Évtizedekkel ezelőtt más volt a megközelítés. Sarkosan fogalmazva az volt a motto, hogy nem adok senkinek, nekem sem ad senki. Majd mások megoldják a problémákat, de nem mi. Minek a jótékonyság, nem a mi dolgunk. Nem kérek és nem is adok. Mindenki törődjön a maga dolgával, sokszor hallottam ezt a mondatot. Ez már a múlt. A mostani fiatal nemzedék számára természetes az önkéntes munka, mindent tudnak a környező világról és szívesen támogatnak jó ügyeket. Az internet és a különböző platformok, közösségi fórumok világában az információ zuhatag szinte felfoghatatlan. Tömérdek dolog érdekel bennünket, a bőség zavara tapintható. A fontos célok támogatása ma már életformává vált és folyamatosan bővül a témák tárháza, hacsak a fenntartható fejlődésre vagy a környezetvédelemre gondolunk. Emellett az egymás segítése megmozgatja a szíveket és kinyitja a pénztárcákat is. Gondoljunk például egyes műtétekre való gyűjtésre, melyek egy híradói vetítés után százezreket mozgósítanak az adakozásra. Együttérzünk mások gondjával és segíteni akarunk, mely természetes emberi magatartás. Az emberek alapvetően jók, de sokaknál ez nem automatizmus. Folyamatosan tanuljuk, hogyan kell jót tenni, a mai gyerekek már ilyen szemléletben nőnek fel és ez így helyes.
Intézkedünk az adó 1 %-ának felajánlásáról és mindenkinek megvan a kedvenc, előnyben részesített szervezete, melyet patronál. Jó és hasznos ügyek, melyek érdemesek a támogatásra. Nemcsak pénzzel, hanem idővel is, ami olykor drágább, mint a pénz hiszen tevőlegesen részesei lehetünk egy ügynek, mely által mi magunk is változunk.Ez az igazi önkéntes munka , ami közben a gyakorlatban tapasztalhatjuk , hogyan élnek mások, mire is van szükség, hogy a támogatás hiteles és ésszerű legyen. Részt veszünk rendezvényeken, megmozdulásokon, kifejezésre juttatjuk véleményünket támogatással, bár még nem elég széles körben és tudatosan. Most a háború idején megmutatkozott, hogy emberek ezrei támogatják a menekülni kényszerülőket, sokféle módon. Ki a lakását ajánlja fel, ki teat főz, ki pedig ruhát gyűjt.
Ugyanakkor, mint sok esetben átesünk a ló másik oldalára és csak egyféle fókuszt ismerünk. Környezetemben tapasztalom a civil szervezetek egy részének kétségbeesését, mi lesz velük, hogyan folytatják jövőbeni tevékenységüket, ha őket a most is nehéz körülmények között levőket, nem támogatjuk. Eddig sem volt könnyű a működési költségek, a fenntartás fedezetének előteremtése, de most még inkább így van.
Most nem aktuális – mi már mást támogatunk, érkeznek a hárító válaszok, a menekülteké az elsőbbség,melynek időszerűsége vitathatatlan. Rendben, de mi lesz az itthoni ügyekkel, melyek a hazai emberek támogatásra szoruló csoportoknak fontosak, ha velük nem törődünk akárcsak átmenetileg is. A helyzet pedig változatlan, idén is kell táboroztatni, szegénysorsú fiatalok tanulmányait támogatni, halálos betegségben szenvedő gyerekek sajnos vannak és lesznek, akik kívánságaik teljesülésével igazi boldogság élményhez juthatnak. Sorolhatnám a sort végtelenségig, helyette inkább figyelemre apellálok. Ez a mi, az egyes emberek, a cégek, a támogatók nélkül nem megy. Megáll sok civil szervezet élete, akadozik a tevékenység, kilátástalanná válnak olyan ügyek, melyek eddig szerves részei a civil szférának és sokak által kedvezményezettjei voltak számos támogatásnak. Kihez forduljanak most, hogyan oldják meg helyzetüket, amikor mindenki csak az egyik oldalra tekint.Az élet nem áll meg, ezek a témák, feladatok, most is léteznek, aktuálisak, tehát nem feledkezhetünk meg ezekről sem, még akkor sem, amikor a prioritás mindent háttérbe szorít. Értem és megértem, most ez az elsőszámú a menekültek segítése, de nem egyoldalúan és minden mást kizáróan.
Érdemes erre is gondolnunk, hogy amikor visszaáll az élet a normális kerékvágásba, ne kelljen szemrehányást tennünk saját magunknak, nem figyeltünk eléggé rájuk. Bízom benne, hogy a tárgyalások hamarosan sikeresen befejeződnek és újra a megszokott komfort zónában végezhetjük munkánkat, élhetjük életünket és továbbra is támogatjuk az itthon működő arra érdemes szervezeteket.
Addig is figyeljünk rájuk, hogy a jó érzés, a segítőkészség kifejezésre jusson most is, a mindannyiunk számára fontos tevékenységek támogatásával.
