Napok óta forog az agyam, mi van velem, mi van velünk? Hétfő rendhagyó nap volt, megkaptuk a második oltást az általunk preferált oltóanyagból. Hurrá! Jó hír, szinte eufóriás öröm szállt meg bennünket / Ferivel / és a sikeres akció után betértünk egyik kedvenc teraszos éttermünkbe egy ebédre. Sütött a nap, volt parkoló, a teraszon vendég alig. Fújt a szél keményen és nem lágyan, ezért mondtuk inkább beülnénk a belső térbe. Ok, kérték a védettségi igazolványt, melyet boldogan mutogattunk, majd még a személyigazolvány is előkerült, hogy azonosítsuk magunkat, hogy kvázi én, én vagyok. Rendben ment, így szabályos. Isteni kaja, no alcohol 2 napig, mondta az oltóorvos, de két nap után koccinthatok az ő egészségére is -javasolta. 

Irány haza, délutáni programként figyeltem magamra is, hátha lesz mellékhatás, volt. Estefelé elkezdtem szédelegni, nem volt kellemes. A fekvő helyzet ilyenkor még rosszabb, a hirtelen felülés pedig egyenesen bénító. Nyugi, mondtam semmi gond ez csak az oltás. Tartott kb 4 óra hosszat, amikor is sikerült elaludnom. Reggelre semmi, kialudtam. Mindig bal lábbal kelek, mert ez az oldal az enyém, de ez sem óv meg a túlzott optimizmustól. Beterveztem kezdetnek egy kellemes  fodrász találkozót, utána egy baráti csevegést, lakásnézéssel. Ültem a festék alatt és éreztem, meg láttam is a tükörben a lázrózsákat az arcomon. Hoppá - felment a vérnyomásom. Készültem rá, volt nálam gyorsan ható gyógyszer, amit bevettem. Sikerült, elmúltak a tünetek, közérzetem is javult. Szép frizurával több óra múlva értem haza és jólesően konstatáltam, teljesítettem a mai feladatokat. Még nem voltam a topon, de reggelre már  letudtam a mellékhatásokat. Én a magam részéről védettnek nyilvánítottam magam, páromat is, akinek semmilyen tünete nem volt az oltások után. Nálunk ő az acélember.

Akkor meg mi nyugtalanít? -hangzik a jogos kérdés. Minden és mindenki, mondhatnám. Mondják minden éremnek két oldala van, valahogyan ez a jellemző a mai, aktuális helyzetre. Örülünk, megvolt az oltás, mehetünk bármerre és elvileg, persze a szabályok betartása mellett találkozhatunk bárkivel. Mégis. Kamaszkorom jut eszembe, amikor tizenéves lányként többször előfordult velem, hogy a dilemma megoldása szokásosan előjött. Menjek-e egy programra, koncertre, találkozóra, próbára vagy ne menjek, maradjak inkább otthon. Ha elmentem nem igazán éreztem jól magam, ha meg nem, akkor azon morfondíroztam, miért is nem mentem el, miről maradtam le. Sehogy se volt jó.

Ma már tudom, hogy bele kell vágni. Gyerünk, előre, nincs mire várni.  Ha már nem lesz vírus, akkor megyünk, mondják sokan a környezetemben, és a hajam az égnek áll a Petőfi vers kapcsán - Ej, ráérünk arra még!  Igazuk is van, meg nem is. Nővérem, aki bezárkózva él szinte egy éve, azt mondja, bolond vagy Klári, már megint nem férsz a bőrödbe, minek futkozol a városba?! Megint növekszik a betegek és halottak száma, nem olvasod a híreket?  Légy észnél!!! Persze, hogy látom, de már elindultam. Helyesen vagy helytelenül? Ezerrel tervezem a programokat már júniusra és az év többi hónapjára is. Szervezem a baráti, ebédes találkozókat és nem várok. A nyugtalanító érzés mégis ott bujkál az agyam hátsó részében, és valóban mi olyan sürgős, ha eddig ráért? Nincs mire várni, mert a hetek, hónapok, évek rekord sebességgel rohannak, és ha igazi nyugdíjas életre vágynék, akkor teljesen mindegy hétfő van vagy vasárnap. Nekem nem mindegy, hétközben dolog, munka van és a hétvége a szórakozás, kellemes időtöltés ideje. Jó lenne, ha még sokáig ezt az életvitelt követhetnénk, persze párosan. A fiatalok, a gyerekeim, unokáim számára iskolailag ez a tanév már elment. Hiába az egyhónapos újrakezdés, az igazi tanulóévek szeptemberben kezdődnek, bízom benne. Na, itt van ez a mellékmondat, bízom benne, tehát nem vagyok biztos a dologban. Helyes vagy helytelen? A vírus véleményem szerint itt marad, csak megtanulunk vele élni és a lehetőségekhez képest kezelni. Ki-ki a maga módján! Van, aki már megszokta, hogy az otthonmaradás életforma és ebben hisz, míg ahogyan mi is próbáljuk megtalálni az elfogadható, módosult, megváltozott  változatot. Nem könnyű, mert a mostani életbe beépülnek az új szokások, trendek, volt időnk okosodni és a saját életünket megreformálni. Sajnos még az időjárás is a bizonytalanságot erősíti, és nem a vendéglátósok istene dirigálja. Nem is tudjuk milyen évszak van, tél, tavasz netán egy napra nyár és aztán újra esik a hó. Ki érti ezt? Mintha a légkör is azt mondaná, zakkant vagyok. Állítólag jövő hétre már az időjárás is tudni fogja, hogy késő tavasz van, küszöbön a nyár. A környezet és a körülmények is igénylik a megszokott menetet.

Hely-esen akarok élni, még sokáig, teljes életet.  Dolgozni, együtt lenni a családdal és barátokkal, játszani, felhőtlenül örülni az apró és nagy dolgoknak, az egészségnek, a védettségnek, az utazási élményeknek, a fittségnek. Tettre kész vagyok.  El akarom felejteni a korlátok közötti életet, a túlzott szabályokat, hogy egy vírus mondja meg, mit tehetek és mit nem. A biztonság, a bizonyosság, hogy tudjuk kezelni ezt a helyzetet is hosszútávon elfeledteti a kellemetlen érzést, mely nem segíti az újraindulást és kezdést.