Tudom, egyelőre mindenkinek egy élete van. Nekem is, mindannyiunknak. Tetszik az a gondolatmenet, hogy az időt nem lehet birtokolni, hanem csak rendelkezésünkre áll és ezért minden pillanatot érdemes kihasználni, mert csak előre tud haladni, visszafelé nem. A tíz évenkénti haladás a különleges események mellett mérföldköveket jelent, melyek mutatják az utat, hol tartunk, merre haladunk életünk során.

Vannak számok, melyek különleges jelentőséggel bírnak, visszatérnek, felcserélődnek, és nekem fontosak. Ilyen az is, ami a címben is szerepel, a 14-es. Most a Covid után a 14 engem a fiatalabbik unokám születésnapjára emlékeztet, mely nemcsak neki fontos, hanem a lányomnak és az egész családnak.  A felvételi, az izgalmak, merre tovább idén nem a szokásos mederben haladt, a feszültség tapintható volt. De sikerült, megvan, oda megy, ahol a bátyja is tanul. Jó pár éve fasírtban vannak, két kamasz, az egyik hergeli a másikat, a másik lecsap, dúl a harc közöttük. Ok, tudom, hogy ezek természetes kamaszkori villongások, de a szívem vérzik az elvesztegetett idő miatt. Nem kéne. Mára szelídült a viszony, és mivel szinte egyforma magasak a 3 év korkülönbség ellenére, kiegyenlítettebb lett a fizikai állapot. Együtt járnak majd busszal a suliba, beszélgetnek és végül remélem, hogy jó testvérként segítik egymást az életben. Ennél jobb megoldás nincs, a testvéri partnerség egy életre szól. Én is így vagyok a nővéremmel, bár köztünk is voltak ellentétek, de ma már nincs nap, hogy ne beszélnénk, mert érdekel mi van vele. Ez már szertartás, a napi telefon, én hívom, ő válaszol. Ha nem hívom, ami ritkaság számba megy, akkor 2 nap múlva keres, mi történt. Ilyenkor duzzogok egy kicsit, miért nem hívott hamarabb, de hamar elszáll a mérgem. Igazán nem történik semmi érdekes, napi rutin, de nekem mégis fontos, hogy tudjam, jól van. Így volt anyámmal is, akit minden reggel hívtam és még most halála után jó pár évvel is néha eszembe jut, milyen jó lenne vele beszélgetni. Ez már a múlt, az a bizonyos idő, ami nem jön vissza. 

41 a fordított 14-es, ami igazi reveláció. Ennyi éves házasok leszünk most júniusban a férjemmel. Elszállt, mint egy pillanat, bár sok minden történt velünk, együtt. Már a megismerkedésünk sem volt semmi, munkahelyi kapcsolat, ismeretség, barátság, szerelem. Viharos kezdet volt, válás, szülői befolyás, értetlenség, miért? Kislányom akkor volt 3 éves, tehát a lelkiismeret súlyos faktorként nehezedett rám, jól döntök-e. Nem lehetett másképp dönteni. Ma már tudom, jól döntöttem, a 41 év minket igazol. Igen, a párválasztás a legfontosabb projekt az életben, minden más eltörpül mellette. Kivel és hogyan élünk, ez az, ami az egész életet meghatározza. Ha szerencsénk van, akkor nemcsak férjre, házastársra találunk, hanem társra, partnerre is, aki segít, hogy az álmok valóra váljanak. Amikor közeleg a nap, amikor összeházasodtunk, újra és újra megélem azt a pillanatot, amikor bevittük a gyereket a bölcsődébe, utána megvettem a virágomat, azóta is a fehér margaréta a kedvencem és ma úgy mondanánk, szűk családi körben kimondtuk az igent. Utána ebéd a ma is működő Makk Hetesben, és már mentünk is a gyerekért. A nászút elmaradt, de nem ez volt a fontos. Együtt kezdtük az új életet, ami nem volt akadálymentes. Ha majd egyszer regényt írok, akkor sok, mulatságos, érdekes és tanulságos sztorit mondanék el, de ma még nem teszem, mert többeket érintene érzelmileg, férjem, nem szereti a túlzott kitárulkozást, őrzi magának az emlékeket. Most elég annyi, hogy 41 éve jóban, rosszban szinte soha ez idő alatt, élvezzük életünket. Az ünneplés fontos az évforduló kapcsán, minden évben zárszámadást tartunk, mi történt velünk az utóbbi évben. Jó érzés visszatekinteni és ráébredni, hogy az együttlét az igazi szerencse. Tervezős típus vagyok, van minimum - optimum -maximális tervem a jövőre nézve, ami jó motiváció, hogy éljünk tovább. Nekem a maximális tervem, hogy minél tovább, amíg csak lehet szeretetben, békességben, egészségben együtt élhessünk. Hogy utána mi lesz, az már valamelyikünknek egy másik élet lesz.

Amiért ez a szám felértékelődött a héten az egy projektem volt, az egyik ismert cég 25-35-ös korosztályú munkatársaival dolgoztam, és megdöbbentett, mennyire máshogyan élnek ma a fiatalok, mint tudjuk - bezzeg a mi időnkben. Ne csak az elmúlt évre gondoljunk, ami azért rendhagyó, legalábbis remélem, nem jön vissza többé-, hanem úgy általában az utóbbi 3-5 évre tekintsünk. 30 ember közül szinte alig volt családja valakinek, párkapcsolat is elvétve és különösen a lányok panaszkodtak az ismerkedési lehetőség hiányáról. Kivel, hol, online, kiábrándító történetek, csalódások, reményvesztettség, mi lesz velünk - a kérdés ott lebeg a fejük felett. Sikeresek, ügyesek, szépek, jól dolgoznak, anyagilag függetlenek, mégse sikerül megtalálni a megfelelő társat. A vicc az egészben, hogy nemcsak a lányok, a fiúk is hasonló helyzetben vannak. Visszagondoltam, mennyire elrendeltetett akkor, amikor huszonévesen a tanulmányok után férjhez mentem. Haladtak a dolgok a maguk útján és ennyi, nem igazán okozott fejtörést, a mi lesz holnap kérdése. Most a bőség zavara sokszor megbénítja az embereket, melyiket válasszam, ugyanakkor más téren a beszűkülés jellemző. Jó lenne tanácsot adni, segíteni, de a bevált, kvázi régi módszerek nem működnek. Szívem vérzik a sok elmúlt évért, amit ki lehetne használni, mert az életkor ugyan kitolódik, de a biológia még mindig meghatározó. Mi marad, az örök optimizmus, hogy megoldódik a helyzet és a happy end mindenkinek megadatik. Addig marad, az, aki keres az talál, de nem mindegy kit és mikor. 

Drukkolok a mai fiatalságnak, hogy 2020 ne befolyásolja meghatározóan életüket, 2021 második féléve itthon már mutatja, van visszatérés és folytathatjuk tovább.  A környezet még mindig csak ébredezik, pedig, ha nem gyorsul a változás sebessége ez a nyár sem lesz felhőtlen. 

Jó nyaralást kívánok mindenkinek, nemsokára utazunk, beszámolok a tapasztalatokról.