Ez a mondat sokszor elhangzik, de a valódi tartalmát nem szoktuk firtatni. Először is nem biztos, hogy egy van, mivel a sok elvált családban több felnőtt is körülveszi a gyerekeket és a szeretet, gondoskodás megnyilvánulása nemcsak vérszerinti kapcsolatból fakadhat. Nem könnyű feladat az anyaság, mely a biológiai rendeltetés mellett ma 2021-ben, ahogyan már sokan, sokféleképpen megírták, a család, a munka, az önmegvalósítás mellett több tucat tevékenységet takar.

Amikor elkezdtem írni a blogot óriási ötletnek tartottam és úgy gondoltam, hogy sokan olvassák szívesen, amit számos levél, komment is bizonyított. Mostanáig. Megírtam a Gender című írást a héten és ahogyan szoktam, közzé is tettem Facebookon és Linkedinen, hogy minél többen olvassák, figyeljenek rá. Mivel a téma közérdekű és aktuális a statisztika szerint is többezren olvasták az írást. Hurrá, akár örülhetnék is a hírnek, de tudjuk, hogy ahol öröm, ott üröm is van, ez most sem történt másképp. Valaki 700 nem tévedés, több mint 700-szor küldte el ugyanazt az értelmetlen, zagyva, alpári hangnemben íródott kommentet a blogra, amit igazán nem is értettem. Mi van? Ki és mit akar, mi nem tetszik vagy tetszik? Máig nem értem a dolgot, de azért kicsit megijedtem. Mi történik körülöttünk? Az én korosztályom, ami inkább 60 pluszos nem is 55 +, megtanulta, hogy óvatosan kell fogalmazni és sok esetben csendben kell maradni, ahogy a címben is írtam.

A gender szó lett az egyik legtöbbet használt és a hírekben is felmerülő fogalom az utóbbi hetekben. A normál halandót, az átlagembert nem maga a szó érdekli, bár sokan nem tudják mit is jelent. Az értelmező szótár szerint egyszerűen a nemek együttes kifejezője a gender szó, tehát akár az ember szó is helyettesíthetné. Mégsem ezt használjuk. Miért nem tesszük? Tiltakozás, harc, feszültség, demonstráció, mind, mind a gender szó használata miatt.

Napok óta forog az agyam, mi van velem, mi van velünk? Hétfő rendhagyó nap volt, megkaptuk a második oltást az általunk preferált oltóanyagból. Hurrá! Jó hír, szinte eufóriás öröm szállt meg bennünket / Ferivel / és a sikeres akció után betértünk egyik kedvenc teraszos éttermünkbe egy ebédre. Sütött a nap, volt parkoló, a teraszon vendég alig. Fújt a szél keményen és nem lágyan, ezért mondtuk inkább beülnénk a belső térbe. Ok, kérték a védettségi igazolványt, melyet boldogan mutogattunk, majd még a személyigazolvány is előkerült, hogy azonosítsuk magunkat, hogy kvázi én, én vagyok. Rendben ment, így szabályos. Isteni kaja, no alcohol 2 napig, mondta az oltóorvos, de két nap után koccinthatok az ő egészségére is -javasolta. 

Ma reggel egy számomra ismeretlen és megdöbbentő dokumentumfilm ment a TV-ben, ami szinte odatapasztott a kanapéhoz. Előre kigondoltam miről fogok ma írni. A téma maradt, de kiegészült a ma látottakkal. Sokan sokféleképpen írnak a home kontra office, azaz az egyik legnépszerűbb fogalomról a "home-office-ról”. Már az összetétel is disszonáns, ellentmondásokkal terhes. Hogy jön egyik a másikhoz? Régi, megszokott életünkben volt otthon, meg iroda és mindegyiknek megvolt a maga jelentősége, értelme. Legtöbbünk reggel felkelt, elment a dolgozni, utána délután vagy este vissza. Ez volt a rend. Nem ágáltunk ellene, megszoktuk. Tudtuk, hogy jó lenne pénteken otthon maradni, és kicsit lazábban, másképpen dolgozni, mely rendszer az utóbbi 10 évben már több munkahely, cég számára gyakorlattá vált.

- Ha nem tudod mit tegyél, ne tégy semmit!

- Mi az egyedi benned? Ha megleled, addig fényezd magad, amíg stílus válik belőle.

- Ha valaki 30 éve balett-táncos akar lenni, de 30 éve disznót tenyészt, annak mindig disznó lesz a stílusa.  /Egy angol úriember Párizsban c. filmből/

- A siker a legjobb parfüm! /Elizabeth Taylor/

- A büszkeség és hiúság, pusztító méreg.

- A hasznos munkával töltött percek a meetingre járnak meghalni!

Kiskoromban sokat játszottunk a mai játékokhoz képest sokkal egyszerűbb játékokat. Remek időtöltés volt, persze a legtöbbet csapatban űztük, melyekre a mostani tizenévesek már nem emlékezhetnek, de a negyveneseknek is meg kell erőltetniük fantáziájukat. Adj, király, katonát, ugróiskola, székfoglaló, sorolhatnám hosszasan. A mai helyzetre leginkább a számháború illik. 

Csak otthonba ne! Ez a mondat sokszor elhangzik az idős emberek szájából, és többségük szinte retteg az odakerülés gondolatától. Így volt ez drága anyám esetében is, aki időskori demencia miatt került oda. Máig kísért a lelkifordulás, jól tettem-e. Nem volt más választásom, ami igaz, de minden idegszálam tiltakozott ellene. Sajnos akarata már nem volt, tehát azt tehettük, amit akartunk és észszerűnek látszott. Ment, mert neki valóban nem volt választása. Nekem lett volna, de mivel semmilyen más megoldás nem működött erre a döntésre jutottunk a testvéremmel. Utána négy év rémálom következett, melyet kitörölnék a vele kapcsolatos emlékeimből.

Még tombol a vírus, de már valami dereng, reménykedünk a minél közelebbi pozitív befejezésben. Olyan igazi hollywoodi végkifejletnek örülnénk, bár az elhunytak és betegek száma már ezt nem teszi lehetővé. Mi lesz a következő, mert ez a kérdés már automatikusan ott fészkel az agyunkban. Hosszú évekig, évtizedekig azt hittük, hogy minden simán megy, megvolt a rendszerváltás, kezdtünk valóban élni, olyan kicsit úrias módon, amikor a 2008-2010 es gazdasági válság begyűrűzött hozzánk is. Kilábaltunk, de már akkor tudhattuk volna, a sima út, a laza élet nem tarthat örökké. A mostani nemzedékeknek is jár egy kis balhé, amikor a göröngyök szaporodnak az úton. 

Eddig is tudtam, de tegnap olvastam egy statisztikát, miszerint 1.400.000 Ratkó-gyerek él Magyarországon, ami nem semmi. Gondoljuk végig, hogy mi mindent jelent ez. Most a Covid idején hullanak, mint a legyek- pestiesen mondhatnánk, amibe belegondolni is szörnyű. Miért is? Emlegethetném a vitatott, rossz és még rosszabb intézkedések sorát, de már úgyis mindenkinek a könyökén jön ki, nem ismétlem. Az egészségügyhöz is értünk és még sok minden máshoz. Párom szokott rám pirítani, amikor okoskodom, és adom a szaktanácsokat anélkül, hogy bármilyen tapasztalatom lenne a dologról. Ilyenkor megkérdezi - ehhez is értesz? Reális napomon elszégyellem magam, és visszavonulót fújok, máskor meg még replikázok is, mert ugye az élet megtanított, csak azért se nem hagyom magam. Mi a jobb, egyik se, de ilyenek vagyunk mi magyarok, tudjátok, a virtus.