1. A kezdet

Hat évvel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: csípőporc teljes kopás, műtét szükséges. Nem volt könnyű döntés, de mint minden projektnek, a siker, hogy legyen eleje meg vége. Ami közötte van, az eldönti mennyire vagyunk sikeresek.

Ki és hol operáljon? Ez a két kérdés a magyar egészségügyben a legfontosabb. Kutakodás, referenciák meghallgatása, helyszínbejárás. Pipa, megvolt. Nem a szokásos, rutin utat választottam, de megtaláltam.  Hat hét gyógyulás után már vezettem, ami nagy fegyvertény volt. Jól döntöttem. Ez a múlt, már ismerem a folyamatot.

2021 azért más évjárat, nemcsak a koromat tekintve, hanem a külső körülményeket is. Covid alatt ambuláns vizsgálat, a röntgen nem hazudik. Ugyanazon az oldalon térdkopás, műtét szükséges. Menésem, mint a szökkenő kengurué, befelé hajlik a lábam. Futok, szaladok, fájdalmaim igazán nincsenek. Ok, még várhatunk. Az időhúzás, az indokolt aggódás, várólisták mind olyan tényező, melyek nagy része nem rajtam múlik, nyugtatom magam. Aztán egyszerre jelentkezik a fájdalom és érzem eljött az idő. Várólisták az egekben, nálam a magánkórház nem játszik. Egyrészt sajnálom rá a szorgalmas munkával megkeresett pénzt, másrészt jobban bízok az elhivatott, nemcsak a pénzre hajtó orvosokban. Szerencsémre növelték a lehetőségek számát, többet lehet operálni, így bekerültem a rendszerbe. Rutinos versenyzőként azonnal nekiláttam az orvosi vizsgálatok elvégeztetéséhez, hogy adott szituációban készen álljak. Nyolcféle szűrés, papírok, kész a dosszié, beszámozva, ahogyan kell.

Ha kell, akkor minél előbb, nincs mire várni. Várok. Agykontroll, ima, fohász, minden segíthet. Segített. Jön a telefon, október 15-én operálnak. Atyaég, már egy hetem sincs. Örülök és félek egyszerre, készülődni kell. Jön a zabszem-szindróma, persze mindenkit felhívok és az adrenalin megteszi a hatását. Komoly előkészületek, mint fodrász, stb., szükséges, hogy a közérzetem rendben legyen.

2. Mit vigyek magammal – A pakolás.

A szokásos rutin nem okoz gondot, temérdek WC-papír és törölköző, hálóruha, papucs.Könyv, telefon és töltő, no meg pár pipere cucc. Az eltelt pár évben két új dolog jött a listához, melyek elviselhetőbbé teszik az idegen, kórházi környezetet. A személyes protokoll szerint a saját kispárna és egy pléd kihagyhatatlan. Otthonosabb a kórtermi érzés, az ágy, a párna és a pléd körülölel.

Új szokás, javaslat mindenkinek, aki hasonló helyzetben lesz, nem bőröndben vagy merev táskában, hanem Ikeás szatyorban viszem a motyót, mivel a kórteremben nincs hely és azt könnyen elrakhatom.  Bevált. Olvasnivaló, persze az első 3-5 nap felejthetős, mert kómában leszek, hogy túléljem. Utána jó, ha izgalmas könyvet viszünk, ami leköt.

3. A Műtét, a reggel.

Nyugtalan és rövid alvás után, mint a nyuszi ébredek és már indulunk is. Csomag kész, férjem, támaszom nem kevésbé izgul, mehetünk. Csendben vagyunk, pár kérdés, azt is betetted? –kérdezi és automatikusan mondom, persze, igen. Reggel hét lesz. Elsőnek érkezünk az osztályra, ahova már csak én mehetek. Rövid búcsú, kerüljük az érzelgős pillanatokat, kibírjuk és túléljük ezt is, mint az évtizedek során sok mást. Beutaló, papír egyeztetés. Rendben, jöhet a felvétel. A főnővér határozott, magabiztos, érti a dolgát. Első lépés, a Covid tesztelés, melyet egy rezidens végez. Szólítja sorban az aznap belépőket. Rám kerül a sor, mondja a nevemet, persze Dr. nélkül, amire allergiás vagyok. Ha férfi lennék, ez nem fordulhatna elő. Nekik jár. Szólok, hogy elnézést, de nem egészen így hívnak, mondom enyhe malíciával, mire kérdi, miért, hogyan, a férje a doktor? Mondom nem, hanem én! Ha már sokat tanultam, vizsgáztam, írtam érte, nekem ez jár. Ok -feleli és kijavítja a nevemet és máris jobban érzem magam. A teszt szerencsére negatív, így haladhatunk tovább. Próbálok haverkodni, beszédbe elegyedni a többi várakozóval, sikerül, oldjuk a feszültséget.

Még virgonc vagyok, mert csak holnap operálnak. Várom a kórtermi elhelyezésemet, jövök, megyek, vígan vagyok. Fogad az altató orvos, még egy vérvétel, haladunk. Másnap reggel, mivel csak harmadik vagyok, étlen–szomjan várom soromat, lassan halad az idő. Ok, már tolnak is a műtőbe. Jöjjön, aminek jönnie kell!

A személyzet kifogástalan, hallom a nyugtató szavakat, minden rendben lesz és mindannyian hiszünk benne. 2 óra múlva ébredés, túléltem. Hol vagyok? Már az őrzőben és várom, hogy az első nehéz nap elteljen.  Egyszerű módszer, fájdalomcsillapító, altató, egyik kómából esek a másikba, szinte öntudatlanul. Másnap reggel már tolnak a végleges helyemre és vár szobatársam, aki számomra a 10 nap alatt a legfontosabb személy.

4. A szobatárs

A gyógyulás folyamatát nagymértékben befolyásolja, hogy ki fekszik a mellettünk levő ágyban. Kétágyas szobában fekszünk. Hallom a hangokat, de még mindig szinte átalszom a napot és várom a csodát. Mennyit tudsz Te aludni! -ez volt az első mondata Katának és érzem a türelmetlenséget, hogy már beszélgetne velem. Ok, rendben, megpróbálok járókerettel a WC –be eljutni. Hát nem könnyű. Gyere reggelizni, meghozták a reggelit -invitál az asztalhoz. Így kezdődött sorstársi kapcsolatunk . Ettől kezdve vidáman zajlott a reggeli, az ebéd és a vacsora is.

A kórházi menetrend persze más, mint az otthoni, hétköznapi a hétvégéről nem is beszélve. Kezdem az éjjellel. Mivel már este 8-kor minden kihalt, az éjszakások este 7-re jönnek és rögvest megmérik a lázat, némelykor vérnyomást és megkérdezik, hogy kérünk-e fájdalomcsillapítót, netán altatót. Persze, kérünk, mert csak így lehet ennyit aludni. Egyik hajnalban próbálok kiosonni a mosdóba, de Kata már ül az ágyban és mondja, Jó reggelt! -Megőrültél? –kérdezem, tudod hány óra van? - replikázom – 3.16 - tehát még hol van a reggel. Visszafekszünk és megpróbáljuk a lehetetlent, tovább aludni.

Reggel 6-kor már mosakszunk, mert zuhanyozni/ varrat kiszedés előtt nem lehet és az 12 nap, tisztálkodási projekt, ami nem is olyan könnyű fél lábon. A folyosó megtelik élettel, kezdődik a műszak. Jövés-menés, nyílik az ajtó, kezdődik a napi rutin. Lázmérés, vérnyomásmérés stb. 8 óra körül nagyvizit, jön a csapat, legalább 8-10-en jönnek a szobába. Sztereotip kérdés, hogy van ma reggel, van panasza? Olyan gyorsan távoznak, ahogyan jönnek.

Hétvégén más a rend, nincs formális vizit, hanem az ügyeletes orvos néz ránk. Egyik szombaton berobban az ajtón egy fiatal, szemüveges, mosolygós fiatal férfi és mint a stand up műfaj harcosa felteszi az ismert kérdéseket. Már távozna, amikor megállítom, jó, hogy ő kérdez és mi felelünk, de mi kit tisztelhetünk Önben, kérdezem, amitől szinte levegőt sem kap. Végre bemutatkozik, ő az ügyeletes orvos. Mennyit tudnék tenni a beteg és orvos közötti kommunikáció javításában, szívesen csinálnám, ha lehetőségem lenne rá, ez is egy ötlet.

Utána reggeli osztás, az elmaradhatatlan kancsó tea, egy kifli vagy szelet kenyér, sajt, néha felvágott. Épp, hogy megesszük kedvenc gyógytornászunk jön és kezdődik a térd terápia. Lengetés, labda gyakorlat, géppel mozgatás, legalább 1 óra naponta. Mire mindezzel végeztünk, el is fáradtunk, 10 óra tájban kis szundika, szerencsére jó időnk volt és napsütésben úszunk, ami a közérzetünkre is jó hatással van.

11.30 –kor kezdődik az ebéd osztás, nem baj, ha nem szeretem, pár falat elég. Kihasználom a bent töltött időt, fogyok. Meg is lett az eredménye, a végére mínusz 5 kg.  Ebéd után nagy szellőztetés és jöhet a szieszta. Esetleg látogatók, mert a rend szerint este 6-ig lehet látogatni. Ez csak akkor aktuális, ha ki tudunk menni a folyosóra, ami kb 100 m és járókerettel felejtős. A mankó már haladás, de jól elfáradok mire visszaérek.

Estefelé, 5-kor érkezik a vacsora, hasonló a reggelihez. Egyik este meglepetés menü volt. Szardínia dobozban, ha ügyes vagy ujj sérülés nélkül kinyithatod. Nekem sikerült. Imádom a szardíniát, Kata marad az otthonról hozott felvágottaknál, de én bírom. Egy dologgal nem számolt a beszerző, mi lesz a dobozzal miután megesszük. Ilyen illatfelhő mellett még altató sem kell. Marad a hagyományos módszer, újságpapírba csomagolom, utána nylon szatyorba és kiosonok a csomaggal a folyosóra, ott bűzölögjön, ne a szobánkban. Másnap este eszem a másodikat, amit ugyanígy próbáltam elrejteni és egy csomó olaj kifolyt a padlóra, takaríthattam, mielőtt a nővérek felfedezik a korcsolyapályát.

Amit bevinni érdemes, paradicsom, citrom, gyümölcs, ezek színesíthetik az étkezési palettát. A kenyér új értelmet kapott, ez a legfontosabb minden alkalommal. Van mit ennünk.

5. Az orvos, a személyzet, a nővérek

Tudom, hogy az orvos, aki operál a kulcs ember, ezért nagy gonddal választottam. Kerülöm a sztár orvosokat, a nagymenőket és inkább a referenciára, a többi paciens véleményére, valamint a nővérek kommentjeire támaszkodom. Fiatal, agilis, rátermett embert választok, aki nem utolsó sorban kiérdemelte a „Szép” doktor címet is, ami előny ebben a helyzetben is. A szép emberek nemcsak a gyerekeket, a felnőtteket is vonzzák. Jó csapat, jó orvosok, jó osztály, szuper nővérek, minden adott a sikerhez.

A munka mindegyikük számára komoly erőpróba fizikailag és lelkileg is. Az igénybevétel erőn   felüli szolgálatot jelent. Mindent tudnak, segítenek, gondoskodnak . Kell a karmester, Ella, a főnővér, aki beosztja őket és a rend megköveteli a következetes fegyelmet.      Működik. Tudják a dolgukat és ezzel számunkra biztonságot adnak, ők tudják, akkor nem lehet baj.

Jótékonyság folytán minden szobában van egy nagy TV, jó nagy darab, de éppen nem tudtuk, hogyan működik. Kiakadok az olyan fajta jótékonyságon, ami abból ered, hogy adjunk valamit, valakiknek, nem baj, ha nem működik vagy már félig használhatatlan, nekik még jó lesz. Akkor  inkább tartsák meg maguknak. A gagyi az nem jótékonyság, hanem lomtalanítás és az egészen     más műfaj. Jön az éjszakás nővér, ránézek, éppen úgy néz ki, mint Susan Sarandon a Thelma és Louise című filmben, vöröses lófarok, vidám figura, mozgás, jókedvűen beszélget velünk. A TV nem gond, megoldja, bedug, ki–bekapcsolja és működik, igaz a szekrény lába kissé megsínylette, de sikerült a felborulástól megóvni. Ettől kezdve, Susan-nak hívom, hallgat rá, tetszik neki.

Kedvencem, Erzsike már 6 évvel ezelőtt is itt volt. Maga a szakértelem, ha ő csinálja, például a varratkiszedést vagy a kötéscserét nyugodt vagyok. Első alkalommal leveszi a kötést, elájulok. Borzasztóan néz ki a 12 kapocs –kb. 25 cm-es vágás. Gyönyörű, ujjong és én is megnyugszom. Telefonnal képet csinálok és már küldöm is a világhálón. Horror, mindenki rosszul van, látjátok, mit kell elviselnem, élesztem a részvét lángját és meg is kapom. Jönnek az üzenetek, te szegény. Unokáim is látják, elképednek, de fontos, hogy ne csak a jó dolgokat osszuk meg, hanem a naturális valóságot is érzékeljék. Az élet olykor nem habos torta és ez a térdprotézisre is igaz.

6. Hazafelé

Telnek a napok, már visszaszámolok. Kata is hazament és két nap múlva én is mehetek. Új szobatárs érkezik, aki inkább a segítségemre, lelki támaszra szorul. Közben kibotozok fodrászhoz, fontos az ápolt külső, máris kellemesebb a közérzetem. Pár barát meglátogat, dicsérnek, milyen jól közlekedem mankóval. Utolsó éjszaka, kérek altatót, hogy az adrenalin hagyjon aludni.

Másnap Erzsike szakértően kiszedi a varratokat, könnyebb a térdem, 5 perc alatt összepakolok. Várom a zárójelentést, jön a doktor. Megnézi a lábam mozgását, elégedett. Megadja az instrukciókat, mit tegyek otthon és visszarendel kontrollra 3 hónap múlva. Elbúcsúzunk és már hívom is Ferit, gyere értem! Várlak!

Közel lakunk, bekúszom az autó hátsó ülésére, bírom. Most már csak bot kell, abból is egy.  Györgyi, a gyógytornász guru, megtanított lépcsőzni bottal, profi vagyok. Itthon vagyok, már ez is fél gyógyulás. Kanapé, TV, isteni kávé, uzsonna. Mérlegelés. 5 kg-ot fogytam. Elégedett vagyok, bár egy hét után + 2 kg visszajött. Kell a tartalék, vigasztalom magam.

Ferivel alakítjuk az új itthoni rutint, VIP gondomat viseli. Mindenre van gondja, nekem csak gyógyulnom kell. Élvezem a napsütést, néha felkelek, mozgatom a lábam és napról napra jobban vagyok. Torna, nyújtó és hajlító gyakorlatok, már az asztalnál ebédelek. Írom a kórházi naplómat, újra végigélem az utóbbi 3 hét eseményeit. Túl vagyok rajta. Örülök. Ma már kártyaparti is lesz a szomszédokkal, ez már igazi felüdülés, készülhetek a közeledő karácsonyra.