Ma reggel egy számomra ismeretlen és megdöbbentő dokumentumfilm ment a TV-ben, ami szinte odatapasztott a kanapéhoz. Előre kigondoltam miről fogok ma írni. A téma maradt, de kiegészült a ma látottakkal. Sokan sokféleképpen írnak a home kontra office, azaz az egyik legnépszerűbb fogalomról a "home-office-ról”. Már az összetétel is disszonáns, ellentmondásokkal terhes. Hogy jön egyik a másikhoz? Régi, megszokott életünkben volt otthon, meg iroda és mindegyiknek megvolt a maga jelentősége, értelme. Legtöbbünk reggel felkelt, elment a dolgozni, utána délután vagy este vissza. Ez volt a rend. Nem ágáltunk ellene, megszoktuk. Tudtuk, hogy jó lenne pénteken otthon maradni, és kicsit lazábban, másképpen dolgozni, mely rendszer az utóbbi 10 évben már több munkahely, cég számára gyakorlattá vált.

Jött a Covid és az egynapos otthoni munkavégzésből egész hetes rutin lett. Kezdetben örültünk, hurrá, nem kell közlekedni, mennek a projektek, sőt a megbeszélések is, akár helyi, itthoni, de regionális és nemzetközi viszonylatban is. Mára rutin lett, sok előnyét éreztük, hogyan dolgozzunk még hatékonyabban otthon. Persze a költségtakarékosságról nem is beszélve. A tulajdonosok is észrevették, mennyivel kevesebbe kerül iroda nélkül a home office élet. Az iskolai online oktatás bezavart, mert aki mondjuk egy lakótelepi lakásból vezényli a család mindennapi életét, miközben mindenkinek gép, internethozzáférés kell, sőt még a felnőttek is otthonról dolgoznak, az nem semmi, finoman szólva. Van, aki azt mondta megőrül, ha még két hét múlva sem lesz iskolai tanítás. Megértem.

Felértékelődtek az ebédlőasztalok, mely nekem is kedvenc munkaterepem és mint tudjuk, Agatha Christie minden regényét azon írta. Akkor nekem a sokkal kisebb horderejű feladatok elvégzésére príma megoldás. Verem a gépet, közben néha bámulok ki a fejemből és az ablakon. Néha rápillantok a monitorra is, közben megfőzöm az ebédet vagy éppen pihenésképpen vasalok egy sort.  Kis vagy nagy sportolás, futás, séta, bevásárlás, jóga, haladnak, rohannak a napok, hetek, hónapok és már az évek számáról is többesszámban beszélhetünk.

És akkor ma reggel megjelenik Simas Kudirka, aki szovjet- litván polgárból amerikai szeretett volna lenni, és egy hihetetlen kalandsorozaton ment át a 70-es években. Átgondoltam, hogy mit is csináltam 1973-75 környékén, és rájöttem, az akkori énem, énünk, huszonévesen szinte semmit nem tudott a körülöttünk levő világról. Szabályozott, mechanikusan zajló életünk adta a keretet a napi rutinhoz. Nem kellett sokat agyalni, hogy mi, mikor és hogyan történik életünkben, mely egyszerre volt jó és rossz is. Egyszerű volt, a mai Y, Z generációnak túlontúl bonyolult, összetett, információbombák érik őket és minket is naponta. Ehhez nem kell kimozdulnunk a világháló mindenről gondoskodik, de kivel beszéljük meg, ez az, ami hiányzik a karanténban. Folytatom az eszmefuttatást, akiről a műsor szólt egy hajón szolgált matrózként, és amikor lehetőséget látott rá átszökött egy amerikai hajóra és menedékjogot kért. Elege lett a lelket romboló, ahogyan ő mondta Dante poklából, mármint az orosz életformából, a szabályok béklyójából. A történések folytán visszaadták Kudirkát az oroszoknak, ahol jött a Gulág, és 4 év kemény megpróbáltatás.  Az amerikaiak is követtek el hibákat, mely után nem maradt el a felelősségre vonás. Persze erről itthon nem tudtunk, nem verték nagydobra, hogy nem minden gömbölyű, nehogy még eszébe jusson valakinek megismételni az ő történetét. Pedig lett volna miről tudósítani, mivel számos országban tüntetések voltak érte, hónapokon, éveken keresztül. A sors útjai kifürkészhetetlenek, de végül kijutott Amerikába, és ott él családjával elégedetten, szabadon, boldogan. Az első celebes időszak után egy társasház gondnokaként dolgozott, és élte a kisemberek életét. A rövid hősként kezeléses story után nem vált celebbé, hanem megmaradt annak, aki volt. A szabad élet volt számára a legfontosabb. Végül visszament Litvániába, ahogy ő mondta - Amerikában minden csodás, de nem nekem való. Visszavágyott a már szabad Litvániába, hazament meghalni.

Mi a párhuzam, ahol a home office és Simas Kudirka találkozik? A szabadság iránti vágy mindenáron. Lehetünk akárhol, otthon, az irodában, de a karantén mindenképpen bezár, testet és lelket is. A kezdeti szakaszban az előnyökre koncentrálunk, és optimista módon állunk hozzá, pláne, ha csak rövid periódusról van szó. Most már egy év után, bár voltak eufórikus megszakítások, szabadulnánk. Jönnek a hírek, mi legyen a home office rendszer jövője. Megindult a polémia, a véleménycsere, és persze a nemzetközi cégek viszik e téren a prímet, osztják az észt, pedig mi magyarok tudjuk a tutit, ez nem kérdés. Mi tudjuk, de már ők is kezdik kapizsgálni, mert mindig mindenről van véleményünk, és ki is mondjuk, akkor is, ha másnak nem tetszik. Ez a magyar virtus. Marad a rendszer, de ahány cég és munkahely, annyifajta megközelítés. 1-2-3-4-5 nap otthoni munkavégzés, amit a szervezet hatékonysága megkíván, és megenged. Ok, rendben, de mi lesz a munkavállalókkal, csapatokkal és csoportokkal. Költői kérdés, mert válasz nincs rá, csak találgatások. A kiszabadulás érzése, múlt hét végén, e héten és a következőkön teljesedik ki, az oltások számának függvényében. Bár a körülöttünk levő országok is nyitnak, nálunk kicsit más a helyzet. A vakcina háborúban jól állunk, a továbbiakról, a jövőről pedig terveink, elképzeléseink és álmaink vannak. Élünk-e a lehetőségekkel, apellálunk a józan észre, nehogy a túlzott kiengedés újabb megbetegedés hullámhoz vezessen.

Bízom benne, hogy nekünk is sikerül megtalálnunk a helyes utat, és megoldást, hogy a huszonévesek naivitásával nézzük a jövőt, saját és nemzetünk sorsát. Simas Kudirkának sikerült, megnézhetjük filmen is Alan Arkin kíváló színész alakításában, mely film nem engedi, hogy az események feledésbe merüljenek, 45-50 év távlatában sem. Van, ahol nem változnak a dolgok, 2021-ben sem. Jöhet bármi, home, office vagy home office, rajtunk múlik mennyire érezzük szabadnak magunkat, hogyan folytatjuk életünket.