Szeretem ezt a mondatot. Névnap vagy születésnap ünneplés, nagy dilemma. Az én gyakorlatom szerint a névnap ünneplése fontosabb, mivel a naptárban szerepel és bárki olvashatja, publikus, míg a születésnap csak az ünnepeltre és családjára tartozik. Persze mint minden más, ez is változik a Facebooknak és más közösségi csatornáknak köszönhetően, bár szívből utálom ezt a kifejezést, inkább az agyunkat állandóan mozgásban tartó, mindent mindenkinek, mindenről című meghatározást használnám. Ez a modern 3M megfejtése.

Milyen egyszerű is volt az élet, amikor még a személyes beszélgetések uralták a környezetünket. Milyen jó lenne, ha az ebédnél vagy utána nem mindenki a kütyüjét birizgálná, hanem a szemünkbe nézne és megkérdezné, hogy vagy? Érdekel ez egyáltalán ma még valakit, hogy hogy vagyunk? pedig ez az egyszerű kérdés, sokszor segítene a másikon, hogy érezze van, akit érdekel és számít a véleménye.  Sokan órákig beszélgetnek telefonon, mert a Covid erre is rászoktatott bennünket, minden elérhető online.

Így van ez az ünnepekkel is. Én a névnapot köszöntöm, mert úgy érzem, hogy ehhez lehet közöm, a születésnap magánügy az én olvasatomban. Reggel megnézem a naptárt és látom milyen névnap van és már írom is a gratuláló levelet. Igyekszem személyes lenni, melléklettel, jókívánságokkal, mert az mindig jól jön.

Tegnap volt a névnapom, augusztus 12-én, Klára napján és már reggel 6.30-kor köszöntött a testvérem, ahogyan illik. Ez nagy dolog tőle, mivel 9 előtt nem kel fel, bár azt mondja már fent van. Örültem a hívásnak, pár mondatot fecsegtünk. Mindent tudunk egymásról, hiszen napi kapcsolatban vagyunk. Az utána jövő messenger üzenet már más jellegű volt, mert egy régi barát, haver írt, akit több, mint 55 éve ismerek és valódi sorsközösség köt össze vele. Felidézte gyerekkorunk Klára napi szokásait, amikor nagyanyám, a mama, ahogyan, mi hívtuk, /mert édes jó anyám volt az anya/,  egy heti ünneplést biztosított számomra.

Ez úgy történt, hogy már 12–e előtt egy héttel mondtam, hogy egy hét múlva lesz a névnapom és mama persze rántott csirkével készült, amiből akár 5 combot is elfogyasztottam egy evésre, csakúgy magában, semmi más nélkül. Hozzá kell tennem, hogy cingár, vékony, gólyalábú, csokibarnára lesült kislány voltam akkor.  Imádtam. Frissen sült, ropogós szájban omló rántott csirke, ma is egyik kedvencem. Ok, ez történt egy héttel a valódi névnap előtt és ez így ment egy hétig.  Majd következett az igazi nap és akkor már az ünnep is komollyá vált.  Ma van a névnapom mondtam és kezdődött a gasztro nap, mama módra. Naná, hogy rántott csirke, utána gombóc, öklömnyi nagyságú és a végére még egy kis tojásfehérjével felvert gyümölcshab például sárgabarackból, a kútba leeresztve, hogy jó hideg legyen. Ez a fenséges névnap, rendben, így már rózsaszínűbbnek láttam augusztus 12-én a világot.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy 13-án már rázendítettem, hogy tegnap volt a névnapom, de ez már nem volt olyan hatásos. Szóval ezekre a napokra, évekre emlékszem ma is, amikor jönnek az sms-ek, üzenetek, bejelölések, csoportos üzenetek, melyekre fittyet hányok. /jó kifejezés, de az unokáimnak már magyarázni kellene, hogy mit jelent/

Aki ezen a napon nem jelentkezik, az átkerül a tartozik oldalra és egy ideig felejtős státusz vár rá. Tehát jobb, ha jelentkeznek. Tudják, írnak, üzennek, jólesik. Az érdekkapcsolatok mindig működnek, de sokszor megérint, aki évek után jelentkezik és tudom nem azért mert elfelejtett. A hála terhes dolog, megtanultam. Sok emberrel tettem jót és nem a -keresztapai, majd egyszer kérni fogok tőled valamit- elv munkál a segítség nyújtásban. Szívesen teszek jót, de olykor-olykor elfog a kétely, hogy megéri-e. Igen, a természetes, azonnali válasz, de néha elfog a harctéri idegesség, amikor az általam uborkafára felkapaszkodott, hosszú ideig meg sem kérdezi hogy vagyok, majd előkerül, amikor újra kérni akar. Ilyen az életm mondhatnánk, de szerintem nem ilyen. Vannak emberi tulajdonságok, erények, melyek által valóban emberek vagyunk és nem csak élünk bele a vakvilágba.

Több mint 20 éve minden névnapomon, tehát tegnap este is, lecsó partit tartok, kedves, régóta ismert kollegáimnak, akikkel együtt dolgoztam és mára nagy sasok, felsővezetők lettek nagy cégeknél. 20-25-en ülünk az asztal körül és ünnepeljük a Klára napot. Párom pucolja a 10 kg paprikát és a hozzávalókat, mangalica szalonnát, kolozsvárit is, no meg persze a hartai kolbászt. A nemzetközi jelleget a frankfurti virsli jelenti az ételben. Nem könnyű műfaj a nagy mennyiségű, ízes lecsó megfőzése, de élvezem.  Sikerül, mindenki repetázik. Mélytányérba, kanállal, friss kenyérrel tálalom. Délutánra hullák vagyunk, persze átvitt értelemben, de egy jó erős kávé segít az ébredésben, hogy mire jönnek a vendégek topon legyünk. Érkeznek sorban, de van, aki előző nap lemondja és tudom, hogy a komoly, akár üzleti ok miatt. Van, akinél más szempontok is munkálnak. Minek menjek, már nem is biztos, hogy hasznomra lehet.  Ezt hozza az idő múlása, de ezt el kell engedni.

Toll a fülébe, majd ő is megtudja. Megy a terefere, érdekes történetek, kivel mi van, mi újság, jó hallani a sikerekről és néha a gondokról is. Ismerjük egymást, mindenkinek fel tudom mondani az önéletrajzát és afféle tyúkanyóként, bármikor fordulhatnak hozzám. Tudják, keresnek, van, amikor tanácsért, de sokszor az is elég, ha meghallgatom őket, már az is segít.

Jó érzés úgy ünnepelni, hogy sokan vagyunk, mert ez az a tudat, mely az összetartozás érzését erősíti. Mellette a 200-on felüli levél, üzenet mutatja, hogy még ismernek, élek, ami számomra jó visszajelzés. Remélem még sokáig így megy majd, hogy az ifjabb nemzedék hozzám öregedjen. Látva az ősz hajszálak gyarapodását nem is sokára ezt is elérem.

Boldog névnapot kívánok Mindenkinek, legalább egyszer egy évben!