55+

55+

1977, neked mi jut eszedbe erről az évről?

2021. január 26. - Klara Csik

Jó napot Mindenkinek!

A tegnapi hírek között olvastam, hogy Joseph Biden, a szenátus külügyi bizottsáságának tagja és feleség Budapesten jártak 1977-ben. Milyen volt 1977 magyar szemmel?

24 éves voltam, márciusban született meg első gyermekem. Abban az időben, bár ma is ilyen vagyok, tele munkakedvvel, ambícióval, tenni akarással, 5, azaz pontosan 4,5 hónap szülési szabadság után már mentem vissza dolgozni, ami a mai anyasági trendeket nézve, nem volt ésszerű döntés, akár elítélendő is lehet sokak szemében.

Amióta tudom mit akarok dolgozni, kezdeni az életemmel, a kereskedő szakma vonzott, annak is a nagyüzemi változata, az áruház. Már kiskoromban a kocka alakú wc-papír korszakban, indigóval erre írtam a számlákat. Akkor még blokknak hívtuk.

Az egyetem elvégzése után lehetőségem nyílt a Corvin Áruházba belépni, ami akkor a kereskedelem egyik fellegvára volt. Nemcsak a hely, a nagyság és a sok ember vonzott, hanem jó iskola is volt, mivel a régi szakemberektől tanulhattam meg a szakma fortélyait. Hogyan kell a vásárlót fogadni, kapcsolatba lépni, meggyőzni, kiszolgálni, kedvesnek lenni, de nem tolakodónak. Ma sem ártana ezeket tanítani.

A leckét megtanultam, alkalmazom. Persze fejlesztem, képzem magam évtizedek óta. Bármit el tudok adni, és nagyon szeretek is eladni, nemcsak terméket, magamat is, persze képletesen. Vonzott a nyüzsgés, a relatív árubőség, ami valójában elosztás volt, de lehetett alkotni.

Könyvből nem ismertük a marketing téziseket, mert akkor még nem a mostani marketing szakmát tanították, de a gyakorlatban az ösztönös kreativitásunk működött. Számtalan polc kihelyezés, kirakatrendezés, mai nyelven trade marketing módszer alkalmazása segített az eladásban. Egyik kedves történetem, amikor este mentem volna haza és nem találtam a gyönyörű, divatos kék bőr dzsekimet. Kiderült, hogy kitették a kirakatba, mert jól ment a kompozíció szín világához.

A munkaidő beosztása rémes volt. Reggel 9.30-tól este 7.30-ig. Se reggel, se este. A szociális háló viszont megvolt, az áruház tetején bölcsőde üzemelt, tehát együtt mentünk, jöttünk a babával. Jó párszor előfordult, hogy a pénztár zárásra már több kismama lehozta a gyereket a bölcsődéből és ott rajcsúroztak a szőnyeg osztályon. Az is megesett, hogy leszóltak, hogy menjek fel, mert kislányom szembe köpte étellel a bölcsis nénit, és nekem kellett rávennem, hogy többször ne forduljon elő.

Mint képzett szakember, 24 évesen már osztályvezető-helyettes voltam, ami komoly vezetői feladatokat jelentett. Feladat meghatározást, időterv készítést, tanácsadást, döntés hozatalt, mind, mind magától értetődő volt, nem volt kire várni, az idősebb kollegák is hozzám fordultak kérdéseikkel, és ilyenkor gyorsan megkapta az embert, nem tudod - mi az, ezt sem tanítják az egyetemen!?

Így aztán a mélyvíz valóban nyakig ért.  Sokat segített ez az időszak a vezetővé válásban. 28 évesen már 100 ember munkáját irányítottam, jó pár hibaponttal, de ez már egy másik történet. Vissza 1977-hez, nekem jó év volt. Ne felejtsük, a fiatalság erénye sokat jelent. Alap mondás, miszerint a fiatalság olyan hiba, mely napról napra kisebbedik.

Szóval, Biden a második feleségével, aki most is a felesége, tehát 44 évvel ezelőtt a Balatonnál volt nászúton. Milyen volt akkor a Balaton? Más, a természet még uralta a partot, nádasok, horgász csónakok, halas sütödék, kevésbé volt üzleties és kiépített, nem úgy, mint mostanában. Biztosan jól érezték magukat.

Imádtam a Balatont ebben az időben. Csendes, nyugodt, gyönyörű víz. Ott töltöttem a nyarakat, nagyszüleim jóvoltából, akik 1939 -ben vették a telket a Nádasdy birtok parcellázásából. Félreértés ne essék, szoba konyhában laktak, de a nagyi kitalálta, hogy neki balatoni telek és ház kell. Amit ő elhatározott, azt meg is valósította. Ha még nem mondtam volna, rá hasonlítok. Különben, hogy jutott volna eszembe, hogy belekezdjek a blog írásba!? Így lett nekünk is balatoni telkünk, először kisházzal majd mindig egy kicsivel nagyobbal. Sokan elfelejtik, hogy a régi rendszerben is éltünk, boldogultunk, örültünk, fiatalok voltunk.

Mit gondolhat ma Joe Biden rólunk, akik a vasfüggöny mögött nőttünk fel, neki -nekik ez egy más világ volt, és még ma is az.  Pedig a magyar tehetség, kreativitás, problémamegoldó képesség híres, elég ha csak a találmányok, kutatások, felfedezések sorát nézzük.

Érdemes lenne Bidenéknek egy utat szervezni Magyarországra, lássák milyen 1977-hez képest. Ne felejtsük, 44 évvel ők is öregebbek lettek, és mint tudjuk, a tükör színe és formája  is változik. Ha jó irányba hasznosítanánk a magyar agy képességeit, és sokszor tesszük is, gondoljunk például vakcina kutatóinkra, akkor a magyar, a világ elitjéhez tartozik, nemcsak 1977 -ben, de ma is. Erre mindenképpen büszkék lehetünk.

Üdvözlettel, Csík Klára  

  1. január 26.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://55plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr6516403602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása