Régebben, gyerekkoromban nekem a nyaralás a Balatont jelentette, azon belül is a Balaton déli partját, a Badacsonnyal szemben. Ma is ez a rész nekem a Balaton, e tájon érzem otthon magam, a többi helyen turista vagyok. Szerencsések voltunk, nagyanyám vágya volt egy balatoni telek, még 1936-ban. Nem volt gazdag a család, de ő megoldotta. Olyan jól főzött, hogy vitték tőle az ételt és ebből a pénzből a Nádasdy grófék parcellázási akciója révén megvette a hőn áhított telket. Kis házacska is épült rá, ami a családdal együtt bővült. 47 nyarat töltöttem ott, majd huszáros döntés után eladtuk. Több oka is volt, de végül így lett kertes házunk, ami ugyan nem pótolta a Balatont, de a kétlaki életre már nem is volt szükség. Azóta eltelt 20 év és a nyaralás fogalma is megváltozott, pláne ha a vírus helyzetre gondolok.

Szombaton érkeztünk haza az első "normális" nyaralásból 2 év után. Számomra az utazás már január 1-jén elkezdődik, amikor átbeszéljük, egyeztetjük a kvázi éves útitervet. Idén, sőt tavaly sem volt másképpen, de mint tudjuk a Covid közbeszólt. Itthon maradtunk. Igazából nem is volt ezzel baj, hacsak az utóbbi 30 évre gondolok. Voltunk elégszer külhonban, világot láttunk és azt hittük, így lesz egészen addig, amíg az egészségünk és persze a pénztárcánk bírja. Életünk első 36 éve a szervezett társasutakról, a háromévente lehetséges csóró kitekintésről szólt. Ennek is örültünk, de amikor kinyílt a határ és vele együtt a világ, más dimenzióban kezdtük szemlélni a lehetőségeket. Új útlevél, később személyigazolvány is elég volt az utazáshoz, bár a rutin dolgozik, nekünk az útlevél jelenti az utazást. Még a sógorokhoz is útlevéllel megyünk, ahogyan megszoktuk. A múlt év visszahozta a régebbi élményeket, ahogyan kortásaink sokaságának, de a bezártság nekünk nem volt ilyen szempontból szokatlan, csak hát 30 évet öregedtünk. Nincs mire várnunk, nekünk mennünk kell. Ki tudja mit hoz a holnap és a holnapután. Mindig jöhet rosszabb mondja a pesszimista és a mostani helyzet a kincstári optimisták hitét is képes kikezdeni. Tavaly minden törlődött, repülőjegy, szállás, az utazási kedvvel együtt. Na sebaj, majd idén, és nagy lendülettel lefoglaltam ugyanazokat a tervezett helyeket, amikre tavaly mentünk volna. Spóroltunk, ami a mi generációnk számára életforma, eltettük a visszanyert pénzeket és idén februárban, optimistán elkezdtem a levelezést, majd a foglalást. Ez már szertartás, idővel a turisztika szakma hobbimmá vált. Hagyomány, hogy unokáinkkal évente egyszer a nyári iskola szünetben egy hétre négyesben - nagyszülők és unokák útra kelünk. A kisebbik 6 az idősebbik 9 éves volt, amikor megkezdtük az együttes nyaralást. Szülők nélkül, mert így csak egymásra figyelünk és nem kell több irányba igazodni. Az első 4 évben a belföldi célpontok mellett maradtunk, klasszikus irányok, Balaton stb. 4 évvel ezelőtt már a külföld is opció lett. Ajánlásra találtunk rá olaszországi úticélunkra, 700 km-re Budapesttől, a tengerparton. Nincs túl messze, a hotel kényelmes, tágas, a kaja pedig egyszerűen isteni. Bár már sokszor voltam Olaszországban, de itt a séf, az ízek minden tekintetben felülmúlják a többit. Nem lehet betelni vele. Ez minden évben így van. 

Rájöttünk, ha van egy-két olyan nyaralási célpont, ahova szívesen visszatérünk, szinte otthon érezzük magunkat. Nem kell minden alkalommal felfedezni új helyet, megismerni új személyzetet, már várnak bennünket. Most is így volt, örömmel üdvözöltük egymást és kérdezgettük, minden rendben veletek. Jó volt látni az ismerős pincéreket, éttermi vezetőt, akik profi módon végzik dolgukat. Jó hét volt, a gyerekek ilyenkor csak a mieink. A reggeli is több, mint egy órán át tart, mert a forró csoki és az isteni croissant mellett jó beszélgetni az élet nagy dolgairól. Szinte már kész felnőttek, nemcsak magasságra, hanem gondolkodásmódjukat tekintve is, ami elképeszt, gyorsan elszállt 17 év. 

Az előkészület sem volt semmi, hiszen július 3-án indultunk és 1-jén lehetett letölteni az EU-s oltási igazolványt. Felkészültünk az olasz szabályokból, a 14 évesnek még PCR tesztet is csináltattunk, mert csak az első oltást kapta még meg. Letöltés, fénymásolás, útra készen, vettük az akadályt az M7-en, ahol egy négyes karambol miatt jó 20 perces késésben voltunk. Sebaj, közeledtünk a szlovén határ felé, ahol a három sávból kettőben a Horváthország felé tartó versenyzők álltak kilométeres sorokban, de a Szlovénia felé vezető sáv üres volt. Matricát kell vennünk, de a határ előtt 5-8 km-re a magyar oldalon nincs benzinkút. Nem baj, majd odaát, így is lett.

Hét éjszakára mentünk, azaz 8 napra, de a matrica 7 napra szól vagy a következő variáció, 1 hónapra kapható. Megvettük. Robogtunk tovább, közben jó magyar szokás szerint, hogy éhen ne haljunk ettük a hazai sonkás szendvicset zöldpaprikával, ittuk az ásványvizet. Szlovénia üres volt, szinte kihalt táj képét mutatta. Határ sehol, a volt határ épületek üresek, sehol egy lélek. Szinte már ijesztő volt az érzés. Hol vagyunk, - kérdeztem kedvenc sofőrömet, páromat, aki jelezte, hogy már Olaszországban vagyunk. Ok, akkor minek kellett ez a cirkusz, oltás, igazolások, jelentkezzünk be a konzuli, tartományi oldalon, regisztráljunk. Mire ez a nagy cécó, ha nincs ellenőrzés. Délután fél háromra már a hotelnél voltunk. Bejelentkezés, parkolás, kulcsok, aláírások, mondom oltási papír. Köszönjük nem kérjük, felelték a recepción, aláíratták velünk, hogy minden a vírussal kapcsolatos történés a mi felelősségünk, a személyiség jogok védelme okán. Végre kicsomagoltunk, irány a tenger.  Az első vacsorán szembesültünk a ténnyel, hogy a zárt étteremben maszkot kell viselni és a svédasztal irányított mutogatással valósul meg. Mivel az olaszok nem igazán beszélnek angolul, hiszen a legtöbb vendég osztrák és német, tehát a német a fő nyelv az olasz után. Működött a rendszer, étvágyunk nem csökkent az új módszer használatával sem.  Megérkeztünk és egy hét múlva már indulhattunk is hazafelé. Érdekes módon valami változott az egy hét alatt. Nemcsak barnábbak lettünk, hanem az útviszonyok is változtak. Indulás után már dugó volt a körforgalmaknál. Az autópálya fizetőkapuinál hőskorra emlékeztető sorok, jó meleg, 15-20 perces várakozás. Igen ez már a megszokott olasz nyári hangulat, autósorok, vidám nyaralni vágyó emberek sokasága. 

Nekem az utazás három fázisból áll. Az első a tervezés, előkészítés, foglalás, adminisztráció, információgyűjtés. Utána következik maga az utazás, be és kicsomagolás, megérkezés, az ott töltött minél tartalmasabb idő, amire jó később visszaemlékezni. A harmadik szakasz a lezárás. Hazaértünk, biztonságban, tele élménnyel, készülhet a mappa, képekkel, számlákkal, egyebekkel. Naplót írok a fő dolgokról, melyek évek múlva is előhívják az érzést, a történést és újra átélhetjük, milyen is volt. Papír alapú feldolgozás, mert a naplók minden pillanatban levehetők a polcról, a számítógép file-jai nekem nem adják vissza az élményt. Sorakoznak az albumok és milyen jó volt tavaly elővenni egyet-egyet és újra átélni a korábbi kalandokat. Megunhatatlan. Sok energiába és időbe kerül a készítés, de megéri. Ma már a hoteltől is megérkezett a kérdőív, hogy éreztük magunkat, írjuk le a változtatási javaslatokat. Megtettem. Sőt a Tripadvisor-re mindig írok ajánlást, hátha segít valakinek a döntés meghozatalában.

Mi lesz, ha jön a negyedik hullám, vírus mutánsok? Kezelni kell a vírust, most már az angolok is azt mondják, egyéni felelősség is a védekezés. Oltakozni kell, ez az első szabály a védekezés terén. Figyelni kell a higiéniára, fertőtlenítésre, de a rettegés, a mi lesz ha kérdés oldódni látszik. Megoldjuk, csak ésszel, türelemmel, megértéssel kell viselkednünk. 

Most már jöhet a következő nyári fázis, egy belföldi célpont, amit szintén nagyon várok, hogy bepótolhassuk az elmaradt utazásokat, új élményeket szerezzünk. Mi kell hozzá, pénz, tervezés, idő és persze lehetőség, ami most adott, aa sok akciós utazási lehetőséget kutatva és találva.