Nehéz helyzetben és békében is az egyik legfontosabb képesség a döntéshozatal -a választás jó és rossz vagy éppen rossz és még rosszabb között. Lehet jól vagy rosszul dönteni, de dönteni kell. Ha vezető vagy ez a munkakörből is következik, döntened kell, tőled várják sokan a megoldást, az iránymutatást, mely a jövőt fémjelzi. Nem eshetsz pánikba, még akkor sem, ha legszívesebben hagynál csapot, papot és menekülnél a helyzet,a döntés elől. Így van ez most is háborús környezetben, ami közel hozzánk történik. Jönnek folyamatosan a harcok elől menekülők, akik hátrahagyva értékeiket, életük munkáját, lakásukat, házukat, földjüket, kisebb vagy nagyobb csomaggal elindulnak.
Döntöttek, nincs kire és mire várni, menni kell. Az életben maradás ösztöne erősebb motiváció bármi másnál. Sokan úgy döntöttek, hogy a gyerekek és a mama jön, a papa marad, őrzi, amit nem tudnak a hátukra venni. Szívszorító látni az ember folyamot, melynek vége meghatározhatatlan. Mi lenne, ha velünk történne ugyanez, belegondolni is hajmeresztő, a hátamon futkozó hidegről nem is beszélve, még a gondolata is elborzaszt. Hogyan döntenénk hasonló helyzetben? Vajon gondolnak erre, akik eldöntötték, hogy háború lesz? Költői a kérdés és a válasz egyértelműen nem, nem gondoltak. Ki törődik a kisemberekkel, a tömegekkel, senki nem kérdezi adott helyzetben, legyen vagy ne legyen, akár háború. Bár megkérdeznék, mert akkor egészen máshogy alakulna környezetünk és a sorsunk.
Mi legyen a döntés, nagyhatalmi érdekek harcának eredménye. Kinek, mi a fontosabb, a hatalom, a pénz, a világuralom. Az emberi sorsok, az az egy vagy több élet, a játszma résztvevőinek nem számít, járulékos veszteség, porszemek vagyunk a nagyhatalmak játékában. Kire számíthatunk -,megmondom a tutit -, saját magunkra és a családunkra. Kalkulálunk, latolgatunk, mi lenne jobb és döntünk.
Így döntöttek már több mint egymillióan a határ túl oldalán, elindulnak. Több cég, akiknél a munkaerő érték, úgy döntött kimenekíti az embereit, munkavállalóit családostul és védelmet biztosít számukra. Becsülendő a jószándék, a segíteni akarás, amiben a kisemberek élen járnak. Éppen ők adnak, akiknek kevesebb van, mert ők tudják ilyenkor nem a pénz tömege számít, hanem az érzelem, a támogatás, az emberi szó is érték, hogy érezzék a bajba jutottak, nincsenek egyedül.
A késztetés a jóra szerencsére nem halt ki az emberekből, a jó szó ereje még mindig segít, a napi anyagi és tárgyi támogatás mellett ez is fontos. Most ezekről a történésekről szólnak a hírek és a fejünkben is ekörül keringenek a gondolatok. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk az itthon is égető szükségről, gondolok a különböző segítő szervezetek munkájának támogatására. Tudom, most nem ez a fókusz, de ha nem segítjük őket továbbra is, nehéz helyzetbe kerülhetnek a jövőben.
Bízunk a józan ész győzelmében és erejében, miszerint hamarosan befejeződik a rémálom, folytatódhat a normális, hétköznapi élet. A vírus sem volt piskóta, de mára elhomályosul a tegnap, végre örültünk volna egy kis nyugalomnak. Több millió megbetegedés, hirtelen elvesztett emberi életek, post vírus tünetek mutatják, hogy a vírus sem múlik el nyomtalanul. Akiket közvetlenül érintett a betegség még inkább tudják és nem felejtik.
Ma úgy tűnik a háború, a harc, a rombolás, az emberi veszteség borzalmasabb bárminél, pláne, ha a szomszédban történik. Mit tehetünk azon kívül, hogy várjuk a végét, a tenni akarás, az együttérzés kifejezése mozgatja meg az emberek szívét, mely valóban segítség az rászorulóknak. Várjuk, várom a csodát, amikor a tárgyalások x-edik fordulója végre sikeres lesz és megegyeznek a felek, amire most úgy tűnik még egy ideig várni kell. Addig is próbálom élni az életet, végezni a munkám, tartani magamban és a családomban a lelket, csak pozitívan, mert az ép ésszel felfoghatatlan csak így elviselhető.
