Ahogyan telnek az évek a kapcsolat rétegek rakódnak. Most, Halottak Napja közeledvén , az 55 + korosztály szembesül elsősorban azzal. hogy egyre több szerette , ismerőse, haverja , barátja, sorstársa ,már nem él. Ez az élet rendje ,szokták mondani ,ahogyan azt is, hogy érdemes magunkba nézni időről -időre ,hol tartunk életünk folyamán, mit értünk el ,merre tartunk , ami csakúgy ,mint a születés, nem kérdés. A kapcsolati leltár hasznos , rendet rakhatunk közöttük , hogy a címben leírt mondat értelmet nyerjen. Kezdjük az elején. Megszülettünk és a külvilág érzékelése, szülők, nagyszülők, testvérek ,rokonok, már ott vannak körülöttünk és szerencsés helyzetben végig kísérik életünket. 

Már kisgyerekkorban az első közösségekben ,óvodában iskolában meg már pláne kialakulnak az első társas kötelékek, melyből később ,akár barátság is válhat. Ezekből lehetnek az életre szóló barátságok, melyek nagyon ritkák , éppen ezért megbecsülendők. Múlnak az évek , a sorsközösségből eredő kapcsolatok száma egyenes arányban nő, a megélt eseményekkel, utazásokkal , nyaralásokkal , munkahelyi kapcsolatokkal. Ideid-óráig őrizzük ezeket, majd az idő múlásával  feledésbe merülhetnek ,de elég egy emlékeztető szó, hangulat, illat ,ami felidézheti bennünk az élményt , a körülményeket, emlékeket. A fiatalabb nemzedékek tanítása a megfelelő kommunikációra ,a  társas kapcsolatok kialakítására, a kapcsolati tőke felépítésére és ápolására a siker kulcsa lehet, ha jól élnek vele. Kulturált viselkedés, megnyilvánulás , az emlékekre is vonatkozik, mint elvárás. Most itt van az emlékezés ideje November 1. - Halottak napja.

Minek menjek a temetőbe ,amikor elég ha itthon  gyújtok egy gyertyát- mondják a mi családunkban is ,ahogyan sokan mások. Számomra ez nem kérdés, mennem kell, mert fizikailag ott vannak eltemetve , akik közel állnak hozzám, szeretem őket és őrzöm emléküket, mindaddig ,amíg élek és tudok emlékezni. A temetés, a búcsúztatás, az emlékezés is változásokon megy keresztül , mint ,ahogy mostanában minden körülöttünk. Az idősebb generációk tagjai terveznek ,gondolnak az elmúlásra ,hogyan temessék el őket, ha eljön az idő. Klasszikus ,koporsós  vagy éppen hamvasztás , de mostanában elterjedt a szórásos szertartás is. Bővült a menü lista, ki, milyen módot választ illetve hozzátartozóinak , mire van pénze. Ezek  az életünkkel kapcsolatos, fontos események sokba kerülnek , kezdve a születéstől , a ballagáson át, az esküvőig , a váláson keresztül , a temetésig. Minden pénzbe és egyre többe kerül , ilyen világot élünk. A héten aratnak a virágosok, mert nemcsak az élelmiszer és a fűtés kerül többe a sírra helyezett virág is.

Egyik nap éppen arra gondoltam ,meddig él egy ember ?  Addig ,ameddig fizikailag jelen van  és a jelenléte meghatározó számunkra vagy még tovább ? A jó válasz, addig élünk tovább ,amíg emlékeznek ránk.

Tehát jó esetben  még kaphatunk akár 20-30-50 évet is , a halál után , ha van ,aki emlékezzen ránk. Vasárnap, családi ebéd utáni kellemes , ejtőzős beszélgetés közben beszélgettünk, unokák, gyerekek, ment a storizás a már nem élő szeretteinkről. Jó volt hallgatni ,  az akkor még kisgyerekkorban , mára már fiatal felnőttekké cseperedett unokák felidézett emlékeit . Ott voltak velünk az emlegetett családtagok , ha nem is fizikailag , de érzéseink, a szeretet kifejezése, élmény nekünk is ,akik ismertük és szerettük őket. Velünk vannak, gondolunk rájuk.

Én is, amikor baj van vagy éppen nehéz döntési helyzetben vagyok ,anyámhoz és nagyanyámhoz fohászkodom , segítsenek. Mindig segítettek , életükben is és most is. Nélkülük semmire sem vittem volna, nemhogy karrierről álmodozhattam. Nagyanyám , aki hívő lélek volt , már egyetemi vizsgák előtt segített , imádkozott értem Szent Filoménához ,védőszentjéhez ,aki persze segített. Elég volt a kérés, dédi tedd kötelességed és biztos lehettem benne ,hogy a vizsga sikerül. Segítenek most is ,ha nem is tevőlegesen ,de lélekben velem vannak és ezáltal megoldom az éppen aktuális helyzetet. 

A mai nemzedékeknek is szükségük van emberi , érzelmi kapaszkodókra , melyek a technikai, túlpörgő világban, iránytűként, támaszként segítik életüket ,legyen az vizsga, felvételi vagy éppen a boldogság keresése.

Örömmel hallgattam , az emlékezést , melynek része a temetőbe járás, az ottani gyertyagyújtás ,sírgondozás. Ez a kultúra is változik, tudomásul kell vennünk, de a Halottak napja, kötelez , szükségünk van rá , hogy virágot vigyünk a sírokra, velük legyünk , legalább ezen a napon.

Otthon is emlékezhetünk, ha a kényszerítő körülmények úgy hozzák, de legalább évente egyszer, ilyenkor, November 1-én, Halottan Napján , áldozzunk, időt ,energiát arra, hogy ne  csak gondoljunk rájuk , hanem tegyünk is az emlékezésért.

 A HOF is  gyakori téma, a jelenség mindennapjaink részévé vált. Érdekes módon a magyar tulajdonban levő cégek életében a vírus nem hozott akkora változást ebből a szempontból, mint például a nemzetközi illetőségű, itthoni leányvállalataik munkastílusában. A vírustól való félelem átjárta a világot, és sokan rettegtek attól, mi lesz, ha elkapják.  Joggal. Tudom, könnyen beszélünk, a mi családunkban nem volt halálos a megbetegedés. Mi is átestünk rajta idén nyár közepén, szerencsére a könnyített variáción és a július első két hete ennek jegyében telt. Öt nap karantén, torokfájás, kis hőemelkedés, gyenge közérzet, de elmúlt. Itthon maradtunk.

Mostanában többen írtak a témáról, de ahányan vagyunk annyiféleképpen látjuk ezt a dolgot, ami természetes. Kezdjük az elején. Vasárnapi ebéd, már családokon belül sincs véleményegyezés, nagy hévvel vitatkozunk, mindenki a saját igazáról próbálja meggyőzni a másikat. Minden előfordul pro és kontra, ellene és mellette, egy igaz van, a sajátod, mert mindegyikünk meggyőződése tántoríthatatlan. Nem engedünk a 21-ből. Érvek és kontraérvek, de már ezt megszokhattuk.

Szeptember nálunk még a nyár hónapja, mert általában ilyenkor indulunk útnak, amikor már legtöbben hazajöttek a nyári szabadságról. Felnőttek a gyerekek, már lassan az unokák is, hova sietnénk. Az igaz, hogy dolgozunk ezerrel, mert a munka szenvedélyünkké és életformánkká vált. Szeretjük, amit csinálunk, lelkesedésünk töretlen, amíg van megbízás tesszük a dolgunkat, ami manapság anyagilag is jól jön a költségek növekedése láttán. A munka megvár, de a forró drót fennforgás esetére külhonban is működik hála a technikának.

Számomra ez a város a világ közepe. Több mint 35 éve voltam ott először és már akkor elvarázsolt. Amikor először voltam ott, kapkodtam a fejem a sok látnivalótól, azóta is vannak kedvenc helyeink életem párjával, ahova vissza-vissza járunk.

Vasárnap reggel szürreális időjárás következtében nagy hóra ébredtünk. Hihettük volna, hogy karácsony van, de “csak” a választás napja volt. Korán reggel akartunk szavazni, de a hó felülírta a döntést és csak reggeli után indultunk. Sokan voltunk, de flottul haladt a történet. Készültünk, tudtuk mit kell tennünk. Megtettük.

Dúl a háború, minden szinten. A politika szinterén a pártok csatája. Emberi, normális és durva eszközökkel, ahogyan közeledik a választás időpontja egyik fél sem bánik kesztyűs kézzel a másikkal. Mindent elsöpör a győzni akarás, a másik legyőzésének vágya, akarata. Már mindenki megcsömörlött a plakát hadjárattól. Nem okoz  örömet, hogy acsarkodva feszülnek egymásnak a máskor okosnak, kvázi intelligensnek kikiáltott magyar emberek.

Évtizedekkel ezelőtt más volt a megközelítés. Sarkosan fogalmazva az volt a motto, hogy nem adok senkinek, nekem sem ad senki. Majd mások megoldják a problémákat, de nem mi. Minek a jótékonyság, nem a mi dolgunk. Nem kérek  és nem is adok. Mindenki törődjön a maga dolgával, sokszor hallottam ezt a mondatot. Ez már a múlt. A mostani fiatal nemzedék számára természetes az önkéntes munka, mindent tudnak a környező világról és szívesen támogatnak jó ügyeket. Az internet és a különböző platformok, közösségi fórumok világában az információ zuhatag szinte felfoghatatlan. Tömérdek dolog érdekel bennünket, a bőség zavara tapintható. A fontos célok támogatása ma már életformává vált és folyamatosan bővül a témák tárháza, hacsak a fenntartható fejlődésre vagy a környezetvédelemre gondolunk. Emellett az egymás segítése megmozgatja a szíveket és kinyitja a pénztárcákat is. Gondoljunk például egyes műtétekre való gyűjtésre, melyek egy híradói vetítés után százezreket mozgósítanak az adakozásra. Együttérzünk mások gondjával és segíteni akarunk, mely természetes emberi magatartás. Az emberek alapvetően jók, de sokaknál ez nem automatizmus. Folyamatosan  tanuljuk, hogyan kell jót tenni, a mai gyerekek már ilyen szemléletben nőnek fel és ez így helyes.

Mit tehetünk, mit tegyünk? A mindennapi élet sem megy könnyen, bár erőltetem a témát és úgy csinálok, mintha rendben lennének a dolgok. Pedig, mint tudjuk, korántsem. Kelek, azonnal nézem a híreket, olvasom a történéseket, majd végzem a napi rutint. Reggeli készítés, indul a nap. Készülök a következő projektre, elfoglalom magam, de közben dolgozik bennem az ideg.

Nehéz helyzetben és békében is az egyik  legfontosabb képesség a döntéshozatal -a választás jó és rossz vagy éppen rossz és még rosszabb között. Lehet jól vagy rosszul dönteni, de dönteni kell. Ha vezető vagy ez a munkakörből is következik, döntened kell, tőled várják sokan a megoldást, az iránymutatást, mely a jövőt fémjelzi. Nem eshetsz pánikba, még akkor sem, ha legszívesebben hagynál csapot, papot és menekülnél a helyzet,a döntés elől. Így van  ez most is háborús környezetben, ami közel hozzánk történik. Jönnek folyamatosan a harcok elől menekülők, akik hátrahagyva értékeiket, életük munkáját, lakásukat, házukat, földjüket, kisebb vagy nagyobb csomaggal elindulnak.