi. Szidjuk, de amikor külföldről hosszú idő után hazajövünk, jólesik akár 10 dekát is befalni magában. Ok, haladjunk, megyek az akciós kirakodó helyek között, minden soron végig futok, van, ami tetszik, elidőzök. Férjemnek kellett egy olcsó, de tartós sportcipő a kertbe, találtam is tetszetőset.  A baj az, hogy egy hónap után levált a talpa, nem lehetett semmit csinálni vele, kuka. Olcsó húsnak híg a leve, tartja a mondás, de ugyanúgy keressük a következőt, ahogyan eddig.

Kedvencem az utolsó darabos, akciós, utolsó áras rész, mely valódi Kánaán. Ez a szokás az én nemzedékem számára már megszokás, nem szabadulunk tőle. Mindig azt keressük először, ahol az akció felirat van és bár lehet, hogy már megtehetnénk, mégsem a pénzköltés az első szabály, hanem az ár-érték arány megtalálása. Megtanultuk a több évtizeden keresztül sulykolt leckét, takarékoskodj, nem tudhatod mit hoz a holnap. Generációm számos tagja a spórolás megszállottja lett és elfelejt élni, jó lesz a gyerekeknek, unokáknak. És velük mi lesz, gyűlik a pénz a vagyon, de az élet elszáll és már el is múlt, valódi élmények nélkül.

Mi a párommal megpróbáltuk kialakítani a saját modellünket, dolgozunk, kedvvel, örömmel és élünk, élvezzük, amit megkeresünk. A tartalékhoz nem nyúlunk, de a munka és annak értéke segít, hogy álmainkat, terveinket megvalósítsuk.

No de térjünk vissza a diszkont élethez. Az időtöltés itt limitált, maximum 1 óra, azalatt már a raktárt is áttekinthetjük. Hiányolom a mosdót, amire egyszer hirtelenjében nagy szükségem lett, és a pénztáros segítsége nélkül, aki odaadta a személyzeti mosdó kódját, bajban lettem volna. Mivel sok idős ember jár diszkontozni, nem ártana erre is gondolni.

Végeztem, még pár újságot és a pénztárnál található extra terméket beteszek a kosaramba, jöhet a fizetés. Ez a végső harc és már végeztünk is, de nem ilyen egyszerű a téma. Melyik kasszához álljak?  A héten két történet is említésre méltó ezzel kapcsolatban.

Beállok az egyetlen sorba, ami nyitva van, ahol egy idős pár áll előttem. Látszik, hogy több évtizedes közös múltjuk van. Mama pakol a szalagra, papa áll és vár. Mama egyszer csak kitör és indulattal fordul a papa felé és jó hangosan mondja, -ha még egyszer visszamész valamiért, amíg a sorban állunk, úgy fejbe váglak, hogy arról koldulsz –mondja és látszik, hogy komolyan is gondolja. Próbálok humoros lenni, mivel én is hallom a diskurzust, - hűha, inkább másik sorba állok, nehogy kikapjon a papa.

 Egy méterrel arrébb egy középkorú férfi tartja a papírdobozt maga előtt, tele áruval és sasszézva várja, kinyit-e egy másik pénztár, hogy a sorban állást elkerülje. Kérdezem, arra vár, hogy kinyissanak egy pénztárt, -igen, feleli. Ezt nem így kell csinálni! Mondom magabiztosan és máris elrikkantom magam. Hangom, mint az éles fegyver robban bele a légtérbe. Elnézést, melyik pénztár nyit? –kérdezem spontán. Azonnal megjön a válasz, a hármas. Ott állunk mindketten előtte, tettre készen. Tessék parancsolni engedne előre, teli kocsimmal, de előre engedem. Ő volt ott előbb és eleve kevesebbet vásárol, menjen, ő siet. Az udvariasság, megértés, segítőkészség, nagyvonalúság semmibe nem kerül, érdemes beépíteni a hétköznapi élet szótárába.

Fizettem, a blokkot kidobom, nem ellenőrzöm, ez a luxus az életemben. Bízom a pénztárosban és reménykedem, nem ütött be plusz 12 Ft–ot a normál zacskó helyett.

Ilyen a diszkont élet, a vásárlás, a mindennapok tevékenysége, mely rendszert visz az életünkbe. Megszoktuk, szeretjük, csináljuk. Kinek a diszkont, kinek a hipermarket, a választás joga megvan, éljünk vele.