A HOF is  gyakori téma, a jelenség mindennapjaink részévé vált. Érdekes módon a magyar tulajdonban levő cégek életében a vírus nem hozott akkora változást ebből a szempontból, mint például a nemzetközi illetőségű, itthoni leányvállalataik munkastílusában. A vírustól való félelem átjárta a világot, és sokan rettegtek attól, mi lesz, ha elkapják.  Joggal. Tudom, könnyen beszélünk, a mi családunkban nem volt halálos a megbetegedés. Mi is átestünk rajta idén nyár közepén, szerencsére a könnyített variáción és a július első két hete ennek jegyében telt. Öt nap karantén, torokfájás, kis hőemelkedés, gyenge közérzet, de elmúlt. Itthon maradtunk.

Mostanában többen írtak a témáról, de ahányan vagyunk annyiféleképpen látjuk ezt a dolgot, ami természetes. Kezdjük az elején. Vasárnapi ebéd, már családokon belül sincs véleményegyezés, nagy hévvel vitatkozunk, mindenki a saját igazáról próbálja meggyőzni a másikat. Minden előfordul pro és kontra, ellene és mellette, egy igaz van, a sajátod, mert mindegyikünk meggyőződése tántoríthatatlan. Nem engedünk a 21-ből. Érvek és kontraérvek, de már ezt megszokhattuk.

Szeptember nálunk még a nyár hónapja, mert általában ilyenkor indulunk útnak, amikor már legtöbben hazajöttek a nyári szabadságról. Felnőttek a gyerekek, már lassan az unokák is, hova sietnénk. Az igaz, hogy dolgozunk ezerrel, mert a munka szenvedélyünkké és életformánkká vált. Szeretjük, amit csinálunk, lelkesedésünk töretlen, amíg van megbízás tesszük a dolgunkat, ami manapság anyagilag is jól jön a költségek növekedése láttán. A munka megvár, de a forró drót fennforgás esetére külhonban is működik hála a technikának.

Számomra ez a város a világ közepe. Több mint 35 éve voltam ott először és már akkor elvarázsolt. Amikor először voltam ott, kapkodtam a fejem a sok látnivalótól, azóta is vannak kedvenc helyeink életem párjával, ahova vissza-vissza járunk.

Vasárnap reggel szürreális időjárás következtében nagy hóra ébredtünk. Hihettük volna, hogy karácsony van, de “csak” a választás napja volt. Korán reggel akartunk szavazni, de a hó felülírta a döntést és csak reggeli után indultunk. Sokan voltunk, de flottul haladt a történet. Készültünk, tudtuk mit kell tennünk. Megtettük.

Dúl a háború, minden szinten. A politika szinterén a pártok csatája. Emberi, normális és durva eszközökkel, ahogyan közeledik a választás időpontja egyik fél sem bánik kesztyűs kézzel a másikkal. Mindent elsöpör a győzni akarás, a másik legyőzésének vágya, akarata. Már mindenki megcsömörlött a plakát hadjárattól. Nem okoz  örömet, hogy acsarkodva feszülnek egymásnak a máskor okosnak, kvázi intelligensnek kikiáltott magyar emberek.

Évtizedekkel ezelőtt más volt a megközelítés. Sarkosan fogalmazva az volt a motto, hogy nem adok senkinek, nekem sem ad senki. Majd mások megoldják a problémákat, de nem mi. Minek a jótékonyság, nem a mi dolgunk. Nem kérek  és nem is adok. Mindenki törődjön a maga dolgával, sokszor hallottam ezt a mondatot. Ez már a múlt. A mostani fiatal nemzedék számára természetes az önkéntes munka, mindent tudnak a környező világról és szívesen támogatnak jó ügyeket. Az internet és a különböző platformok, közösségi fórumok világában az információ zuhatag szinte felfoghatatlan. Tömérdek dolog érdekel bennünket, a bőség zavara tapintható. A fontos célok támogatása ma már életformává vált és folyamatosan bővül a témák tárháza, hacsak a fenntartható fejlődésre vagy a környezetvédelemre gondolunk. Emellett az egymás segítése megmozgatja a szíveket és kinyitja a pénztárcákat is. Gondoljunk például egyes műtétekre való gyűjtésre, melyek egy híradói vetítés után százezreket mozgósítanak az adakozásra. Együttérzünk mások gondjával és segíteni akarunk, mely természetes emberi magatartás. Az emberek alapvetően jók, de sokaknál ez nem automatizmus. Folyamatosan  tanuljuk, hogyan kell jót tenni, a mai gyerekek már ilyen szemléletben nőnek fel és ez így helyes.

Mit tehetünk, mit tegyünk? A mindennapi élet sem megy könnyen, bár erőltetem a témát és úgy csinálok, mintha rendben lennének a dolgok. Pedig, mint tudjuk, korántsem. Kelek, azonnal nézem a híreket, olvasom a történéseket, majd végzem a napi rutint. Reggeli készítés, indul a nap. Készülök a következő projektre, elfoglalom magam, de közben dolgozik bennem az ideg.

Nehéz helyzetben és békében is az egyik  legfontosabb képesség a döntéshozatal -a választás jó és rossz vagy éppen rossz és még rosszabb között. Lehet jól vagy rosszul dönteni, de dönteni kell. Ha vezető vagy ez a munkakörből is következik, döntened kell, tőled várják sokan a megoldást, az iránymutatást, mely a jövőt fémjelzi. Nem eshetsz pánikba, még akkor sem, ha legszívesebben hagynál csapot, papot és menekülnél a helyzet,a döntés elől. Így van  ez most is háborús környezetben, ami közel hozzánk történik. Jönnek folyamatosan a harcok elől menekülők, akik hátrahagyva értékeiket, életük munkáját, lakásukat, házukat, földjüket, kisebb vagy nagyobb csomaggal elindulnak.

Sokféle magyarázat, összeesküvés elmélet létezik, mennek a viták, egyetértés és vélemény eltérés, kinek neme, vallása, habitusa és meggyőződése szerint. Fújjuk a magunkét, de igazán nem tudjuk, mi lesz a folytatás, mivel a háború kezdetét is alig akartuk elhinni.