55+

55+

FSR - Family Social Responsibiltiy - COVID - Márka

2021. március 23. - Klara Csik

Ismerős a fogalom a nagy, menő, nemzetközi cégek és most már a hazaiak közül is sokan foglalkoznak a társadalmi felelősségvállalás témakörével. Helyesen teszik. A vírus és annak hatásai rámutattak arra, mit érhetne el az emberiség, ha nem károsítanák, mérgeznék, szennyeznék a környezetet a kedvelt gépekkel, eszközökkel, járművekkel. Nemcsak a cégek, vállalatok, vállalkozások számára tekinthető szinte kötelezőnek a feladat, a jövő nemzedékeire való gondolkodás, hanem az egyén és a család, mint legkisebb gazdálkodó egység is érintett a dologban, legyen az egyszemélyes, többszemélyes, fiatal vagy idős a háztartás. 

Tovább

Te hányas vagy? - Én ma, 2021-ben 132-es.

Sose gondoltam, hogy a számmisztikának újra lesz szerepe az életemben. Amikor 50 körül elkezdünk számvetést csinálni azzal kapcsolatban, hogy mit értünk el eddig az életben, mit tartogat a jövő számunkra, fontos, hogy a mérföldköveket áttekintsük. Valaki kérdezte, melyik születésnapom volt a legemlékezetesebb, és rögtön eszembe jutott. A huszadik! Húsz, nem tévedés. A nagymamám gratulált, és mondta mi minden jót kíván nekem az életben. Frászt, már húsz éves vagyok, de öreg! -gondoltam. Most már 60 pluszosként, még inkább jönnek elő a múltbeli események, az élet, a viharok és a döntések, melyek nagy jelentőséggel bírtak akkor, és a mai életem is nagy részben ezektől a döntésektől lett olyan amilyen. Sok tanulás, munka, szervezés, örömteli pillanatok, nem panaszkodhatok, mindenkinek ilyen életet kívánok.

Tovább

Van véleményed? - Mondd el!

Az utóbbi pár napban csúcsokat döntöttem. Nagyon sokan megnézték a blogomat, olvasták írásaimat, véleményezték, amit írtam. Örültem. Ugyanakkor volt pár hívásom, ami elgondolkoztatott. Életem során mindig a már egyik írásomban leírt bizalmi elv tényezőit követtem. Nem bántam meg, mert az őszinteség, nyíltság nálam alap, így most sem okozott meglepetést, hogy vannak, akik ezt nehezen viselik. Nekem ez megy. Megkérdeznek valamiről. őszintén válaszolok még akkor is, ha nem azonos a véleményem a kérdezőével. 

Tovább

Legyen divat a női vezető ??? Kimennek a férfi vezetők a divatból ?

 

Legyen divat a női vezető! Akkor mi legyen a férfi vezetőkkel? Ők kimennek a divatból?

Döbbenten olvastam a hangzatos szlogent, jelmondatotot, és először nem is értettem mit is akar a cím kifejezni. Biztosan pasi találta ki, gondoltam. Behúzzák a női vezetőket a csőbe, és  még észre sem veszik, hogy ez történik, öngól, mondanám futball nyelven. Bosszankodom és nem értem. Mostanában a gender téma kapcsán úton-útszélen találkozom a témával, és a bevallom, hogy kezd belőle elegem lenni.

Tovább

WLB - új módszerek - Mi lesz a reggeli?

Egy éve már, hogy másképpen élünk. Jobban figyelünk a külvilágra, saját magunkra. Több időt töltünk a családdal, vigyázunk az egészségünkre, és feszt erősítjük az immunrendszerünket. Változik az életformánk, ahogyan ezt a szabályok, intézkedések betartása és saját érdekeink is igénylik. Kezdünk hozzászokni, bár ágálunk ellene. Észrevétlenül is új rendszerek, módszerek alakulnak ki, melyek szerint ma élünk. Hogyan telik egy átlagos nap? Már ez is változó, hiszen korábban a megszokott rutin szerint működött a rendszer.

Tovább

A kommunikáció diadala - Gutenberg már tudta...

Olvasok, írok, böngészek, likeolok, kommentelek, figyelek a külvilág híreire. Miért és minek? Hétfőtől bezárkózunk, matracra vonulunk maffia nyelven, merthogy a sorozatokat is nézem, az egyik kedvencem a Maffiózók, de a Homeland is bejön. Kezdődik, illetve folytatódik a virtuális világ térhódítása, magam vagyok, hacsak rám nem szól valaki az éterből, vagy én nem jelzek valakinek, itt vagyok, élek! Igyekszem tudatni, hogy van még élet a Földön, itthon, hogy amikor elmúlik a rémálom, akkor akik felébrednek ne kétkedjenek benne, hogy működök és folytatom a munkát. 

Tovább

Lezárás előtti komfort zóna- alkalmazkodj, légy kreatív !

Nőnap - március 7-én !

Ott tartunk, ahol ezelőtt egy évvel, azaz még rosszabb a helyzet, ha a lezárásra gondolok, ami a következő két hétben vár ránk. Vagy mégsem? Közel egy millió magyar van, aki fellélegezhet, mert vagy beoltották vagy túlesett a vírusbetegségen. Az utóbbiak jó része tünetmentesen, de sokan vannak, akik még hónapok múlva is szenvednek a mellékhatásoktól. 

Tovább

Ha nem tiszta a jövőkép, koncentrálj a mára ! Carpe diam !- másképpen

Jó mondás ! Nem tőlem származik, hanem egy kedves ismerősöm tanárától. Tele vagyok, vagyunk jó és még jobb mondásokkal, és minden helyzetre jut belőle. A cím híven tükrözi a mai helyzetet. Sokadmagammal várom a fejleményeket, alkalmazva azt a hozzáállást, miszerint, ha nem tudod mit csinálj - ne csinálj semmit ! Várj! Ez van, hiába tanultam a gondos, minden körülményt figyelembe vevő tervezési metódust, nem tudom, mi lesz holnap pláne holnapután.

Tovább

A bizalom - 4 fő eleme :megbízhatóság, egyenesség , nyíltság , elfogadás

Ami nem változik !

Közel 20 éve működik  cégem, mely vezetői tanácsadással foglalkozik elsősorban. Nemcsak ez a 20 év ,hanem az eddig munkában töltött idő , a nem túl nagy számú munkahely tanított meg arra ,hogy a bizalom becses jószág. Fiatalabb vezetőknek mondom , a bizalom szót elcsépelték, pedig ezen áll vagy bukik a siker. 100 százalékos bizalom csak otthon van , ezt akkor tanuljuk meg ,amikor bajban vagyunk. Lehet az munkahelyi gikszer vagy baráti összezörrenés , bármi. Otthon találjuk meg igazán a bizalom tehermentesítő erejét, ahol , amikor és akinek mindent elmondhatunk kendőzetlenül.  Az otthon ,egy csapat, egy egység ,ha valaki egyedül él ,akkor is vannak rokonok, kebel barátok ,akik egész életünket végig kisérik.

Tovább

Foci kultúra- kell egy csapat !

A nők és a foci !

Minden hétvégén ,szertartásosan nézzük, figyeljük a focimeccseket . Így van ez több ,mint 40 éve és még azelőtt is így volt, amikor drága apám , szurkolt, ordított, kedvenc csapatának a Fradinak. Azóta változott a helyzet  és a magyar foci mellett az angol, német, spanyol bajnokság nézése is divattá vált , a tv csatorna dömpingnek köszönhetően. Hétvégén ,tehát megvan az elfoglaltság ,még a vírus idején is.

Tovább
süti beállítások módosítása