55+

55+

Ez az év is jól kezdődött...

Milyen éved van, volt - szoktam kérdezni , várva a pozitív ,jókedvű választ. Idén másképp teszem fel a kérdést ill. megállapítom, remélem bárhogy is kezdődött az éved , jó éved lesz !

2024. február 08. - Klara Csik

Sokszor hallottam ezt a mondatot , persze nem mindig pozitív tartalommal és hangsúllyal. Hát idén nálunk is beütött a mennykő , jól kezdődött az év. Végződni jól végződött. Befejeződött a munka. Karácsony, ünnepi készülődés, utána kellemes utazási előkészületek.  Indulás , minden rendben. Élveztük a napsütést , szinte nyárias körülményeket , bár az időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk, de csak legyintettünk , mindenből kihozzuk a maximumot, jól érezzük magunkat. Tudjátok, ahogyan kell, csak pozitívan , de mint tudjuk az orvosi leletekre ilyen módon ez nem igaz. Két nappal haza indulás előtt már voltak jelek. Ismerőseink járatát törölték, szélvihar , a repülőtér nem indított és nem is fogadott járatokat. Plusz egy nap nem a világ, megoldható. Másnap rosszabbodott a helyzet ,párom ágynak dőlt ,nem ragozom. Még virgoncan ápoltam őt , engem nem fog a sem baktérium, sem vírus, de ebben nagyot tévedtem. Indulás napján , a repülőtér megint zárva délután 2-ig , de utána megszűnt az orkánszerű szél és készülődhettünk a visszaútra. Indulás, taxi , becsekkolás. Már ott éreztem nem stimmel valami , lement a vérnyomásom , szédülés , ájulás szerű rosszullét, keresték az orvost ,aki helyett nővér volt , de őt sem láttam. Egy idősebb angol házaspár kétségbeesetten tördelte kezét , egy helyi kisrendőrrel együtt , no meg életem párjával , aki halálra válva várt , mi lesz?! Ha mondjuk infarktusom lett volna , ott meghalok ,ez nem kétséges. Mindjárt jobban leszek -rebegtem , próbáltam mindenkit megnyugtatni , látva arcán a teljes pánikot. Kivert a víz , éreztem , ha nem akarok itt maradni, össze kell szednem magam. Mindent meg kell tenni , csak érjünk haza ! - gondoltam és a megszokott, tanult akaraterővel , feltápászkodtam és kérdeztem merre van a mosdó. Az angolok kissé megnyugodtak , látva ,hogy járóképes vagyok. Irány a mosdó, közben párom várt a büfében , bizakodóan. A történetnek nincs vége , a java még csak most következik. Kijöttem , leültem ,amikor is minden előzmény nélkül , sugárban elkezdtem hányni.  Gyönyörű, hófehér sálam esett áldozatul. Új pólót kellett vennem és újra irány a mosdó. Átöltöztem , tisztába raktam magam és elindultunk a beszálló kapu felé. Sikerült beszállni , de újabb viszontagságok vártak ránk. A második sor folyosó ülésén ültem , amikor a légikisérő elkezdte mondani a biztonsági szabályokat, újabb hányási roham jött rám ,melynek újabb ruhadarab esett áldozatul. A személyzet jól vizsgázott, rugalmasan kezelték a helyzetet. Gyorsan reagálták ,adták a zacskót ,mely még időben érkezett. Asszonyom - vállalja az utat ? - kérdezték ,nem megelégedve férjem - igen - válaszával.  Igen - persze nyögtem fel a zacskóból és örültem , hogy elindulhattunk. Csak érjünk haza. kavarogtak a gondolatok fejemben. Arra is gyenge voltam , hogy a mosdóba kimenjek csak ültem kómában , mely mély álomba ringatott egészen az itthoni landolásig. 25 fokos hőmérséklet különbség, éjjeli érkezés , egy szál pólóban ,de meg se kottyant. Végre ,itthon vagyunk ! Hálát adtam mindenkinek és mindennek ,aki és ami eszembe jutott. Hű társam sem volt sokkal jobban , ő már a következő fázis gyötrelmeit viselte, torokfájás és rohamokban feltörő köhögés formájában.  Így másnap már az orvosnál kezdett, mely vizitet antibiotikum kúra követett. Ez a január is jól alakul, de mit lehet tenni. Kipakoltunk , mentek a mosások, kajára gondolni sem tudtunk , ami a testsúlyunknak nem ártott. Persze nálam is jött a torokfájás, a köhögést kihagytam. A baktériumok megtették hatásukat , gyengeség , kószáltunk ,mint fagy után a legyek . Gyerünk , vegyünk erőt magunkon, igyekeztem megőrizni a tettrekészséget , munkára fel ! Ok, most már  túl vagyunk rajta , minden egyéb gyógymódot bevetve , tehát a betegség ,mint műfaj erre az évre , pipa. Ahogyan beszélek üzletfeleimmel , ismerőseimmel , sokan betegek , ki enyhébb , ki súlyosabb következményekkel , de ezek a mostani baktériumok , vírusok , a régiekhez képest  erősebbek, támadásra készek és hatásuk fokozottan jelentkezik.

Mi a tanulság, ami megmaradt bennem az eset kapcsán. Az emberek alapvetően jók és segítőkészek , ami jó hír ebben a felkavarodott ,zűrös , zavaros világban. Kiben bízhatunk, kire támaszkodhatunk - elsősorban saját magunkban és persze bennük, akik közel állnak hozzánk , nemcsak akkor ,amikor minden rendben ,hanem akkor is ha az út göröngyös. Mire mennénk egymás nélkül, mire mennék a párom nélkül? Idén 44 éves házasok leszünk, mely kötelék , tart és remélem még jó ideig egymás támaszai leszünk.

A lecke, hogyan kezeljük a váratlan , hirtelen, nehéz helyzeteket, tanítják sokféleképpen . Ami biztos ,a mérce , a megoldás bennünk rejlik , mit bírunk és mennyire tudjuk megerősíteni magunkat ,még akkor is, amikor reménytelennek látszik a helyzet. Magabiztosság , kitartás, magunkra erőltetett nyugalom, melyek segítenek minden esetben. Nem adom meg magam, nem adom fel, sikerülni fog idén is, még akkor is ha ez az év kezdés rázós volt, megoldottuk.

Úgy tartják a pozitív szemlélet tanulható, sokféleképpen gyakorolható , alkalmazható. Érdemes saját tapasztalatainkból táplálkozni , személyes életünk részévé tenni ,mely hozzáállás segít a mindennapi feladatok megoldásában , az emberi kapcsolatok ápolásában, fejlődésében.

csk - 2024 február

 

 

Hagyd békén !

Kicsit durván hangzik , így elsőre a fenti mondat, felkiáltás, pedig nagyon igaz.

Tudom , a kíméletlen őszinteség sokaknak hajmeresztő, nehezen kezelhető , bár én ezt a stílust kedvelem. Nincs mellébeszélés, mókusvakítás, bele a közepébe. Lehet, hogy szíven üt , de ha tudom , aki mondja nem bántásnak szánja, hanem úgy ,mint én , valóban segítés a szándék , akkor mi is másképpen állunk hozzá és uram bocsá' még megfogadjuk az elmondottakat. Paradox helyzet , az ügyfeleim többsége - 40-50 -es korosztály , akik az üzleti életben többnyire sikeresek ,magánéletben nevelik gyermekeiket , akik jó része a  kamaszkor gyötrelmeit szenvedik  szüleikkel együtt. Az én helyzetem más , mert nagymamaként próbálom támogatni gyerekeimet és az ő gyerekeiket, tehát az unokáimat. Sokan a szülők közül panaszkodnak. A kamaszkor az egyik legnagyobb kihívás. Ugyanilyen a többi mérföldkő a korosztályok tekintetében , de ez valami más. Eddig minden rendben ment, ajnároztuk őket , kedvesek, helyesek, okosak voltak  és remélhetőleg visszatérnek ezekhez az értékekhez , de egyszerre minden megváltozott. Szinte kezelhetetlenné váltak , riposzt-riposzt hátán, mindenre van ellen válaszuk. A szülőkkel nem egyeznek , akik emiatt halálra aggódják magukat. Mi lesz ezek után , megoldható e a szinte megoldhatatlannak látszó kamaszkori helyzet ?

Próbáltam jó tanácsokkal szolgálni több üzleti partneremnek ,mert tudjuk a sikeres üzleti tevékenység akkor igazán sikeres ,ha nyugodt, békés, családi háttér van mögötte. Szülőként, nagyszülőként tudom , idegeneknek, ismerősöknek könnyebb segíteni , a saját gyerek esetében ,ez teljesen más tészta. Nálunk is így van. Anya - ne már, mondják gyerekeim , majd én megoldom , kvázi nincs szükségük tanácsra.  Mégis egy jó tanács ,ami örökérvényű ilyen helyzetben , ha kamaszokról van szó - hagyd békén !!!

Ne ellenkezz , ne mond meg a tutit , ne vitázz folyton , mert úgysem lehet igazad . Engedd -el - csinálja ,ahogyan ő gondolja. Persze , ha baj van ,akkor azonnal a szülőkhöz fordulnak , ami így van jól, - anya, apa -segíts - ilyenkor nem szabad felhánytorgatni , felemlegetni  a régebbi sérelmeket , a bezzeg most kellek , nem segít , csak még rosszabba irányba terelheti a dolgokat.  Sok szörnyűséget lehet hallani mostanában kamaszok esetében , tehát a szülők némelykor joggal aggódnak ,de sokszor a józan észre hallgatni érdemesebb. Engedjük, tegye a dolgát. Valóban az idő sok mindenre gyógyír, erre is , elmúlik ez a korszak is. 

A másik véglet az idősebbekkel való bánás , törődés , ápolás, mely téma előbb vagy utóbb mindenkit utolér, a szüleivel,  nagyszüleivel kapcsolatban . Mi a helyzet velük , akik kvázi a kenyerük javát már megették. Náluk is érvényes a - hagyd békén ! -szabály. Felnőtt , sikeres emberek próbálják rendszabályozni a tapasztalt , de némelykor akár fizikai vagy szellemi téren nem százas hozzátartozóikat. Általában nem kérnek segítséget , még élni -élvezni akarják életüket , gyermeki áldás nélkül . Hagyd békén ! Az ő esetükben is érvényes a szabály. Amíg aktívan lehet élni az életet , a beavatkozás szükségtelen. Említettem a két végletet ,de mi a helyzet a középen levő korosztályokkal , a 40-50 -esekkel ,akik mára már sikeressé váltak , felépítették a hőn óhajtott anyagi egzisztenciát és a család-munka , önmegvalósítási helyzet is egyensúlyban van. Sokan közülük , a külső és belső körülmények hatására besokallnak , felteszik maguknak a kérdést - valóban ilyen lovat akartam ???!!! Ha igen a válasz , akkor rendben van , haladhat tovább a jelenlegi mederben az élet , ha nem a válasz ,akkor közel kerülhetnek a meghasonláshoz, elégedetlenséghez, kiégéshez , rosszabb esetben depresszióhoz. Itt tartok most , egészen másra vágyom ,mást akarok csinálni a jövőben . Elég volt a mókuskerékből ,abból, ami körülöttem van.

Ilyenkor jöhet a B terv , persze csak akkor, ha az anyagi helyzet ,háttér ezt megengedi . Ha hitelünk van , törleszteni kell, gondoskodni a számlák kifizetéséről , akkor az önmegvalósítás , az álmok teljesítése továbbra is terv marad, legalábbis egy ideig. Ne mondjunk le róluk.

Az élet nem habostorta ,tartja a mondás , pláne a mostani bizonytalan világban . Mindenki morog valamiért , jogosan vagy alap nélkül , attól függően milyen répaföld jutott neki. Jó tanács, azzal tele a padlás . Az okoskodás igazi magyar tulajdonság . Javaslom , inkább a két lábbal a földön járásos módszert, mely segít abban ,hogy reálisan lássuk magunkat , családunkat és környezetünket. Erre alapozva tervezzünk , hozzunk döntéseket , merjünk változtatni  és változni , rugalmasan tekinteni a mindennapi eseményekre és ebből hozzuk ki a maximumot saját magunk és családunk számára  vagy akár a munkahelyi csapat részére.

Most az ünnepekre készülve ez még inkább fontos, a józanság , a körültekintés , az egymásra figyelés  mellett tudjuk a kapkodás , rohanás , idegeskedés , felesleges veszekedés , melyek az ünnepek automatikus velejárói csak rontanak az amúgy is kusza helyzeten.

Nyugi van , a napok peregnek , közeledik majd elmúlik a karácsony , az év vége és az idő kereke halad tovább, idén sem lesz kivétel.

 

 

Mozizz ! Mozdulj !

Minden e kettőn múlik - idő és energia. Ha elvesztegeted az egyiket, a másik is elvész.

Most, amikor tényleg beköszöntött az ősz és kezdődnek az itthon marasztaló napok, hétvégék ,sláger a különböző csatornák adásainak böngészése. Én is szívesen üldögélek , olvasgatok , nézegetek , de erőt vettem lustaságomon és harcra, tettre készen , menjünk moziba - javasoltam páromnak , aki mint mindig ,most is támogatott  a döntésben. Jó, de mit nézzünk meg , kezdődött a project. Az elhatározást rögtön cselekvés követte, nézem - mi a műsor. Megakadt a szemem , az új Scorsese filmen , melyről ,mint tekinthetjük reklám fogásnak is - megjelentek a hírek, miszerint irdatlan hosszú és több moziban szünetet iktattak be , hogy a nézők megmozgathassák lábukat , kimehessenek a mosdóba , anélkül, hogy elveszítsenek egy percet is a történetből.  Na , ez nekünk való gondoltam, mert a kritikák szerint az utóbbi évtizedek legjobb Scorsese filmjéről van szó, ami alapján érdemes megnézni. A következő lépés, melyik moziba menjünk , jön az újabb megoldásra váró téma. Sorra veszem a lehetőségeket , megközelítés , milyen a mozi , hány soros, hány lépcső van stb. Nem is olyan egyszerű a választás , az Etele mozi lett , mint legújabb  és több extra szolgáltatást ígérő helyszín. Prémium mozi ,így ajánlják , ami azt jelenti, hogy a terem 5 soros , nagy foteles , kevés lépcsős és még akár az első sorból is élvezetes a film ,olyan messze van a nagy vászon. Ok ,legyen hármas sor a szélén , a kijárat felől. Nem árt tudni , hogy a kijárati ajtó mindig az 1 -es sorszámú szék oldalán van. Most már ezt is tudom. Neten megjelölöm  a kiválasztott helyeket , rendben , jöhet a fizetés . Félek az internetes vásárlástól , a sok figyelmeztetés  megtette hatását , nem merem kiadni a titkos adatokat , nehogy egy pénzbetyár karmai közé kerüljek. Sikerült. Jöhet a következő lépés , ellenőrzés , kód balra- jobbra - rendben vagyunk. Küldik a mailben a számlát , a QR kódot . Lefényképeztem , minden eshetőségre felkészülve.  A prémium mozi szolgáltatás körébe tartozik ,hogy a jegy árában / ami a szolgáltatást tekintve - elviselhető / benne van a büfé,- plusz kukorica - üdítő - többször újra tölthetően , tehát  a hülyének is megéri. Szuper ,gondoltam , több legyet egy csapásra ,nem kell főznöm  aznap , ezért délután 3 -ra vettem a jegyet , odamegyünk 2 -re , késői ebéd , és nekünk már akkor vacsora sem kell.  Tripla nyereség , szórakozás , ebéd, vacsora és még nasi is van.  Rajta ,indulunk , természetesen előtte megnéztem a film rövid tartalmát mire készüljünk. Műfaját tekintve bűn eposz, dráma, western , többféle kategóriának is megfelel. Igaz történet , ami nekem bejön ,mert az agymenős fantázia történeteket nem  igazán bírom. Ígéretes szereplő gárda , köztünk kedvenceink Di Caprio és Di Nero , tehát a siker elvileg garantált. Haladunk , nem kis távolság , kirándulásnak is tekinthető . A parkolás is kivételes VIP parkoló , egyenesen a harmadik emeletre visz a behajtó ,ott nagyobb a hely az autóknak  és remélhetőleg nem veri ránk senki az autó ajtaját. Volt ilyenből kellemetlen tapasztalatunk, egyszer egy koncert után észre vételeztük, hogy pár hetes autónkat , valaki mélyen körbe karcolta. Azóta nem bízunk a parkolókban. Közvetlen bejárat a bevásárlóközpontba , majd mozgólépcső a mozihoz. Két óra , gondoltam egy óra alatt mindent elintézünk szép kényelmesen , kis kaja, mosdó, kukorica , terem keresés . Tévedtem . Kedves fiatal lány ellenőrzi a kódot , a jegyet  a bejáratnál.  Hány órás előadás kérdezi , majd kedvesen mondja - 30 percet várniuk kell ,mert a büfé csak előadás előtt fél órával nyit. Francba , morgok - a szabályzatban benne van - igazít útba kedvesen , mosolyogva . Tehát a mozi előtt olvasni kell, hogy tudjuk mi a helyzet. Jó ,majd legközelebb- válaszolok , most koncentráljunk a jelenre. Itt vagyunk , éhesen , 30 perc örökkévalóság tűnik,  várhatunk. Mire lesz elég a harminc perc -teszem fel a költői kérdést ,nem rejtve véka alá csalódottságomat. Mindenre - mint kiderült a végén , remek önkiszolgáló büfé, hideg - meleg ételek - saláták, még leves is volt ,ahogyan a magyar ember szereti. Belaktunk , ettünk-ittunk , jöhet a mozi , természetesen  kellő mennyiségű ,natchos-szal ,kukoricával - üdítővel felszerelve bevonultunk a terembe. Ami kvázi ingyen van ,abból orrvérzésig venni kell, használjuk ki a lehetőséget. Imádjuk a potyát , akkor kell enni - inni ,amikor adják , magyar és régiós, múltunkra visszavezethető  magatartási sajátosság. Kényelmesen elhelyezkedtünk , mindennek volt helye a széles karfán. Kevés reklám , új filmbemutatók , majd utána kezdődött a film.  Jó szórakozás ! 3 óra 40 perc összesen . Tetszett, nem kellett kimenni közben, peregtek az események , fenntartotta végig az érdeklődést, mely nagy érdem. Jó délután volt az eső ellenére , indulhatunk haza. Rajtunk kívül nem volt 60 + -os néző a moziban, amit nagyon sajnáltam.

Amiért erről írok , érdemes kimozdulni ,még akkor is , ha szívesebben maradnánk otthon ,mert úgy kényelmesebb. Sokszor olvasom , hogy minden mozgásszervi baj ellenszere a mozgás, legyen az moziba menés az idősebbeknek , kirándulás a fiatalabbaknak. Tágul a látókör, emberek között vagyunk , kimozdulunk, nem tespedünk, hanem aktív életet élünk. A babérokon pihenni ráérünk később. Addig mozizásra fel ! Jöhet a következő ,ajánlom figyelmetekbe . November végén mutatják be a Napóleon című filmet - Ridley Scott rendezésében és Joaquin Phoenix főszereplésével. Van olyan film ,amiért érdemes moziba menni.

Mi , megnézzük.

13-as a szerencseszám vagy mégsem? Legyen szerencséd !

A szám misztika külön rejtelem, melyik szám ,kinek ,mit jelent . Neked melyek a szerencse számaid ?encse

Életem során , sok szám jelent eseményt, történést , melyek fontosak számomra. Ilyenek ,családunk fő számai, születések , évfordulók , melyek végig kísérik az életet. A horoszkópokat is szívesen böngészem ,bár tudom legtöbbször azok írják, akik közzé teszik , hogy vonzzák az olvasókat , nézőket a nagyobb példányszám vagy nézettség reményében. Szórakoztat , eljátszom a gondolattal , némelykor , milyen jó lenne ,ha megvalósulna, amit írnak.  Többször átszaladt már előttem fekete macska , nekem a szerencsét jelenti. Van ,aki megretten és kitér előle ,inkább más irányba fordul, hogy ne keresztezze, kikerüli.  Minden jelet igyekszem pozitívan értelmezni , ahogyan nekem jó lehet. Még így se rossz , szokta egy kedves barátunk mondani , ha valamit játszunk és nem úgy alakul a menet ,ahogyan eredetileg gondolta. Tetszik ez a kifejezés, megközelítés a nem annyira tökéletes dolgok kezelésére. Pár hete még nyárias melegben ebéd utáni sziesztámat töltöttem az  erkélyes szobában és a nyitott ajtó keresztül, a függönyön át kívülről egy fekete nagy kandúr nézett rám. Nem álmodtam , tényleg ott volt. A frászt hozta rám , rögtön ordítani kezdtem párom nevét, segítségül hívtam őt, aki bármilyen  helyzetben tudja mit kell tenni. Mi a fene van? Nem kell rémüldözni csak egy cica, nem egy oroszlán- mondta higgadtan.  Ő ,az erős bástya , aki higgadtan kezeli , szőke nős megnyilvánulásomat , megmagyarázza a hogyan-t. Ne izgasd magad - nyugtatgat - biztosan lentről jött fel és keresi a kiutat. Mire már mondta , a macska leugrott és elmenekült előlem. Túl vagyunk az eseten , ide jött hozzám a szerencse , fekete macska képében fordítom pozitívra a történést . Maradjunk a számoknál , a szerencse csak akkor jön ,ha teszünk érte , ezért a lottózás sem áll távol tőlem . Igazi apró nyerő vagyok , minden kis nyereménynek örülök, mintha a főnyereményt nyertem volna meg. A játék a lényeg és ebben nincs hiány. Kártyázunk a szomszédokkal, dominózunk a barátainkkal , szókeresőt játszunk , mert minden lefordítható a játék nyelvére , ami komoly dolog is , pedig néha úgy gondolom viccnek szánják. 13-a péntek , na ez a szerencse jegyek netovábbja , játszani kell. Éppen egy ilyen napon jelentették be , hogy minden magyar családnak van 13 millió forint megtakarítása. Először azt hittem rosszul hallok, de tévedtem. A baj az ,hogy nem is viccnek szánták, komolyan gondolták. Kinek szól a hír , az már más lapra tartozik ,de ,akinek komoly mindennapi anyagi gondjai vannak, nem hiszem ,hogy viccesnek tartja a megállapítást. Érdekes adalék a történethez , hogy a legújabb információk szerint a a magyar családok 40 % -a hónapról hónapra él, tehát túlél , nemhogy megtakarítani lenne lehetősége. Érdemes elgondolkodni , akkor mi is a valóság, melyik állítás és mikor igaz. A kétkedés , szinte már minden területen megjelenik, szembesülhetünk velük számos fórumon, kinek ,mit higgyek el . Maradna a városi vagy éppen paraszti józan ész , mely jó iránytű a saját magunk véleményének kialakítására, formálására.  Ok tegyük fel , hogy elhiszem ,akkor ide nekünk a 13 millió forintot és sok családnál megoldódnak a problémák. Nincs semmilyen aggodalomra ok , jöhet a fűtési számla vagy hitel törlesztés , megvan a megoldás a bűvös 13-as szám segít, a kvázi megtakarításból fizethetünk. Csodálom , hogy nem álltak sorba a mindent elhívő tömegek az illetékes hivatalok előtt , miszerint igényt tartanak itt és most az említett összegre. Az állampolgári naivitásnak nincs határa , tényleg - kérdezik többször és bociszemek tükrözik a gyermeki jóhiszeműséget. Az örömmámor után jön a kijózanodás , hogy is van ez? Ma láttam és hallottam a tv-ben ,hogy eddig 4.500 md forintot költöttek összességében focipálya építésére , ha ezt elosztom  a magyar felnőtt lakosság számával , kezdődhet a megtakarítási piramis alsó szintjének építése. Most már csak az a kérdés, ki és mire hasznosítja az üres létesítményeket, a fenntartás költségeinek fedezetéről nem is beszélve.  Igazán nem értem , ha ilyen jól állunk , jöhet háború. csóresz, nagy hideg , élelmiszer áremelkedés , tudjuk a megoldást , van pénz dögivel , kár ,hogy nem a spájzban , mert ott már csak az oroszok vannak.  Nekik is ,mint minden népnek megvannak a szerencse számaik, csak éppen a kiindulópont más. Jó lenne ,úgy felfogni az egészet , mint egy mesét , mely sokszor még a gyerekek szemével nézve is kezelhetetlen. Piroska és a farkas , a hét törpe  vagy a három kismalac története horrorként is felfogható és pszichológus legyen a talpán , aki a mesék okozta traumát feldolgozza.  Most a felnőtteknek szóló esettanulmányok, szavazat gyűjtő események , jelentik a valós élet meséit ,melyek  valódi tartalmát, értelmét nem mindig lehet egyértelműen megmagyarázni.  Az egyszerűség ilyen helyzetben is segítene, tisztán, szabatosan, magyarul , lényegre törően  beszélni, írni , kik vagyunk - mit akarunk. Ha ezeket az elveket betartanánk , tudhatnánk, merre hány óra. A mindennapi taposómalom , rutin, ahogyan élünk ,nem hagy időt a latolgatásra , haladni kell, de a célok világos megfogalmazása ,majd teljesítése és a  megfelelő visszacsatolás könnyítene megérteni , a miérteket. 

Várunk a csodára , ne magyarázzuk túl a dolgokat , hogy a jövő világosabb és az élet élhetőbb legyen. Milyen jövő , igen lesz jövő ,de merre haladunk? -hangzik a költői kérdés. Jó úgy ahogyan van és ahogyan szoktuk, mindenki törődik a maga dolgával , nem látva valós alternatívát  bármilyen irányú változásra. A keretek ,szabályok adottak  , sokan valóban jobban vagy sokkal jobban élnek ,mint mondjuk 40 évvel ezelőtt. Sírunk, ugyanakkor a boltok, bevásárlóközpontok, kosarak tele vannak , a vásárlási kedv csökken - mondják, de a látszat mást mutat. Törődj a magad dolgával a többi ne érdekeljen ! A magyar imádja ezt a felfogást, élet szemléletet, mely ,már azonnal feloldozást ad mindenre. 

Lehet így boldogan élni ? - erre törekszünk ,bár egyre nehezebb a kincstári optimizmus megőrzése ,mely nélkülözhetetlen a túlélés érdekében.

Egy biztos - mi kell a szerencséhez - szerencse és ezt jó ha észben tartjuk !

 

Fairplay avagy Fair pléh - a play- !

Kedvelem ezt a kifejezést , mely nemcsak a sportban , hanem a mindennapi életben is jó lenne , ha fai lenne, mint alapszabály.

Valóban fair a play , korrekt a játék és az élet ? - kérdezem. Miért aktuális firtatni ezt a fogalmat ,akkor ,amikor körülöttünk fejre áll a világ. Itthon , szűkebb környezetünkben is, szinte minden területen legyen az politika, gazdaság, oktatás , egészségügy , sorolhatnám a végtelenségig. Mit értünk ezen a fogalmon.

Korrektséget, tisztességes , egyenlő feltételeket ,mindegyik fél számára , függetlenül attól , hogy az adok-kapok történetben , ki-milyen szerepet játszik. Aminek okán felmerült bennem ez a téma ,egy film persze, melynek eredeti címe a Fairplay ,de érdeken módon magyarul a - Mindent szabad - címet adták. Ugye  ,nem véletlen. Ezt jelenti nálunk a fairplay? Na ,szépen vagyunk ,kezdem a morgást , akkor mitől fair a play, ha mindent szabad. Pont erről van szó ,hogy senkinek  sem szabad mindent, semmikor és sehol.  Van ,aki persze ezt gondolja ,a pénzért és hatalomért folytatott ádáz harcban , mindegy milyen eszközöket használnak , a felmentés nyilvánvaló - miszerint a cél szentesti az eszközt.  A lényeg a cél elérése , bármi áron, mert, hogy mindent szabad.

 Itt tartunk és ez a megközelítés , a másképpen gondolkodóknak  nem kedvez. Az idősödő generációk az Alfa , de már az 50 + osok is , nem így szocializálódtak , magyarul nem így neveltek bennünket , nem ilyen módon éljük az életet  most sem . Arra vágyunk és várunk ,hogy ennek megfelelően alakuljanak a dolgok.  A nosztalgia nem segít ,tudom, mindig a jelenlegi, aktuális helyzet a meghatározó ,bár nem lenne baj , ha a fairplay módon élt elődeink történetét elővennénk. Szerencsére , sokan vannak , lenne , van kitől és mit tanulnunk . Útmutató  a mai felnövekvő generációknak - Y,Z  , hogy legalább az alapok rendben legyenek. Aggasztó , hogy sokszor a ki kezdte, és utána  hogyan tovább magatartás , súlyos , beláthatatlan következményekkel  járhat és a veszteség nagysága megkérdőjelez ,minden korábbi tényt és állapotot, sérelmet. Tovább ragozom a témát , mivel nap mint nap látom, hallom, fül és szemtanúja vagyok a -mindent szabad-  hozzáállásnak. Verseny van ,loholunk a siker után és nem válogatunk az eszközökben. Az érzelmi intelligencia alacsony szintje magyarázatot adhat minden cselekedetre.  Ugyanakkor  olyan témákban , melyek döntésre várnak , nem lépünk , várunk , de a taps nem jön. 

Sajnos nemrég haláleset történt családunkban és ezt követően, döntés született , későbbi nehéz helyzetek elkerülése érdekében , így a  nővéremmel elmentünk egy közjegyzőhöz.  Készíttettünk egy kvázi passzív eutanáziára vonatkozó iratot, mely lehetőséget ad arra, hogy adott helyzetben ,magunk dönthessünk , a hogyan tovább-ról. Mindent szabad - fairplay - akkor ehhez jogunk van . Elkészült a dokumentum, melyet mint tanácsolták elvittem a háziorvoshoz ,aki nézett rám nagy szemekkel - mi van? - mondom , neki kell bevinnie az EESZT rendszerbe ,hogy aktív lehessen a történet. Semmit sem tudott a dologról ,de tette ,amit kellett. Mi késztetett erre az intézkedésre - kérdezte tőlem , értetlenül nézve rám. Mondom , tervezni kell, itt az idő, sosem lehet tudni mi történik velünk.

Családomat kímélem és persze magamat is, ha olyan helyzet következik be , helyettem ne kelljen dönteniük. Így tanultam , nem várjuk a mannát , hanem előrelátóan tervezünk, gondoskodunk magunkról és környezetünkről. A beszélgetés végén ,annyira meglepődött ,hogy még kezet is fogott velem , ami nem szokása , mert a neki címzett mail-t is a férjem nevére válaszolja meg, tudja a rendet , megadva a családfőnek ,ami jár. 

E kitérő után térjünk vissza a filmre ,ami a gondolkodást ilyen irányban elindította, nem volt fair a játék , a történet szerint, mely romantikus jelenetekkel kezdődött . A kedvesnek látszó pár közötti kapcsolat eldurvult és a mindent szabad elveket követte. Egy helyen ,hasonló munkakörben dolgoztak , mindketten hajtottak a magasabb pozícióra, melyet végül a lány nyert el. A fiú úgy érezte neki járt volna. Mint kiderült a lány rátermettebb, alkalmasabb volt ,amiből otthon több konfliktus bontakozott ki. A végére már utálták, gyűlölték egymást , először a verbális erőszak, majd a tettlegesség is bekövetkezett.  Rossz volt nézni, ahogyan egy szép , reményteljes kapcsolat megváltozik , a korábbi fairplay felborult . Igazán ,egyik félnek sem drukkolhattunk ,mert mindketten szörnyű dolgokat műveltek egymással . A lány miután kinevezték teljes mértékben alkalmazkodott a férfiak világához , a fiú pedig nem tudta kezelni a helyzetet , féltékenykedés ,rivalizálás , mószerolás , folyamatos törlesztéssel megspékelve következett. Verekedés is történt, ami visszafordíthatatlanná tette a kapcsolatot.

Ez lett a látszólagos - fairplay- ből ,ami nem is annyira egyedi eset, nemcsak a filmben a mindennapokban is megtörténhet. Különösen , otthon , a párkapcsolatokban fontos a far play - a korrekt együttélés , csakúgy ,mint a sportban, ahonnan a fogalom indult ,hogy mindkét fél érezze ,egyenlőek , nincs kivételezés ,csak a tettek , az egymás megértése és a kölcsönös tisztelet számít.  Fontos az elején tisztázni az alapokat, kinek - mi a fontos ,hogy ezek hiánya később ne okozzon bonyodalmat.  Ki és milyen vagy , tudom , ismerlek , elfogadlak erényeiddel és hibáiddal együtt , ez a fair play ,ami működik. 

Jó mondás - az emberek nem változnak , csak  egyre jobban megismered őket. Így igaz , lehet fejlődni, törekedni , hogy jobbak legyünk, de az alapok nem változnak . 

FAIRPLAY - legyen ez az alapszabály ,mindenkinek , mindenkor és mindenhol !

 

 

 

 

 

Szubjektív vagy objektív ?! Tiéd a döntés.

Igyekszem naprakész lenni,figyelem a világ , az ország történéseit , olvasom a hírcsatornák változó tartalmait és egyre inkább csodálkozom.

Legutóbb megakadt a szemem egy híren , mely arról tájékoztatott, hogy leszállítottak egy családot a repülőről, mert büdösnek ítélték őket. Ahogyan olvastam  ,a család többeket megkérdezett közvetlen környezetükben , tényleg büdösnek találják-e őket. A válasz már nem jelent meg a hírekben ,de a végeredményt tekintve nem is érdekes. A tény ,hogy le kellett szállniuk a gépről.

Ki dönti el, ki -milyen és kinek mit szabad és mit nem , ha embereken és nem tényeken, érveken múlik a döntés ?

Magában véve is érdekes az esemény , mert rossz belegondolni , mit történne ,ha velünk esne meg az eset, mit éreznénk. Megalázva ,emberi mivoltunktól megfosztva érezhettük volna magunkat és most örülünk, hogy nem mi vagyunk ebben a helyzetben.  Büdösek voltak vagy sem , jó kérdés. Az illat eleve egy nagyon szubjektív fogalom. Miután  hétvégén egy élvezetes parfüm workshop-on vettem részt megtanultam, hogy lehetett volna egy szokatlan ,érdekes illat, a  szag okozója , Mi történik körülöttünk  ,ahol még azt sem mondhatná ki még egy gyerek sem , hogy a király meztelen ,ahogyan ez a mesében van.  Rájöttem a légi utaskísérőnek hatalmi pozíciója van a gépen.  Érték ítélete megfellebbezhetetlen ,ilyen esetben , tehát az ő véleménye számít, tehát döntőbíró.  Különösen egy repülőgépen fontos a személye , mert ő mondhatja ki , gondolom a pilótával együtt ki maradhat vagy ki nem  a gépen.  Nincs apelláta. Ha még vitatkozni kezdene az utas ,akkor még nagyobb atrocitás érhetné és akár kitilthatnák a repülés világából.

Kiről és hogyan mondunk véleményt , nem mindegy. Szinte másodpercenként kapjuk az impulzusokat és alkotunk véleményt  , tetszik vagy nem teszik , egyetértünk vagy sem. A magyar agy híres a proaktivitás és kreativitás képességéről . A héten is büszkén érezhettük magunka magyarnak hallva a Nobel díjasok között újra magyar nevek szerepelnek. A mai hír, hogy a 18 magyar Nobel díjas közül 2 élt csak Magyarországon ,amikor a díjat megkapta. 

Mi a baj velünk?  A fentiekben taglalt eset figyelmeztetés , hogy óvatosan bánjunk a vélemény formálással és annak kommunikációjával.  Nem minden fekete vagy fehér azonnal és mint tudjuk a szürkének is 50 árnyalata van. Gyorsan , hirtelen , azonnal ,prompt  reagálunk, mely nemcsak a politikában ,hanem a mindennapi életben is veszélyes. Mennyire tartjuk valaki véleményét fontosnak, függ az illető pozíciójától, hatalmától ,de még inkább a hitelességétől, tudásától , tetteitől.  A kvázi celebek uralta világban , amikor róluk mindent tudhatunk a legmélyebb, intim ,magánéleti részletekig , könnyen rávághatjuk , ma már semmi sem számít. Szinte mindent szabad , de csak kivételeseknek, ők az egyenlőbbek az egyenlők között. Kik ők, például az utaskísérő ,aki véleményt formál és ítéletet mond az utasokról. Nehéz  ügy. A szubjektivitás , a saját magunk személyének és véleményének fontossága , uralja a terepet.  Nekem szabad. Mert én ,én vagyok , - mondják erre egyik kedvenc filmemben. Mi a jó nekem , mit tehetek vagy sem , legtöbbször rajtunk múlik ,persze a környezet és a körülmények befolyásoló tényezők. A pénz és a hatalom nagy motivátorok , mert a véleményt jelentősen befolyásolhatják . Akinél a pénz ,annál a hatalom és sokszor fordítva is igaz. A gazdasági életben a versenyszférában azért máshogy történnek a dolgok, gondoljunk egy cég szervezetre , ahol megy a harc, a küzdelem a pozíciókért , ki- kivel van jóban , well being , - érezzük jól magunkat és nemsokára elérhetjük a mesterséges intelligencia világában ,hogy az emberi tényezők  háttérbe szorulnak.  Az objektivitás ennek pont ellenkezője , ne vigyünk érzelmeket az üzletbe , a fontos döntésekbe , a szívünk helyett hallgassunk a puszta tényekre , az eszünkre , a racionalitás szabályai szerint. Melyik jobb , az igazság valahol középen van ,mely mérleghintaként ingatja tudatunkat és viselkedésünket. Így van ez otthon a családba is , amikor neveljük a gyereket  vagy éppen a pályaválasztás okán próbálunk jó véleményt ,tanácsot adni. Munkahelyen a teljesítmény , a célokhoz mért eredmény , most is felülírja az érzelmi megnyilvánulásokat ,melyek sok esetben akkor törnek elő, amikor a helyzet nem indokolná.  Az érzelmi intelligencia irányítja legfőképpen gondolatainkat és cselekedeteinket , tehát fontos , tudjuk , mi hogyan állunk e területen. Adj bele mindent , elvárják a szenvedélyes , elkötelezett munkavégzést , mely a 100%-nál is magasabb teljesítményre sarkall.

Mikor érezzük jól magunkat a bőrünkben? Amikor kimondhatjuk nyíltan, őszintén , következmények nélkül véleményünket és megoszthatjuk munkatársainkkal, főnökünkkel , családtagjainkkal ,akár vasárnapi ebéd közben. Nem kell mindenben, mindenkor egyetértenünk , ez normális és természetes. Az egyeztetés, a véleménykülönbségek ütköztetése , majd azt követően a megállapodás , a fejlődés alapvető tézise.

A vélemény nyilvánítás következménye , fontos , mert minden kimondott és leírt szónak ,akár online módon tesszük, hatása van valakire. Aki olvassa, akiről szól vagy akinek éppen üzenni akarunk. Nem mindegy hogyan, mikor és miképpen tesszük.  Olvasom a facebook-ot , közzéteszek valamit , szöveget vagy képet , azonnali a visszacsatolás , tetszik vagy nem tetszik. Örülünk ha like-olják a nem tetszést pedig töröljük. Nem érdekel , biztosan a másik gondolja rosszul. Nekem van igazam. Tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy mindenki tévedhet.  Én is, Te is, Mi is, ha ezt tudjuk és elfogadjuk ,alkalmazzuk , jó úton járunk. Fontoljuk meg véleményünket mielőtt kimondjuk, leírjuk, közzé tesszük.

Igaz  a mondás , - miért nem beszélnek a házi állatok ? , - hogy megtanítsanak minket arra, hogy a szeretetet és a hűséget tettekkel és nem szavakkal lehet kimutatni.

 

 

Blue Zone -azaz Kék Zóna - ahol az emberek sokáig élnek.

100 év a megcélzott életkor . Nem is rossz , legyen !

Állítólag , 2050-re a 100 évesek aránya megduplázódik a földön. Örüljünk vagy sem ,ez mindenki magánügye. A genetika alapvetően meghatározza lehetőségeinket e téren is. Sorsunk többen azt mondják, már akkor elrendeltetett, amikor megszülettünk. Erre mondja a vicc - ne vedd túl komolyan az életet , úgysem jössz ki élve belőle. Ha, ha ,ha. Nem célom fényezni a kereskedelmi , szórakoztató csatornákat ,van belőle elég, még sok is, de a Netflix által sugárzott sorozat - a címben említett Blue Zone dokumentum film eltér a megszokott programoktól. Érdekes, tanulságos, elgondolkoztató ,mi kell ennél több ! Aki már látta levonhatja a tanulságokat a maga számára, hogyan kell ma élni ,ahhoz, hogy esélyünk legyen hosszabb életkorra. Örömmel észrevételeztem , hogy a magunk részéről, mármint a párom és én, sok feltételt teljesítünk ,anélkül ,hogy a kék zónák valamelyikében élnénk, amit eredménynek könyvelek el , ha a mai magyar valóságot , mint környezetet veszem figyelembe.  A film több helyen játszódik , persze Japán , Görögország , Costa Rica, de az USA sem maradhat ki a megemlített kék zóna példák közül . Érdekes módon a mi régiónk nem szerepel benne. Miért is nem csodálkozom? Nem volt elég a 40 éves szovjet uralom , a mostani politikai ,gazdasági katyvasz sem piskóta. Kapkodjuk a fejünket ,túlélésre játszunk , közben tartjuk a lelket a fiatalabb  generációkban , lesz ez még így se alapon. Mit jelent ez az életkor tekintetében ,nem sok jót. Stressz felső fokon ,aggódás , szorongás , bizonytalanság, mi jöhet még. A filmben mindenhol az étkezés kulcsfontosságú szerepet játszik a 100 éves kor potenciális elérésében . Sok zöldség , gyümölcs , egyszerű és különleges fűszerek , az ottani éghajlatnak , környezetnek megfelelően ,mind hozzásegítik az ott élőket , hogy vidáman éljék akár időskori mindennapjaikat.  Nálunk a nyugdíjasok többsége ,elsősorban a városban élők ,nem jutnak kellő mennyiségben ezekhez  ,mert a pénztárca és a piaci árak nincsenek összhangban. Étkezz egészségesen ,bár lassan sokak számára , a kevesebbet egyél sem lesz idegen ,mint élet filozófia. Szóval zúgolódás ide vagy oda vannak alap dolgok ,melyeket minden fórumon mantráznak , hogyan éljünk , de ez sem garancia a hosszú életkor elérésére.  Többször láttam már azt a jelmondatot is , miszerint az 50 az új 30 , a 60 az új 40 , a 70 akkor logikasan az új 50 és így tovább.  De jó is lenne , ha igaz lenne, bár az igazság az ,hogy ez csak reklám ,jól hangzik. Ma már tudom sok idősebb ember életét látva környezetemben ,hogy az életkor létra fokai szorosan kapcsolódnak a betöltött születésnapokhoz , évekhez ,persze kivételek mindig vannak. Nézzük ,mit jelent ez  - 50 ig meg sem rezdülünk, éljük az életet ,peregnek az évek , nőnek a gyerekek, építjük az anyagi bázist ,a karriert , ki így .- ki úgy. A szerencsésebbek ezzel még 60 éves koruk táján is így vannak és a fittség , az egészséges életmód filozófia megteszi hatását.  Jól vagyunk, minden rendben. Ilyentájt az egészség megőrzése még nem foglalkoztat bennünket annyira, amíg a testünk máshogyan nem jelez. Járunk szűrésekre ,kvázi mindent megteszünk , hogy tovább éljünk.  Ekkor jön a bukfenc ,melyről sokat hallunk , nem ragozom. Hirtelen másokkal bekövetkező események , melyek számunkra is figyelmeztetést jelentenek , az idő múlik. Az említett létra fokai egyre közelebb esnek egymáshoz és egyre keskenyebbek. Nana, vigyázzunk , a hosszú életkor nem mindenkinek adatik meg. 

Mit tehetünk ? Pár dolog ,ami nekünk bevált, eddig ,

- aktív élet , betegség tudat helyett hasznos időtöltés ,például munka, ne állj le , dolgozz tovább, ha lehetőség van rá. Mindig van lehetőség, csak rugalmasan kell hozzáállni.

- tervek ,tervezés, álmok ,szorosan kapcsolódó fogalmak , melyek rákényszerítenek ,hogy előre nézzünk és tegyünk elérésükért.

- pozitív szemlélet , mely idősebb korban valódi kihívás, mert a morgás ,okoskodás ,időskori általános tulajdonság ,mely elől nincs menekvés , kezelni kell.

- társas kapcsolatok ápolása -aki hosszú ideje és ideig kellemes párkapcsolatban él, tekintse ezt az élet legnagyobb ajándékának . A barátok ,haverok , ismerősök fontosak , általuk láthatjuk teljességében a világot, egy -egy találkozás , közös program színesíti a mindennapokat.

- ápolt külső őrzése - törődj magaddal ,akkor is ha többnyire otthon vagy. Nem szépségversenyre hajtunk  ,hanem a jól ápolt külső elégedettséget ad ,arról nem is beszélve ,hogy programot is jelent, fodrász stb. sokat segíthet.

- fittség ,energiaszint tartás és fokozás , jót tesz a vérnyomásnak és a testsúlynak is . Nem vagyok egy sportos típus ,de bőszen figyelem a telefonon , hány lépést tettem meg aznap és amikor sikerül elérnem a napi kitűzött célt , örülök.

- a betegség , egy project , kezeld ennek megfelelően, persze addig ,amíg nem halunk bele. Addig , amikor jelentkeznek a tünetek, kezeljük profi módon , tegyünk meg mindent a gyógyulásért, ne adjuk fel. Gyógyulás, lezárás , továbblépés. Úgyis jön a következő ez már csak ilyen , az élettel együtt jár. A rossz beteg tudat , sokaknak okoz kárt és további betegségeket. 

Mindezeket a teljesség igénye nélkül írtam le ,lehetne sorolni tovább. A Blue Zone helyszínein élő idős emberek azt tükrözték felém , jó úton járok , járunk. 

Meddig ,ez már más kérdés, de érdemes tennünk érte ,hogy a létra csúcsára elérjünk, 100 év ,ez a terv.

Nektek is ezt kívánom !!!

 

CSAK...

Érdekes szó, rövid, velős, lényegre törő.Mostanában több dologra mondják- mondjuk válaszként , mi-miért történik.

Nemcsak a leírás , a kiejtés is fontos. Ahogyan mondom - CSAK , NEMCSAK ,CSAK AZÉRT IS , lehet keményen , ütősen vagy akár szelíden , kétkedően kimondani .

Tudjuk, a kommunikáció az egyik legfontosabb fogalom , képesség, érték a mai világban. Változik a világ , a beszélt és írott kommunikáció egyaránt. Van ,aki 13 könyvet visz magával elektronikusan ,ha nyaralni megy , mások ,mint például én is csak a papírra nyomtatott könyvet tudom elképzelni az olvasás címszó alatt. Miért -kérdezhetném , CSAK , de ez már belém ivódott. Drága anyám ,aki magyar tanár volt , igyekezett belénk táplálni a magyar nyel ,szó szeretetét és ez megmaradt a mai napig. Bár 14 éves koromig könyörögni kellett, hogy legalább a kötelező olvasmányokat olvassam el a nyári szünetben. Egy szép könyv , a lapok illata az olvasás élményét gazdagítja . Nyaralás előtt párommal megy az agyalás ,milyen könyvet vigyünk magunkkal. Érdekes legyen ,mindkettőnk érdeklődésének megfeleljen ,tudjunk kiolvasás után cserélni. Ugyanakkor két állandó könyv útitársam is van ,az egyik a Noszty fiú esete Tóth Marival és nemcsak ,azért mert a cselédlányt úgy hívják benne, ahogyan engem Kovács Klárának ,ami segít ráébreszteni , mi -minden lehet még belőlem. A másik a Szent Péter esernyője ,melyben egy bot is szerepel ,amibe sok pénzt rejtettek. Nekem is van már botom ,de sajnos pénz nincs benne. Mindkettő Mikszáth regény , így már eleve rossz nem lehet. Imádom a nyelvezetét , a tartalmát , mondanivalóját , a leírásokat és párbeszédeket ,olvashatom századszor ,akkor sem unalmas. Sőt mindig felfedezek bennünk újdonságot ,mely örömet okoz. 

A beszélt nyelv még inkább változik, úgy gondolom. Hallom, érzékelem , nap mint nap bármerre járok. A generációk közötti kommunikációban az online kapcsolatok reneszánszát éljük , legyen az telefon  vagy bármilyen más média csatorna , eszköz. Rövidítések , melyek felét nem értem ,kevert nyelv használat , az angolra gondolok, mely szép lassan bekúszott mindenhova. Feliratok, reklámok és minden más információs csatorna vegyesen használ magyar-angol nyelvezetet.

A CSAK  szó használat persze egészen más . Mondom itthon , hogy az írásom címe - csak. Az női szó ,hangzik a férfi megközelítés és pont. Miért - CSAK. Egy frászkarikát női dohogok , ma már lassan nincs is olyan ,hogy férfi vagy női  ,mindegy ,emberi - ahogyan semmi sem egészen fehér vagy fekete. Mindenki használja lépten- nyomon ,mert jelentősége óriási.

Amikor ezt a szót kimondjuk , a mondat végén nincs apelláta ,a  téma be van fejezve , szép germanizmussal élve . Nincs vitának helye , csak és kész , punktum. Lezártuk a helyzetet , a témát ,bármiről is legyen szó. Ilyen volt annak idején a matematikai tézisek sora ,amihez nem igazán konyítottam és amikor magyarázatra vártam, a válasz többnyire az volt , csak és ennyi. Ne vitatkozz már , elég legyen ,fejezd be. A csak ezt jelenti. Nem kell mindenre keresni , kutatni a választ , az okot és okozatot . A csakis , a csak egyes változatai már más lapra tartoznak . Mutánsok, a csak ,módosult változatai ,melyek cizellálják , árnyaltabbá teszik a kommunikációt. A fenébe is ,morfondírozok , miért ez a sok csak - ahelyett ,hogy logikus, érthető kérdések és válaszok állnának egymással szembe. Mondtam már ,hogy CSAK ,hagyd abba , ne vitatkozz. Fogd be ,elég legyen ,nem érted ! Ne vitatkozz folyton ,fogadd el a status quo-ot, örülj ,hogy élsz ,dolgozhatsz ,boldogulj ,ahogyan tudsz ,ne nézz körül. Élj a má-nak , ne törődj a holnappal ,majd ráérsz foglalkozni a jövővel , amikor ott vagy ,persze ,ha megéred. Mégis , egyre többször hallom, látom figyelem az embere4k megnyilvánulásait. Napról-napra aktívabbak , nyíltabban fejezik ki véleményüket , a mindennapi életüket érintő eseményekről , dolgokról. Már nem elégszenek meg a CSAK magyarázattal , hanem értelmes , érveken alapuló válaszokra várnak. Kiktől , azoktól , akiktől eddig a CSAK választ hallották.  Ez a megközelítés ,felfogás , akció és reakció segít abban , hogy ne csak figyelemmel kísérjük és passzív szemlélői legyünk a körülöttünk levő világnak ,eseményeknek ,hanem valódi részesei  vagy akár fontos döntéshozói . A folyamat megindult , lassan halad ,de előre , ez már megállíthatatlan.  A CSAK folyó - eddig csendesen vagy hangosan csordogált , elfogadtuk , ahogyan szoktuk , most pedig már nem érjük be egyszerű CSAK válasszal. Tetszik, igen ,érdemes változtatnunk , akár saját magunk szemléletén is. Akkor már nem CSAK , saját kis életünkről cserélhetünk eszmét , vitatkozhatunk ,hanem bízom benne a döntéseken is változtathatunk. 

A végeredmény már nem minden esetben a CSAK választ jelentheti ,hanem olykor-olykor befogadó fülekre talál  ,nemcsak rávágják a sztereotip, elcsépelt választ.

Így lehet változtatni életünkön, a szabályok világában ,melyek a CSAK bástyát jelentik. Nem kell elfogadni az illogikus  magyarázatokat , semmitmondó visszajelzéseket , igenis megkérdőjelezhetjük  az érthetetlen döntéseket , a CSAK -kal elintézett ,megfellebbezhetetlennek tűnő vélemény nyilvánításokat.

Hűség

Nem véletlenül választottam a hűséget témának, mert ,mint érték talán ez változott a legnagyobb mértékben.

A mai napon, héten , aki olvassa a címet , azt hiheti, hogy egy betűt eltévesztettem, hiszen a hőség fogalom jobban illene a mostani helyzetre. Augusztus végi hőség , amilyen még életemben nem volt , mert korábban huszadika volt a szezonválasztó nap. Pár nap hűvös idő utána indult az indián nyár - vénasszonyok nyara , mely ha szerencsénk volt ,akár október végéig kitartott. Mi történik mostanság csak kapkodjuk a fejünket , merre haladunk sok szempontból és ebbe az időjárás is beletartozik. 

Mi vár a gyerekeinkre, unokáinkra, hogy csak a belátható generációkat említsem. Jobb nem bele gondolni , mert a katasztrófa filmek képsorai aktuálissá válhatnak. Nem bocsátkozom jóslatokba , inkább maradok a realitások talaján. A változások mindent érintenek , a környezetet, az emberi tulajdonságokat csakúgy, mint mindennapi kenyerünket.

Nem véletlenül a hűséget választottam témának, mert ez az érték talán a többihez képest is jelentősen módosult. Becsület , tisztesség , megbízhatóság, felelősség vállalás , elkötelezettség , megannyi érték, érdemes és követendő tulajdonság , melyek némelyike más értelmezést nyer a belemagyarázás okán, sokan mást értenek alatta, mint, amit valójában jelent.

Hűség , légy hű magadhoz , szól Eric Knight , amerikai író regényének címe és ennek így is kellene lennie, minden korban, nemtől és korosztálytól függetlenül. Hűséget fogadunk választott partnerünknek, gyerekeinknek, munkaadónknak és amikor ezt tesszük , abban a pillanatban komolyan is gondoljuk. Az élet , a gazdaság , a politika területén is erre fogadnak , ösztökélnek bennünket , mely kitarthat egész életünkön át vagy változtathatunk a megközelítésen.  Mi az ,ami a hűséget felülírja minden helyzetben ? Szerintem a tisztesség , az eskü, az adott szó, a fogadalom, amire hűséget vállaltunk.  Ha változnak a körülmények , nem úgy alakulnak a dolgok ,ahogyan és amire hűséget fogadtunk, mit kell tennünk? Jó kérdés ! Légy hű magadhoz, gondolj erre - és már megkaptad a választ. Ez a legfontosabb , vállalható e a hűség, ha már nem akarunk hűek lenni ,ahhoz ,ami jelenleg van , csak ahhoz ,amire eredetileg hitet tettünk. Te is változz ,ne csak a körülmények - szoktam javasolni . Ez vonatkozik az örökre fogadott hűségre is , ha szükség van rá. Pénz ,hatalom, fegyver ,paripa -illenek hozzánk magyarokhoz. Érdemes magunkba nézni és megkérdezni a belső hang által - mihez vagyok hű? A pénz egyszerű téma , hiánya keserves lehet ,megnehezíti a mindennapi életet. A túlzott , pénzhajhász élet megbosszulja magát, aki pénzre esküszik és fogad hűséget, soha nem elég alapon , téveszme vezérli és valójában nem élvezi az élet apró örömeit. Később szembesül az élet múlandóságával ,miszerint a sírba nem vihetünk semmit magunkkal. Maximum a temetési szertartás lehet díszesebb , de ez már kit érdekel. Mire ment a nagy köteg pénzzel, elrontotta gyerekeit , akik azt hiszik a pénz az Isten és ezáltal nekik mindent szabad. Amikor veszítenek a tőzsdén, azt hiszik itt a világ vége . Tehát a a pénzhez való hűség talmi, múlandó ,nem melengeti a szívet, csak a zsebünk duzzadhat súlyától. Amennyi pénz szükséges céljaink eléréséhez ,annak előteremtésére fókuszáljunk a többi csak hab a tortán. A hatalomhoz való hűség sem boldogít jobban, mert nem tart és tarthat örökké. Minden véget ér egyszer és akik elhitették a hatalmasokkal, hogy különbek a többiektől , észrevehetik , hogy a hozsannát zengő kórus a hatalom elvesztése után azonnal eltűnik. Mindenfajta hatalomra igaz ez, gazdasági , politikai egyre megy. A hűség lehet állandó , gondoljunk családunk tagjaira, de változó is, ha nem tudunk azonosulni az új feltételekkel. 

A lényeg , a magunkhoz való hűségben rejlik, amikor tükörbe nézünk , kit látunk ? Olyan embert ,aki nem szégyenkezik, hanem a szemünkbe néz és vállalja önmagát, a tetteit következményeivel együtt. Nem könnyű feladat ,mert ,aki mindenre keres és talál magyarázatot ,hogy elkerülje a saját magával történő szembesülést, már nem is téma , mennyire hű önmagához, mert a kép torz, hamis. Kell ez nekem? Megéri a pénz ,a hatalom , a pozíció ,amikor a látszat dolgok átveszik a hatalmat felettünk és ideig- óráig elhitetik velünk, hogy mi  vagyunk a világ nyolcadik csodája.  Mi az életcélod, hogyan élsz , mely emberek, bizonyos dolgok fontosak számodra , ez ,ami irányítja életünket. Erre kell keresni a választ és küzdenünk , hogy elérjük, amire vállalkoztunk. Hűen magunkhoz , mely az életkor előrehaladtával nem tűri a mellébeszélést és a rózsaszín tükröt sem.

Nemrég olvastam és tetszett az erre vonatkozó mondás, miszerint, 

Becsüld azokat az embereket , akik legalább három nyelven beszélnek,  - egyenesen - őszintén és a szemedbe.

Ritka kincs. Légy hű magadhoz, mert élni így érdemes !

 

 

Ünnepeld magad !

Bár már írtam a témáról, az ismétlés sosem árt. Mélyíti a tudást. A kapcsolat fontos. A kapcsolatrendszer ápolása időigényes, fáradságos, de élvezetes művészet. Egyik eszköze például a névnapok ünneplése

Szerencsés vagyok, mert egyszer egy évben - augusztus 12-én ünneplem névnapomat , a Klára napot. Manapság a névnap kihalóban lévő esemény, ünnepnap ,pedig érdemes rá figyelni. Miért is ? Tudjuk a kapcsolati háló kialakítása, ápolása fontos a karrier és a magánélet terén is. Szerintem az egyik legfontosabb siker faktor,  ami a mai magyar valóságban egyértelműen megmutatkozik.  Én is építem ,gondozom  a magam kis világában, hogy tudjanak rólam , tudassam ,mit csinálok és növeljem szakmai és emberi hitelességemet ,minél szélesebb körben. Ehhez a névnap kiváló alkalom, eszköz. Nem családi ünnep, mert a születésnap az igen , nem tartozik másra a facebook-ra sem ,csak a legszűkebb családi ,baráti ,érzelmi környezetünkre. A névnap az más, benne van a naptárban ,tehát publikus- minden által tudható, figyelemmel kísérhető. Persze van olyan sláger névnap, mely akár ötször is szerepel a naptárban ,de ennek kezelésére is megvan a technikám. Figyelem a naptárt és az ismerőseim körét, kinek - mikor van a névnapja és gratulálok. Írok ,nemcsak üdvözletet ,jókívánságot , blog írást, ami az alkalomhoz illik. Sokak szerint teljesen felesleges a névnapok ünneplése , főleg a fiatalabbak körében , akik nem is nézik a naptárt, minek - mondják ott a telefon tudjuk milyen nap van ma. Ugyanakkor elfelejtkeznek egy fontos momentumról , a másik vagy éppen saját magunk ünnepléséről, mely ritka alkalom. Igen ma az én - az ő napja van , gondolok rá és ezt tudatom is vele. Jelzés, szimpátia kifejezés , kommunikálok, kapcsolatot ápolok. Ezt az eltűnőben lévő műfajt érdemes feléleszteni ,mert érdek nélküli, udvarias , figyelmesség - a másik megbecsülése ezen a módon. Köszöntelek ,nem kérek semmit , csak gratulálok a Te napodon és küldöm jó kívánságaimat , melyekre mindenkinek szüksége van. Akkor is ha azt mondja - ne már , hanyagoljatok, ekkor hülyeség, névnap -  de mégis jólesik. Ritka a jó szó , melynek erejét ne becsüljük le. Segít , főleg olyankor ,amikor nem vagyunk a top-on és vágyunk egy jó szóra. Az idő halad és a naptárban szereplő nevek jórészét már nem viselik sokan vagy ritkává válik. E mellett új nevek divatosak , melyek a mai közízlésnek megfelelnek, de sok közülük erőszakot követ el a magyar nyelven. Hol vannak az Erzsébetek , Margitok, Józsefek és Ferencek , de joggal említhetném a saját keresztnevemet , a Klárát is. Kiskoromban nem szerettem ,sokan vannak így a saját nevükkel , pláne a becézett formáitól a Klári és Klárikától kaptam agylobot. A rendszerváltás után bekerültem a multis mókuskerékbe, ahol több külföldi kollegával dolgoztam ,akik feszt Klárá-nak hívtak és ez tetszett. Komolyságot, jó hangzást jelentett ,így már megbarátkoztam a szüleim által választott névvel. Jó apám egy akkoriban divatos színésznőtől vette a és adta nekem a nevet. Nálunk csak egy név dukált ,nem is vágytam többre. Amikor valakit Klárának hívnak és mondjuk felhívom telefonon rögtön arra gondolok, hasonló korú lehet hozzám, plusz - mínusz 5 év ,tehát akár tegeződhetünk is ,mert hasonló korosztályhoz tartozunk. Egyszer találkoztam egy fiatal nővel ,akit szintén így hívnak és említette, hogy nálunk a családban a Klárá-k generációk óta követik egymást ,mely név mai is él ebben a környezetben. Szép szokás. Fiús családoknál ez gyakoribb, lányok esetében még nem hallottam. A gyermeket váró párok körében gyakori játék ,milyen nevet válasszanak a jövevénynek , mivel sokan már jó előre tudják a születendő gyermek nemét. Az én időmben , anno nem így volt , úgy ahogyan a kismamák akkoriban kevesebbet jártak orvoshoz , maximum vérvételre ,nem csináltunk nagy hókusz-pókusz- t az anyaságból ,igaz hogy jóval korábban szültünk ,mint mostanában teszik a nők. Akkor is volt terheskönyv ,súlymérés kerültük a vashiányt és próbáltunk egészségesen táplálkozni. A név választás sem tűnt bonyolultnak , időszakonként változtak a divatos nevek, ahogyan ma is. Első gyermekemet várva, még a szülés előtti pillanatokban is ment a névháború , fiú Zsófi vagy lány Zsófi volt a variáció, szerencsére lány lett , Zsófi.

Így maradtak örökzöld nevek, szép számmal írhatok például a Zsuzsannáknak , Katalinoknak ,de ugyanúgy említhetném a Lászlókat , Pétereket is. Mi lesz 10- 20 év múlva, tobzódnak a Bálintok ,Bencék -az Annák és Hannák , de eltűnnek a korábban ,megszokott , anno gyakori nevek. Visszatérve az eredeti gondolathoz , jó játék a névnap ünneplés , én kedvelem , gyakorlom. Reggel megnézem a naptárt , kit köszönthetek ma ? Már írom is az üdvözletet. A felhívós köszöntés , más kategória , csak a szűkebb ,szorosabb ismeretségi körben levőknek jár. Szeretem hallani a hangját , meglepetést , örömet szerezni , hogy jól induljon a napja. 

Ünnepelje magát , ünnepeljem magam , ritka alkalom , legalább a névnapomon élhessek vele.

Az érzelmek erősítik a pozitív gondolkodást ,erőt adnak, lendületet a napi feladatok, tennivaló elvégzéséhez.

Ne habozz , ünnepeld magad és környezetedet , amikor csak alkalom van rá és lehet , örüljünk együtt , ahogyan ezt én teszem Klára napon.

süti beállítások módosítása