Tudom , a kíméletlen őszinteség sokaknak hajmeresztő, nehezen kezelhető , bár én ezt a stílust kedvelem. Nincs mellébeszélés, mókusvakítás, bele a közepébe. Lehet, hogy szíven üt , de ha tudom , aki mondja nem bántásnak szánja, hanem úgy ,mint én , valóban segítés a szándék , akkor mi is másképpen állunk hozzá és uram bocsá' még megfogadjuk az elmondottakat. Paradox helyzet , az ügyfeleim többsége - 40-50 -es korosztály , akik az üzleti életben többnyire sikeresek ,magánéletben nevelik gyermekeiket , akik jó része a kamaszkor gyötrelmeit szenvedik szüleikkel együtt. Az én helyzetem más , mert nagymamaként próbálom támogatni gyerekeimet és az ő gyerekeiket, tehát az unokáimat. Sokan a szülők közül panaszkodnak. A kamaszkor az egyik legnagyobb kihívás. Ugyanilyen a többi mérföldkő a korosztályok tekintetében , de ez valami más. Eddig minden rendben ment, ajnároztuk őket , kedvesek, helyesek, okosak voltak és remélhetőleg visszatérnek ezekhez az értékekhez , de egyszerre minden megváltozott. Szinte kezelhetetlenné váltak , riposzt-riposzt hátán, mindenre van ellen válaszuk. A szülőkkel nem egyeznek , akik emiatt halálra aggódják magukat. Mi lesz ezek után , megoldható e a szinte megoldhatatlannak látszó kamaszkori helyzet ?
Próbáltam jó tanácsokkal szolgálni több üzleti partneremnek ,mert tudjuk a sikeres üzleti tevékenység akkor igazán sikeres ,ha nyugodt, békés, családi háttér van mögötte. Szülőként, nagyszülőként tudom , idegeneknek, ismerősöknek könnyebb segíteni , a saját gyerek esetében ,ez teljesen más tészta. Nálunk is így van. Anya - ne már, mondják gyerekeim , majd én megoldom , kvázi nincs szükségük tanácsra. Mégis egy jó tanács ,ami örökérvényű ilyen helyzetben , ha kamaszokról van szó - hagyd békén !!!
Ne ellenkezz , ne mond meg a tutit , ne vitázz folyton , mert úgysem lehet igazad . Engedd -el - csinálja ,ahogyan ő gondolja. Persze , ha baj van ,akkor azonnal a szülőkhöz fordulnak , ami így van jól, - anya, apa -segíts - ilyenkor nem szabad felhánytorgatni , felemlegetni a régebbi sérelmeket , a bezzeg most kellek , nem segít , csak még rosszabba irányba terelheti a dolgokat. Sok szörnyűséget lehet hallani mostanában kamaszok esetében , tehát a szülők némelykor joggal aggódnak ,de sokszor a józan észre hallgatni érdemesebb. Engedjük, tegye a dolgát. Valóban az idő sok mindenre gyógyír, erre is , elmúlik ez a korszak is.
A másik véglet az idősebbekkel való bánás , törődés , ápolás, mely téma előbb vagy utóbb mindenkit utolér, a szüleivel, nagyszüleivel kapcsolatban . Mi a helyzet velük , akik kvázi a kenyerük javát már megették. Náluk is érvényes a - hagyd békén ! -szabály. Felnőtt , sikeres emberek próbálják rendszabályozni a tapasztalt , de némelykor akár fizikai vagy szellemi téren nem százas hozzátartozóikat. Általában nem kérnek segítséget , még élni -élvezni akarják életüket , gyermeki áldás nélkül . Hagyd békén ! Az ő esetükben is érvényes a szabály. Amíg aktívan lehet élni az életet , a beavatkozás szükségtelen. Említettem a két végletet ,de mi a helyzet a középen levő korosztályokkal , a 40-50 -esekkel ,akik mára már sikeressé váltak , felépítették a hőn óhajtott anyagi egzisztenciát és a család-munka , önmegvalósítási helyzet is egyensúlyban van. Sokan közülük , a külső és belső körülmények hatására besokallnak , felteszik maguknak a kérdést - valóban ilyen lovat akartam ???!!! Ha igen a válasz , akkor rendben van , haladhat tovább a jelenlegi mederben az élet , ha nem a válasz ,akkor közel kerülhetnek a meghasonláshoz, elégedetlenséghez, kiégéshez , rosszabb esetben depresszióhoz. Itt tartok most , egészen másra vágyom ,mást akarok csinálni a jövőben . Elég volt a mókuskerékből ,abból, ami körülöttem van.
Ilyenkor jöhet a B terv , persze csak akkor, ha az anyagi helyzet ,háttér ezt megengedi . Ha hitelünk van , törleszteni kell, gondoskodni a számlák kifizetéséről , akkor az önmegvalósítás , az álmok teljesítése továbbra is terv marad, legalábbis egy ideig. Ne mondjunk le róluk.
Az élet nem habostorta ,tartja a mondás , pláne a mostani bizonytalan világban . Mindenki morog valamiért , jogosan vagy alap nélkül , attól függően milyen répaföld jutott neki. Jó tanács, azzal tele a padlás . Az okoskodás igazi magyar tulajdonság . Javaslom , inkább a két lábbal a földön járásos módszert, mely segít abban ,hogy reálisan lássuk magunkat , családunkat és környezetünket. Erre alapozva tervezzünk , hozzunk döntéseket , merjünk változtatni és változni , rugalmasan tekinteni a mindennapi eseményekre és ebből hozzuk ki a maximumot saját magunk és családunk számára vagy akár a munkahelyi csapat részére.
Most az ünnepekre készülve ez még inkább fontos, a józanság , a körültekintés , az egymásra figyelés mellett tudjuk a kapkodás , rohanás , idegeskedés , felesleges veszekedés , melyek az ünnepek automatikus velejárói csak rontanak az amúgy is kusza helyzeten.
Nyugi van , a napok peregnek , közeledik majd elmúlik a karácsony , az év vége és az idő kereke halad tovább, idén sem lesz kivétel.