55+

55+

Forca Italia! Hurrá nyaralunk!

Utazni jó, sokat utazni még jobb! Az idei év eufóriája érződik a nyári hangulaton, vakációzni, nyaralni itthon, belföldön, mindegy csak induljunk már!

2021. július 13. - Klara Csik

Régebben, gyerekkoromban nekem a nyaralás a Balatont jelentette, azon belül is a Balaton déli partját, a Badacsonnyal szemben. Ma is ez a rész nekem a Balaton, e tájon érzem otthon magam, a többi helyen turista vagyok. Szerencsések voltunk, nagyanyám vágya volt egy balatoni telek, még 1936-ban. Nem volt gazdag a család, de ő megoldotta. Olyan jól főzött, hogy vitték tőle az ételt és ebből a pénzből a Nádasdy grófék parcellázási akciója révén megvette a hőn áhított telket. Kis házacska is épült rá, ami a családdal együtt bővült. 47 nyarat töltöttem ott, majd huszáros döntés után eladtuk. Több oka is volt, de végül így lett kertes házunk, ami ugyan nem pótolta a Balatont, de a kétlaki életre már nem is volt szükség. Azóta eltelt 20 év és a nyaralás fogalma is megváltozott, pláne ha a vírus helyzetre gondolok.

Tovább

Kutya meleg van! A Te kutyádnak és Neked is? Blog-novella -1.

Tombol a nyár, az a dolga és már kifelé megyünk ebből is. A kutya ügy is ehhez kapcsolódik, sokakat érint, mert Magyarország kutyás ország, több mint 2.000.000 kutya él velünk.

Nekünk is volt kutyánk, indirekten most is van, de ez hosszú történet, remélem ráértek elolvasni. Szeretem a kutyákat, bár kiskoromban egyszer annyira megkergetett egy, hogy jó anyám szerint a föld felett lebegve szálltam a nagy lendülettől, hogy előbb beérjek a kapun belülre, mint ahogyan a kutya utolér. Sikerült, azóta sem szeretek futni, csak ha kergetnek, de szerintem már nem bírnám, inkább megadnám magam, jöjjön, aminek jönnie kell. Majd csak kidumálom magam vagy jó tanácsokkal látnám el a támadót és végül ő fizetne a beszélgetésért.

Tovább

14 és 41 életem számai, 2021 június.

Szalad az idő, nem is szalad, száguld, minden pillanat értékes. Mindenkinek megvannak a saját fontos számai, melyek életét jellemzik.

Tudom, egyelőre mindenkinek egy élete van. Nekem is, mindannyiunknak. Tetszik az a gondolatmenet, hogy az időt nem lehet birtokolni, hanem csak rendelkezésünkre áll és ezért minden pillanatot érdemes kihasználni, mert csak előre tud haladni, visszafelé nem. A tíz évenkénti haladás a különleges események mellett mérföldköveket jelent, melyek mutatják az utat, hol tartunk, merre haladunk életünk során.

Tovább

Igen, elindultunk.

Már két hete elkezdődött a való élet, ami újult erőt adott a 2021 további időszakára.

Eltelt fél év és már megint nyár lett, ami tavaly is jól kezdődött. Nyitottá vált a világ egy része, indultak a nyári programok, bár tavaly óta sokat tanultunk. Mit is? Óvatosabbak lettünk, még mindig hordjuk a maszkot, pedig már igazán nem is kéne. Tervezünk, de körültekintően és várjuk a teljes feloldozást. Jó hírek. Jöhet a mutáns, de már másképpen nézzük a helyzetet. Beoltva, védettségi igazolvánnyal ellátva, ami még sok helyen nem használ. Hiába a sok megpróbáltatás, kell a PCR teszt, ha jót akarunk magunknak és átkelünk a határon. Tesszük a dolgunkat és már várjuk, hogy elkezdjük a nyaralási programot, pont ugyanúgy, ahogyan tavaly tettük volna.

Tovább

Te is ügyfél vagy? Mindennapi gondjaink.

Vége a karanténnak, mehetünk szabadon, sőt közterületen már a maszk sem kötelező. Mindenki igyekszik elmaradt dolgait intézni, a hivatalok is készen állnak az emberek fogadására.  Vagy mégsem? Kicsit kusza a rendszer és amiért megírom, az ok, hátha tehetek valamit a fejlődésért. A mostani környezetben, amikor mindenki az utánunk hagyott környezeti lábnyomról beszél, érdemes lenne az ügyfélkezelési lábnyomról is véleményt cserélni.

Tovább

Kedves Katalin,

már amikor a Pfizer nevet megismertük és tanulni kezdtük a nevedet, büszkeséggel töltött el, hogy egy magyar nő, aki innen indult csodát művelt, és neve egybeforr nemcsak a magyarok, hanem az egész világ szemében egy csodálatos kutatás eredményével, mely során felvehetjük a kesztyűt a vírussal. Különösen közel éreztem magam személyiségedhez, hiszen hasonló korosztályhoz tartozunk és a gyökerek, az akkori magyar valóság számodra is meghatározó volt. Nőként, mondhatnánk, ez még nagyobb dolog, mert a férfi uralta világban kevés az a nő, akinek érdemeit a férfiak is teljes mértékben elismerik.

Tovább

Anya csak egy van!

Ez a mondat sokszor elhangzik, de a valódi tartalmát nem szoktuk firtatni. Először is nem biztos, hogy egy van, mivel a sok elvált családban több felnőtt is körülveszi a gyerekeket és a szeretet, gondoskodás megnyilvánulása nemcsak vérszerinti kapcsolatból fakadhat. Nem könnyű feladat az anyaság, mely a biológiai rendeltetés mellett ma 2021-ben, ahogyan már sokan, sokféleképpen megírták, a család, a munka, az önmegvalósítás mellett több tucat tevékenységet takar.

Tovább

Maradjak Csendben!?

Amikor elkezdtem írni a blogot óriási ötletnek tartottam és úgy gondoltam, hogy sokan olvassák szívesen, amit számos levél, komment is bizonyított. Mostanáig. Megírtam a Gender című írást a héten és ahogyan szoktam, közzé is tettem Facebookon és Linkedinen, hogy minél többen olvassák, figyeljenek rá. Mivel a téma közérdekű és aktuális a statisztika szerint is többezren olvasták az írást. Hurrá, akár örülhetnék is a hírnek, de tudjuk, hogy ahol öröm, ott üröm is van, ez most sem történt másképp. Valaki 700 nem tévedés, több mint 700-szor küldte el ugyanazt az értelmetlen, zagyva, alpári hangnemben íródott kommentet a blogra, amit igazán nem is értettem. Mi van? Ki és mit akar, mi nem tetszik vagy tetszik? Máig nem értem a dolgot, de azért kicsit megijedtem. Mi történik körülöttünk? Az én korosztályom, ami inkább 60 pluszos nem is 55 +, megtanulta, hogy óvatosan kell fogalmazni és sok esetben csendben kell maradni, ahogy a címben is írtam.

Tovább

Gender és ember 2021-ben

A gender szó lett az egyik legtöbbet használt és a hírekben is felmerülő fogalom az utóbbi hetekben. A normál halandót, az átlagembert nem maga a szó érdekli, bár sokan nem tudják mit is jelent. Az értelmező szótár szerint egyszerűen a nemek együttes kifejezője a gender szó, tehát akár az ember szó is helyettesíthetné. Mégsem ezt használjuk. Miért nem tesszük? Tiltakozás, harc, feszültség, demonstráció, mind, mind a gender szó használata miatt.

Tovább
süti beállítások módosítása