55+

55+

Anya csak egy van !

Mondja a frázis ,ami alapvetően igaz, éppen ezért ünnepeljük Anyák napját , évről -évre. Nem a kedvenc ünnepem.

2023. május 06. - Klara Csik

Miért is nem ? Imádtam anyámat , csüngtem rajta addig, amíg lehetett, de már több, mint tíz éve csak gondolatban van velem, ezt teszem nap ,mint nap. Gondolok rá ,támogat , érzem lélekben a segítségét. Elment, itt hagyott , úgy ahogyan József Attila versében olvashatjuk ,a sorokból kicsengő fájdalmat. Addig sem szerettem ezt az ünnepet ,amíg élt , a virágosoknál való tolongást , a vegyünk valamit anyának, megközelítést. Olyan letudás, túl vagyunk rajta, kipipálva , érzésem van tőle. Közben az anyák sorsa e napon sem különbözik a többi vasárnapétól , bevásárlás, főzés , család várás, terítés , egyé még - effektus és utána marad a leszedés , mosogatás, ha szerencsénk van géppel, majd megint vissza rámolás. Kidöglés. Kell ez nekünk ,anyáknak ? Nekem biztosan nem, mert idén még zaklatottabb az ünnep, mert összeér a ballagással ,ami idősebb unokám életének nagy napja , bár ő még nem érzi, indul az érettsége és kezdődik a nagybetűs élet. Ez igen , ez fontos, mi lesz a gyerekből , töprengenek a szülők és a nagyszülők egyaránt.

Vasárnap megint változik a program , mert Balaton körüli futóverseny lesz ,amit nem lehet kihagyni , így az a mondás ,hogy pénteken ünnepeljük a család egy részével anyák napját. Ugye megmondtam füstölgök, mi a fenének ez a felhajtás , inkább a  mindennapi anyaság, nagymamaság az , ami éltet , látva lány gyerekeim , unokáim felé megnyilvánuló szeretetét, gondoskodását. Átvettem anno anyámtól és most már ők is átvették tőlem az anyaságot. Tudom jól az anyaság állapot soha nem szűnik meg ,mert most is hallom ,ahogyan jó anyám rám szólt ,amikor egy csúnya szót mondtam - kislányom  mindjárt a szádra ütök- zúgolódott erőteljesen ,a maga szelíd módján - még akkor is ,amikor elmúltam már 40 éves. Persze nem ütött ,mert nem volt szokása , csak verbálisan fegyelmezett. Ma hallaná, morfondíroztam magamban  - amikor elkanyarítom ,jó magyarosan , folyást engedve indulataimnak , hogy megszabaduljak a belső feszültségtől. Azt hiszem még a keze is eljárna , ami idegen volt tőle.

Anya csak egy van - látom lányomat ,aki próbálja nevelni bio módra felcseperedő unokáimat  és nem szólok. A nagy-mama felelősség másról szól , szeretet zuhatag, kényeztetés , a velük töltött idő , nyaralások, a szép emlékek megőrzése , amire remélem emlékezni fognak és nagymamaként nekem is örömet okoz. Persze a soha véget nem érő aggódás ,ami az anyák sajátja , mindig megmarad ,legyenek 5 -10-20 vagy akár 50 évesek. Az anyaság különleges élmény , feladat, felelősség , felnevelni a következő nemzedékeket, akik népünk sorsát is meghatározzák. Ez az , ami ünneplésre méltó , díjazni a teljesítményt ,a kitartást ,a szorgalmat , a lelkesedést , a töretlen tenni akarást. Karriernek sem semmi , aki tud ezzel élni és lehetősége is van erre ,főállású anyaként. Az anyaság megélése nem minden nőnek adatik meg ,ami sokaknak szívfájdalmat okoz ,de ha már így alakult a sors, meg kell tanulni elengedni és inkább koncentrálni az aktuális feladatokra , élményekre. Tudjuk ,a boldogság , az ,amikor díjazzuk ,amink van , tehát az állandó ezen való szomorkodás, megkeserítheti még az édes dolgokat is. Tehát nincs értelme olyanon rágódni ,ami már elmúlt, nem érdemes foglalkozni vele, lépjünk tovább, előre. Sok családban vannak gyerekek , akikkel szerető rokonként, plusz anyaként ,lehet és érdemes törődni , így anya nemcsak egy van , hanem több is lehet. Nekem is vannak kvázi gyerekeim , akikkel a sajátjaimon túl törődök ,mert érdekel hol tartanak és próbálom figyelemmel kísérni ,támogatni életüket.

A megszólítás is érdekes , ahány család ,annyi szokás. Nálunk a- mama - nagymamám volt , a gyerekeimnek , a dédi és anya pedig az édesanyám . Ezzel éreztettük felé, hogy ő az első ebben a pozícióban. Nővéremmel mindkettőjüket szerettük ,de a szeretetnek is vannak szintjei , fokozatai. Ki apás ,ki anyás szokták mondani ,megosztva ezzel a családi értékrendet ,ami elfogadott ,de sok értelme nincsen. Apák napja is van ,nehogy kimaradjanak az ünneplésből ,jelezve nem vitatott fontosságukat ,bár ezt nem mindenki tartja , pedig érdemes.

Ünnepeljünk ,ha már ez a szokás , anyákat, apákat , de ne felejtsük , a szeretet nem anya vagy apa függő , mindketten fontosak életünkben, akiktől tanulhatunk , átadhatjuk a tőlük átvett tapasztalatot, értékrendet a sorban következő generációknak , hogy ők is boldoguljanak.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://55plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr8917989972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása